Tíz éve történt: Magyarország az elsők közt ratifikálja az uniós reformszerződést

0
1164

A kormány napokkal az aláírás után beterjeszti a lisszaboni szerződést, hogy ratifikálja a parlament, ezt írta tíz éve, 2007. december 12-én a Független Hírügynökség.

Göncz Kinga akkori külügyminiszter azt mondta, hogy

egyedül Írországban tartanak népszavazást a szerződés elfogadásáról.

A reformszerződés az EU alkotmányát hivatott helyettesíteni, amelyet 2005-ben a hollandok és a franciák népszavazáson utasítottak el. A közösség azután döntött úgy, hogy olyan dokumentumot dolgoz ki, amelyről a tagállamokban nem kell referendumot tartani. Írország az egyetlen kivétel: az ott alkotmány írja ezt elő.

Göncz Kinga szerint

a reformszerződésbe minden olyan elem belekerült, amely Magyarország számára fontos.

Példaként említette a kisebbségi és emberi jogokat, valamint a tagállamok egyenlőségét. A dokumentum célja, hogy az Unió működését egyszerűbbé és átláthatóbbá tegye. A 27 tagállamnak 2008-ban kell ratifikálnia a szerződést, hogy az a 2009-es Európai Parlament-i választások előtt életbe is léphessen – írta tíz éve a Független Hírügynökség.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .