Nő a magyar vásárlóerő, de van is hova

0
963

Magyarországon mintegy 10 százalékkal nőtt az egy főre jutó átlagos vásárlóerő, amely 6204 euró. Ez az európai átlagnak csupán a 44,5 százaléka. Hazánk ezzel a 30. helyen áll az európai rangsorban, eggyel Lengyelország mögött.

 

Mindez a GfK Vásárlóerő tanulmányának adataiból olvasható ki. Kiderül az is, hogy – nem meglepő módon – a legtehetősebb továbbra is a főváros, ahol az egy főre jutó átlagos vásárlóerő a tavalyi 6963 euróról 7649 euróra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az európai átlaghoz viszonyított budapesti vásárlóerő-index: 54,9.

Az ország 20 megyéjéből hétben rendelkezik a lakosság az országos átlag fölötti vásárlóerővel – ezek a főváros vonzáskörzetében, valamint az osztrák határvidéken találhatók – mutat rá a GfK összesítése.

A legszegényebb régió 2017-ben is a román és ukrán határ mentén fekvő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

Itt az egy főre jutó vásárlóerő mindösszesen évi 4803 euró, ami az országos átlag 77,4 százaléka.

- Hirdetés -

Ami pedig a trendeket illeti: a leggazdagabb és a legszegényebb megye közötti különbség újra mérséklődött. A fővárosi index enyhe csökkenése a tavaly tapasztaltaknak megfelelően idén is folytatódott (125,5-ről 123,3-ra), a sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Beregé pedig ezúttal nagyobb arányban nőtt, mint a fővárosban és meghaladta az előző évit (74,8-ról 77,4-re növekedett). Igaz ez a tendencia általánosságban a vásárlóerő szempontjából kettészakadt ország két felére is: a módosabb dunántúli megyék többségének vásárlóereje enyhén csökkent (kivétel Komárom-Esztergom és Veszprém megye), míg a legszegényebb keleti megyék indexe jellemzően, ha enyhén is, de nőtt.

Ami az európai helyzetet illeti. Európa 42 országának lakossága összesen 9,4 ezermilliárd euró fölött rendelkezik, azaz egy európai lakos egy évben átlagosan 13.937 euró elméletileg elkölthető jövedelemből él.

A kontinensen az idén 1,9 százalékkal nőtt az egy főre jutó vásárlóerő értéke a 2016-ban mérthez képest. A vizsgált 42 országban változatlanul jelentős különbségek láthatók az elméletileg elkölthető jövedelem mértékét illetően:

a legmagasabb az átlagos vásárlóerő Liechtensteinben, Svájcban és Izlandon, míg Európa legkevésbé tehetős lakosai Fehéroroszországban, Moldovában és Ukrajnában élnek.

17 ország lakosai élnek az átlag fölötti vásárlóerővel, 25 ország pedig alatta. A tíz legtehetősebb országban mért vásárlóerő az európai átlagnál másfélszer magasabb. A leggazdagabb Liechtenstein (egy főre jutó 63.267 eurós, azaz az európai átlagot több mint 350 százalékkal meghaladó vásárlóerejével), a második Svájc (42.142 euró/fő). A sereghajtók pedig Ukrajna (egy főre jutó elkölthető jövedelem: 949 euró) és Moldova (egy főre jutó vásárlóerő: 1441 euró).

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .