Kezdőlap Címkék Wellhello

Címke: Wellhello

Wellhello: „A Plázson is nagy durranásra lehet majd számítani”

Július 26-án a Neoton Família és a retro lesz főszerepben, míg másnap a Wellhello mozgatja meg a PLÁZSt. A csapat ezerrel készül a koncertre, akik plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal érkeznek, úgyhogy garantált az elképesztő buli.

A Wellhello tagjai rutinos fellépői a siófoki PLÁZSnak a balatoni közönség nagy örömére, de a csapat is mindig örömmel tér ide vissza: „Minden plázsos koncert egy élmény – már csak azért is, mert alapból kevés koncertünk van a Balaton parton és ez hatalmasat dob a koncertek hangulatán. Az egyik legemlékezetesebb fellépésünk pár éve egy foci EB alatt volt. A meccs alatt beültünk a Wellhello tagjaival a közönség soraiba és együtt drukkoltunk a magyar válogatottnak – akik remekeltek, szóval adtak okot az ünneplésre. Utána ezzel a fokozott hangulattal mentünk fel a színpadra, és a végeredmény tényleg felejthetetlen volt” – Meséli Diaz, aki azt is elárulta, hogy idén tudatosabban kevesebb fellépést vállaltak el, mert szeretnének több időt szentelni a dalszerzésre. Már két számuk meg is jelent, a nagysikerű rádiósláger Barátom és a frissen debütált Őszinte. – „A kevesebb koncerten viszont beleadunk mindent – plusz pirotechnikával, táncoslányokkal és vizuállal, összességében látványosabb és minőségibb produkciókkal készülünk mindenhol, így a Plázson is nagy durranásra lehet majd számítani.”

Nemcsak a rádiók, de a koncertek egyik kedvenc dala is lett a pár hónapja megjelent Barátom, amit a zenekar minden egyes fellépésén eljátszik: „Ez a dal talán az egyik legfontosabb mondanivalóval rendelkező az összes számunk közül, és nincs jobb visszajelzés, mint amikor a közönség soraiban a baráti társaságok egymásba karolva énekelnek velünk együtt. Alig várjuk, hogy a Plázson is átéljük ezt az élményt!” – mondja Diaz. Legyen így! A Wellhello utáni levezetésről a Rock The City gondoskodik az Arénában a Bravo Hits partyval, míg a bemelegítésért a Cloud9+ felel majd.

A PLÁZSon pedig már pénteken beindul a bulizás, a hétvége első napja a retro jegyében telik majd: a homokos strand fellépője a Neoton Família lesz, akik elhozzák a Balaton partra az összes slágerüket, a koncert után pedig akár „holnap hajnalig” mehet a tánc, a Music Teraszon ugyanis kifulladásig megy majd a retro party. Mindeközben az Arénában ezúttal is Metzker Viki ügyel, ezúttal Andro társaságában.

Bréking nyúz, augusztus 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

Bár hétvége van, azért a kultúrharc dübörög a kormánysajtóban. Emellett nem feledkeznek meg Vona Gáborról és még egy fasiszta diktátor miatt is keseregnek. Lapszemlénk az alternatív valóságból.

A Magyar Idők többek közt az egyik legnépszerűbb magyar zenészt támadja

„A kultúra könnyűzenei vonalán viszont kemény adatokat találunk a balliberális hegemóniára, amit minden bizonnyal nem lesz könnyű megmagyarázni. Gyengébb idegzetű olvasóinkat most arra kérjük, tartsanak öt perc szünetet, és vegyenek be vérnyomáscsökkentőt. (…)

A közismerten MSZP-szimpatizáns Fluor Tomi rapénekes rendkívül egyedi megoldást választott idén áprilisban a véleménye kifejtésére. Egy másokkal készített interjú közben élőben odaugrott a kamerába, elordította, hogy Soros György, majd elfutott. Ezután egy túlbuzgó szerkesztő kicsit szüneteltette a számait a Petőfin, amire a teljes balliberális média felhörgött, hogy mekkora cenzúra van. A rend természetesen azonnal helyreállt, azóta szólnak a zenekarának, a Wellhellónak és a saját egyéb projektjeinek a számai. Most 6600 lejátszásnál tartanak. Ebből is látható, a Wellhello a legjobban futtatott zenekar, a csapból is ez folyik. Facebook-követőinek száma 119 ezer.

Fluor Tomi és Diaz, vagyis a Wellhello együttes, az egyik legnépszerűbb magyar zenekar tagjai.
MTI Fotó: Nyikos Péter

Ugyanebben a műfajban FankaDelinek, azaz Kőházy Ferencnek 100 ezres a Facebook-tábora. Őt kőkemény cenzúra veszi körül. A néhány napja megjelent A harcos útja című új száma a YouTube-on 140 ezres letöltésnél tart. Rengeteg klipje meghaladta az egymilliós nézettséget, zeneszámaiban a legtrendibb formában dolgozza fel a hazaszeretetet, a magyar öntudathoz kapcsolódó kérdéseket, valamint drog- és alkoholellenes üzenetekkel hívja fel a fiatalok figyelmét arra, hogy van más alternatíva is. De hát ezek gyűlölt szavak és gondolatok az adófizetők pénzén működő Petőfi rádióban is. FankaDeli az elmúlt három évben kereken nulla alkalommal szerepelt itt előadóként.

A legprimitívebb és legobszcénabb szövegeket gyártó, a drogozást és a züllött életet népszerűsítő balliberális előadók ezalatt több tízezer alkalommal voltak hallhatók a rádióban, mindezért sokmilliós jogdíjat vesznek fel, hiszen mi is lehetne a feladata egy állami rádiónak, mint hogy csak ezeket támogassa.”

Az Origo megint a színházi kritikusokkal foglalkozik

„Lemondott Stuber Andrea újságíró, a színikritikusok egyesületének elnöke. A magukat szerényen Színházi Kritikusok Céhének nevező szervezet közleményt adott ki, ami szerint “az elnökségben és a tagságban lefolyt, belső ügynek tekintett viták” következtében mondott le. Néhány hete Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója bejelentette, hogy nem fogadja el a színikritikusok jelölését, elfogultságuk miatt nem szeretne tőlük semmilyen díjat kapni. Úgy tudjuk, egyre többen gondolják úgy a tagok közül, hogy nevetségessé vált a szervezet balliberális elfogultsága. (…)

A Figyelőnek nem tetszik egy új Rómeó és Júlia előadás

„Nem is hagyta nyugodni a sipákoló liberális színi réteget ez a számukra avítt történetmesélés, így idén ősszel érkezik a gendermentes remake-je Shakespeare klasszikusának.

Természetesen vadonatúj környezetben játszódik a sztori. A történet jó ötven évvel a jövőben zajlik, miután a társadalom kiirtotta a ciszgender férfiakat. Azaz olyan férfiakat, akik tisztában vannak azzal, mi van a lábuk között. Mert tudjuk, ők a legkártékonyabbak az egész társadalomra, és annak nincs is szüksége rájuk. Mit is nekünk a biológiai 1X1. Legalább ne legyenek kételyeink mit is tennének valójában a férfi nemmel ezek a femináci liberálisok. (…)

A klasszikus vicc szerint, ha valaki bemegy a börtönbe Rómeóként, utána Júliaként távozik onnan. A haladók az ilyen “művészi” átértelmezéssel, csak azt érik el, hogy a színházból is börtön legyen. És a színház után börtön lesz az egész világ.”

A Pesti Srácok szerint Vona Gábor egy „gendercuki macsó”

„Tudatosan készülve az összellenzéki vezér szerepére, a Jobbik bukott elnöke, Vona Gábor a szavazatok maximalizálása érdekében megszólította a genderelméletekben hívő tömegeket is. Ha ilyen tempóban folytatja, hamarosan zászlaja alatt tudhatja az ezoterikusokat is, meg nem erősített hírek szerint majdani kormányának belügyminisztere Paolo Coelho lehet. Ezúttal olvasóink segítségét kérjük annak megfejtéséhez, hogy a férfiak becsületét visszaadni szándékozó, kínosan macsóskodó Vona miért a fürdőszobájából keresi a válaszokat a világ nagy kérdéseire, és egy néhány perces klipben miért öltözik át folyamatosan. (…)

A genderológus-lét persze valamilyen emelkedettebb tudatállapot lehet, amelyhez meg kell szabadulni a korábban elsajátított rutintól, és újabb fogásokat kell elsajátítani. Ilyen lehet a borotválkozás újragondolása, amelyben Vona már profi, ugyanis a művelet végére szőrösebb az arca, mint amikor elkezdte. A kisfilm egyebek mellett arra keresi a válaszokat, hogy miképp lehetne visszaadni a férfiak becsületét. A macsónak álmodott főszereplő a lázas keresés közben négyszer öltözik át. Nyolc perc alatt. Maszkulin. Férfiasságának bizonyítékaként átveszi feleségétől a porszívót is.”

A 888 szerint kegyeletsértés, ha nem lesz emlékműve a fasiszta diktátornak

„A migránsdédelgetésről is híres Pedro Sánchez miniszterelnök június 19-én erősítette meg, hogy a kormánya exhumálni és áthelyezni kívánja Francisco Franco tábornok, néhai spanyol diktátor földi maradványait a Madrid melletti Elesettek Völgyében lévő gigantikus mauzóleumból, amelyet a megbékélés és “a fasizmus elleni harc emlékhelyévé” akar változtatni. A nyilvánvaló kegyeletsértést rengetegen elítélik, nem csak Spanyolországban.”

VOLT egyszer egy Sopron – Kedves Fesztiválnaplóm!

0

Személy szerint a VOLT Fesztivál régóta a kedvenceim közé tartozik. A Lővérek erdős-fás környezete nyújtotta táborozós hatás, minthogy a régi VOLT Himnusz is szól „nézünk a fák fölé…”

A felejthetetlen élmény most sem maradt el, de talán ha ez az első fesztiválom az osztrák határban lévő városban nem szeretem meg ennyire.

Mint előző cikkemben megírtam, sok minden változott; tulajdonosváltás miatt végbemenő szigorítások, a sajtósok nehezebben jutnak be, de

a negatívumok mellett például nagyobb figyelmet kapott a környezetvédelem, így összességében egyensúlyban van a mérleg.

A zenei sokszínűség maradt; volt rockosabb nap Iron Maidennel, 50 éves Lukács féle Tankcsapda koncerttel, vagy épp az egyik legnépszerűbb magyar, ír zenét játszó rockzenekarral a Paddy and the Ratssel. Erre a napra egyébként el is fogytak a napijegyek, s a –még soha ekkorára nem épített nagyszínpadnál- mozdulni sem lehetett. Főként a fél órás késés miatt a tömeg feltorlódott, így türelmetlen emberekkel telt meg a tér.   Emiatt mi is inkább az óriáskerékről figyeltük a legendás zenekar számait. Ami egyébként meglepően olcsó – a Budapesti Deák Téren sokkal drágábban jutunk fel a magasba – itt fejenként 2000 Ft-ot kóstált.

Fellépett többek között a Clean Bandit.
MTI Fotó: Nyikos Péter

A fesztiválon található Unicum sátor, rengeteg ajándékkal, Rézangyal pavilon kuponokkal, de az Aperol Spritz is külön helységet kapott.

Sopron belvárosában a Csillagok Városa projekt keretében tartottak székavatást, a főszervezők műsorvezetésével, és mi is hiába láttuk őket az elmúlt évek során élőben, kicsit meghökkenve hallgattuk végig a valaha itt fellépő sztárok névsorát. Aztán egy pillanatra egy-két szempár bekönnyezett, hisz  a tavalyi fellépőkhöz érve elszorultak a szívek: ugyanis tavaly lépett fel itt utoljára a Linkin Park, ami után nemsokkal az énekes, Chester Bennington tragikus módon véget vetett az életének.

De nem jutott sok idő búslakodni, aznap a Limp Bizkit csapott egy átütő bulit, a rajongók őrjöngtek, a zenészek pedig a tömegbe ugráltak. Bár, be kell valljam, ők sem lesznek már fiatalabbak, s ez valahogy a legtöbb fő fellépőnél érződött: az igazán „nagyok” kezdenek kiöregedni.

MTI Fotó: Nyikos Péter

Elhatározásom szerint a fesztiválokat különböző szempontok alapján pontozom, így a nyár végére egy saját ranglistát tudok felállítani.

Zenei sokszínűség: 10/8:  A Balaton Sounddal ellentétben sokkal többféle műfajba belehallgathatunk, a szokásos fesztiválfellépőkőn túl, mint a Wellhello vagy a Halott Pénz, jönnek nagy, külföldi fellépők; Rudimental, Depeche Mode, és a hajnali órákban az elektronikusabb zene kedvelői is találhatnak magunknak DJ-t. Az egyik olyan fesztivál, ami a leginkább figyel arra, hogy minden ízlést kielégítsen.

Étel&Ital: 10/6: A szokásos szigetes, borsos árakkal találkozhatunk, így ha elég vastag a pénztárcánk jól lakhatunk különböző ételekből, a felhozatal elég nagy: hamburgerek, pizzák, rántott húsok, de még egy Aldi is található benn a fesztivál területén.

Programok: 10/6: Bár itt is rengeteg nappali program várja az érdeklődőket, talán más fesztiválokkal összehasonlítva nem ebben a legkimagaslóbb. Nyilván nem egy Sziget, ezt ne is várjuk, de azért játszhatunk, élőcsocsózhatunk, vagy épp előadásokat hallgathatunk meg.

Szervezettség: 10/7: Mint mondtam, adódtak problémák a beengedéssel, de az első  naptól eltekintve, a check-in meglepően gyorsan ment. A szemétszedés egész jól működött, az ott dolgozó fiataloknak köszönhetően nem tapostunk már harmadik nap az óriási mocsokban.

Helyszín: 10/6: Bár én elfogult vagyok Sopronnal, sokan emiatt nem választják ezt a fesztivált: messze van, és nincs vízpart. Aki mégis úgy dönt, hogy idelátogat, s fürdőzni szeretne, a belvárosban lehetősége van strandolásra: már ha az időjárás engedi

Összefoglalva a VOLT Fesztivál hozta a megszokottat, akik évek óta idejárnak, biztos most is remekül érezték magukat, s már számolnak vissza a 2019-es kezdésig.

Akik pedig egy fellépő miatt, vagy csak úgy egy napra ugrottak le, azok is belekóstolhattak milyen szórakozni a szabad ég alatt: még ha ömlik is az eső…

TELEKOM VOLT Fesztivál: 10/7

Németh Flóra Fanni

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK