Kemény támadás Németországban a Facebook ellen

0
935

Keményen beleszállt a szilícium-völgyi informatikai óriásokba a német nemzetbiztonsági szolgálat vezetője. Hans Georg Maaßen elsősorban a Facebook-ot célozta meg, de a kritikája vonatkozott a többi cégre is.

Szerinte ugyanis ezek „azonos terjedelemben közölnek információkat és véleményeket és nem tesznek különbséget a kettő között”. Pedig a demokrácia alapja az, ha a polgárok hiteles információkhoz jutnak, és azok alapján döntsenek – véli Maasen. A Facebook viszont nem vállal felelősséget a tartalmakért, melyeket közzétesz.

Szerinte jó példa volt minderre a tavalyi amerikai elnökválasztás, melyet az oroszok befolyásolni tudtak a Facebookon keresztül. Maaßen hangsúlyozta, hogy szerencsére Németországban semmi ilyesmi nem történt, ami részben azzal magyarázható, hogy a németek jól felkészültek felhasználva az amerikai tapasztalatokat. Például, hogyha a Facebook nem távolít el a törvény által megszabott rövid időn belül egy gyűlöletet keltő tartalmat, akkor akár 50 millió eurós bírságot is kaphat.

A Facebook úgy reagált a vádakra, hogy háromezer új munkatársat vett fel, akiknek az a feladatuk, hogy ellenőrizzék tartalmakat, és gyorsan tiltsák le a gyűlöletkeltő oldalakat.

A nemzetbiztonsági vezető szerint a Facebookkal és más közösségi oldalakkal egy ötödik hatalmi ág keletkezett, mely beavatkozik az állam politikai életébe anélkül, hogy ezért felelősséget vállalna.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .