Az energiaellátás biztonsága minden ország számára az egyik legkényesebb politikai kérdés. Különösen igaz ez a korábbi szocialista országokra, amelyek mintegy „köldökzsinóron”, függtek a szovjet energiarendszereken. Most már nem vagyunk kiszolgáltatva egyetlen forrásnak, mégis az orosz-magyar kormányközi tárgyalások egyik vezető témája éppen az energetikai együttműködés jövője volt. Holoda Attilát, a korábbi energetikai államtitkárt erről kérdeztük.
* Kiszámíthatatlan a drága erőművek sorsa
* Minden forintot ki akarnak lopni
*A megújuló energia kezében az adu
* Az energiabiztonság politikai kérdés
Hogyan látja, a fosszilis, a megújuló, vagy az atomenergia jelenti majd a magyar energiaellátás jövőjét?
Nem lehet pusztán egyetlen forrás mellett lándzsát törni. Néhány évvel ezelőtt úgy látszott, hogy a magyar kormány egyértelműen az atomenergia pártjára állt, adóval sújtotta a napelemeket, „esztétikai” okokra hivatkozva leállította a szélerőművek telepítését is. Azóta fordulat állt be, a naperőművek már nem ördögtől valók, olyannyira, hogy a kormányhoz közelálló gazdasági körök egyre nagyobb üzleti lehetőséget látnak ebben. A nehezítő jogszabályokat is kezdik ebbe az irányba enyhíteni.
Azzal, hogy Orbán Viktor mintegy megengedően beszélt a paksi bővítés csúszásáról, nem arra utal, hogy talán igyekszik kifarolni a megállapodásból?
A hosszú távú energetikai beruházásokkal az a baj, hogy a kivitelezésük sokáig tart, mire elkészülnek, a technológiájuk elavul. Pakssal még az is probléma, hogy az egész projekt azon a feltételezésen alapult, hogy hosszú távon Európában nőnek majd az energiaárak. Most ennek az ellenkezője látszik.
A megújulók térhódítása illetve a gazdasági racionalitások megkérdőjelezik a nagyon drága erőművek szükségességét,
olyannyira, hogy nem biztos, mire elkészülnek, üzembe is állítják-e őket.
Paksnak is ez lehet a sorsa?
Szerintem biztosan elkészül majd, hiszen mind a magyarok, mind az oroszok,
akik érdekeltek a projektben ki akarnak lopni belőle minden kilopható forintot.
Nem mernék arra nagy tételben fogadni, hogy mire 2030 körül elkészül a két újabb paksi blokk, be is indítják-e majd őket. Ha csak a telefonok évenkénti technikai korszerűsödését nézzük, akkor mit várhatunk el majd tizenöt év múlva azoktól a műszaki technológiáktól és irányítási rendszerek korszerűségétől, amiken most dolgoznak a fejlesztők?
Nem képzelhető el, hogy folyamatosan korszerűsítenek már a tervezés fázisában is?
De igen. Mindez azonban tovább növeli a költségeket. Éppen a napokban olvastam egy cikket, hogy
világszerte tíz olyan atomerőmű épül, vagy áll már kulcsrakészen, amit nem fognak befejezni, vagy beindítani.
Hozzánk legközelebb ott van az osztrák kész erőmű példája. Nem indítják be, mert jött egy új kormány, amely nem akar atomerőművet. Ki tudja, 2030-ig nem jön-e nálunk is egy ilyen új kormány.
Mi a véleménye a hatóságok „sasszéjáról”, amivel most éppen a napenergia felhasználásának igyekeznek kedvezni?
Jobban örültem volna, ha mondjuk az olajjal kapcsolatos energetikai fejlesztések kerülnek előtérbe, mert én abban vagyok „otthon”, de komolyra fordítva: valóban megérezte a kormány, hogy ez a fejlődés egyik iránya. A naperőművek egyre olcsóbbak, és ehhez az is kellett, hogy a németek nagyon jelentős állami szubvencióval megtámogatták a fejlesztésüket. Mi ennek a farvizén jutottunk el oda, hogy nálunk is olcsóbban lehet kapni napelemeket, és az áram ára is csökkenni kezdett. Érdemes megnézni, mennyibe került volna tíz éve egy naperőmű és mennyibe kerül most.
Németországban már a tyúkólak tetején is napelemek vannak.
Vagy szélkerekek. Mert biztos vagyok abban is, hogy előbb-utóbb a szélerőművek elleni idegenkedést is felülírja a racionalitás, és nem az számit majd, hogy Orbán idegenkedik-e tőlük, vagy csúnyának véli-e ezeket a monstrumokat. Magyarországon is fuj a szél, nagyon sok olyan helyre lehetne ilyen áramfejlesztőket telepíteni, ahol kedvezőek erre a légmozgások.
Elképzelhető ilyen körülmények között egy újabb energiaválság?
Energiaválság mindig bekövetkezhet, sokan, sokféle módon gerjeszthetik. Lehet azt mondani, hogy ezek után senkinek nem kell a gáz vagy az olaj, de azt látni kell, hogy az utakon futó sok millió benzines vagy dízelautót nem fogják az emberek egyik napról a másikra lecserélni. A németek által kidobott dízelautókat megveszik Kelet-Európában, hamarosan ez lesz a sorsuk a használt elektromos autóknak is: ha majd az akkumulátoraik kezdenek gyengülni, eladják ide. Pedig a csere többe kerül majd az autó értékénél.
A megújuló energiarendszerek még nem elég rugalmasak, jelenlegi tudásunk szerint nem is vagyunk képesek hatékonyan tárolni az általuk termelt energiát. Szükség van mellettük a fosszilis erőművekre.
Kína szénerőművei olyan készletekre települtek, amelyek meghaladják Szaúd-Arábia teljes olajtartalékát.
Az orosz tárgyalásokon megcsillantatták Orbán Viktor előtt, hogy esetleg Magyarország lehet az Európába irányuló orosz gázszállítmányok elosztó központja. Van ennek realitása?
Van. Az ország földrajzi helyzete ezt indokolná. De Putyin ilyen szempontból kiszámíthatatlan. Az osztrákok is álmodoztak arról, hogy majd rájuk esik a választás, de a németek is lepaktáltak az oroszokkal, és ha ők azt akarják, akkor majd ők lesznek Nyugat-Európában az elosztó központ. Ezzel együtt van némi realitása, hogy ránk esik a választás, de
az ilyen ügyek nem a magyar-orosz tárgyalások szintjén dőlnek el,
Amerikának is lesz beleszólása. A szlovénoknak, a szerbeknek, a bolgároknak is ígérgetnek hasonlókat, de nekik a tranzit szállítással is be kell majd érniük. Lehet, hogy nekünk is. Persze más tranzit országnak lenni és más elosztó központnak, de nagy üzlet ez is, az is.
