Öt évre megújították a Közép-Európai Egyetem akkreditációját

0
3702

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság az ötévente esedékes felülvizsgálatát követően megújította a Közép-európai Egyetem akkreditációját. Szintén mai hír, hogy az egyetem programjai öt tudományterületen is a világ legjobbjai közé kerültek egy rangsorban.

A CEU épülete Budapesten
Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József

A Közép-Európai Egyetem a CEU magyar jogi entitása, ezt Magyarországon akkreditálták, míg az amerikai részt, a Central European Universityt az Egyesült Államokban. Ezt a magyarországi akkreditációt újították most meg, az ötévente esedékes felülvizsgálat után. Ez viszont független az új felsőoktatási törvénytől, amellyel kapcsolatban

tovább tart a vita a kormánnyal.

A CEU továbbra is azt szeretné, hogy a kormány írja alá a már elkészült megállapodást New York állammal, erről bővebben itt olvashat.

A bizottság egyhangúlag döntött az akkreditáció meghosszabbításáról. Ahogy az egyetem közleményében írja: a bizottság által felállított vizsgálóbizottság kiemelte az egyetem eredményeit a kutatás és tehetséggondozás terén, a magyar tudományos közösség iránti elkötelezettségét, a magyar és amerikai felsőoktatási rendszerek között betöltött összekötő szerepét, kollegiális kapcsolatainak minőségét, a dolgozók, oktatók, diákok és öregdiákok erős kötődését az intézmény felé, valamint a hallgatók igényeire fordított figyelmet, a modern infrastruktúrát, az oktatói és kutatói tevékenységet egyaránt támogató intézményi szerkezetet, a komoly hazai és nemzetközi elismertséget, a kutatási és oktatási kiválóság iránti elkötelezettséget, és a hallgatókat támogató szolgáltatásokat és ösztöndíjakat.

Forrás: Wikimedia Commons

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora azt mondta, büszkék arra, hogy meghosszabbították az akkreditációt, és annak is örülnek, hogy az egyetemet „ennyi tudományterületen is a világ legjobb egyetemei közé rangsorolták”.

- Hirdetés -

A világ egyik vezető oktatáskutató cége, a Quacquarelli Symonds ugyanis

öt területen is a világ legjobb 100 egyeteme közé rangsorolta a CEU-t:

politika, szociálpolitika, szociológia, történelem és filozófia tárgyakban. Emellett a közgazdaságtan és jogtudomány terén a CEU megtartotta helyét a legjobb 200-ban. A tágabban értelmezett tudományterületeket tekintve a CEU 172. a bölcsészettudományok és 202. a társadalomtudományok és menedzsment tárgyakban a QS ranglistán.

A QS képzési területekre lebontott felsőoktatási rangsora évente 48 tantárgy szerint rangsorolja 151 ország 1130 felsőoktatási intézményét. A CEU az általános felsőoktatási rangsorban nem szerepel, mivel ott azokat rangsorolják, amelyek alapképzést is kínálnak, a CEU-n azonban ilyen nincs, csak mester- és posztgraduális képzéseket.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .