“Miközben az ember Isten akar lenni, hogy másokon uralkodhasson, Isten ember akar lenni, hogy felszabadítson mindenkit a rabszolgaság alól” – mondta első karácsonyi miséjén az első amerikai pápa, aki nyíltan szembeszegül Donald Trump politikájával: nemrég New Yorkban nevezett ki olyan érseket, aki Trump migránsellenes brutális akcióit elszántan bírálja.
A Szent Péter templomban a karácsonyi mise alatt a kamerák sokáig elidőztek azon, hogy milyen sokszínű is a katolikus egyház. Maga XIV. Leó pápa is félvér. A májusban megválasztott pápával kapcsolatban Németh László bíboros, Belgrád érseke, úgy nyilatkozott, hogy “hibrid pápát kerestünk.” Németh bíboros a Magyar Hangban úgy nyilatkozott, hogy míg “Afrikában egyre nő a keresztények száma, addig Európában a félelem dominál, és a hívek számának csökkenése.”
XIV. Leó – éppúgy mint elődje, Ferenc – a világegyház pápája, és szemben áll mindenfajta nemzeti önzéssel, melynek legfőbb reprezentánsa a világban nem más, mint az Egyesült Államok elnöke. Akivel szemben Leó pápa feltette a kérdést a Szent Péter templomban:
“Elég lesz-e az isteni szeretet számunkra, hogy megváltoztassuk az emberiség történetét?”
Leó pápa korábban Peruban szolgált, ahol az ország egy szegény tartományának püspöke is lett, jól ismeri tehát azt a világot, melyet Donald Trump új nemzetbiztonsági stratégiájában az USA vadászterületének tekint. A Monroe doktrína felújítása a nemzetbiztonsági stratégiai első pontja, és ez azt mutatja, hogy Trump az uralma alá akarja hajtani egész Latin Amerikát. Leó pápa ehhez képest kínál alternatívát amikor a szegények, a rabszolgák felszabadításáról beszél.
A migráció kérdésében maximális az ellentét a Fehér Ház és a Vatikán között
“Isten számára nincsen hely ott, ahol az ember számára nincsen hely!”
– deklarálta Leó pápa a Szent Péter Székesegyházban.
Vance alelnök, aki felnőtt korában katolizált, villámgyorsan a haldokló Ferenc pápához repült, hogy lebeszélje arról: Chicago egykori érsekét, a jelenlegi XIV. Leó pápát tekintse utódának. Ferenc pápa, az első jezsuita Szent Péter trónján kijátszotta az amerikai alelnököt, mert olyan egyházi vezetőt juttatott a katolikus egyház élére, aki nemcsak, hogy folytatja Ferenc pápa művét, de Trumpot jól ismerve tud szembeszállni a Fehér Ház politikájával.
Leó pápa megválasztása előtt a személyzeti ügyekkel foglalkozott a Vatikánban, és járt Ferenc pápával Magyarországon, ezért nagy szerepe volt abban, hogy a magyar püspöki kar körlevélben szólította fel a papokat: ne vegyenek részt a választási kampányban!
A katolikus egyház nem politikai szervezet
Székely János püspök, aki nemrég került a püspöki kar élére, szignálta azt a körlevelet, amely semlegességet írt elő a választási kampányban a papok számára. Ezt megelőzően ugyanis kiderült, hogy a katolikus egyház mélységesen megosztott politikai tekintetben: míg Veres András elnöksége idején egyértelműen Orbán Viktort támogatta, Székely János már jóval óvatosabb magatartást képvisel – a pápa jóváhagyásával. Ráadásul Pannonhalmára meghívták Magyar Pétert, aki a csaknem ezeréves kolostorból bírálhatta Orbán Viktort. A magyar miniszterelnök viszont Szegeden kampánycsapatában üdvözölhette Kis Rigó László püspököt, aki hitet tett a nemzeti együttműködés rendszere és személyesen Orbán Viktor mellett azzal, hogy belépett egy digitális polgári körbe.
“Kiskanállal kell összeszednünk a választókat!” – ismerte el Lázár János, vagyis a katolikus papok támogatására minden korábbinál jobban szüksége lesz Orbán Viktornak a 2026-os választásokon.




















