Kezdőlap Címkék Viking Sigyn

Címke: Viking Sigyn

Befejeződött a nyomozás a Hableány ügyében

Csak a Viking Sigyn kapitányát gyanúsítják a Hableány tragédiája miatt. Az ukrán hajós azt mondta: nem vette észre a turistahajót. A másik Viking ügyét még vizsgálják.

A rendőrség befejezte a Hableány balesete után indult nyomozást és október 10-én átadták az iratokat a VI-VII. kerületi ügyészségnek vádemelési javaslattal – jelentette be Pál Adrián ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. A Viking Sigyn ukrán származású kapitányát a nyomozás elején őrizetbe vették, meggyanúsították és kezdeményezték a letartóztatását. Egy időre szabad lábra került, de június 29-e óta ismét letartóztatásban van.

Az ukrán a kapitányt egy rendbeli halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétséggel és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettel gyanúsítják.

Előbbi 2-8 évig, utóbbi 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető

– mondta Pál ezredes.

A Hableány május 29-én este 33 emberrel – 31 dél-koreai utassal és két fős magyar személyzettel – a fedélzetén ütközött a Viking Sigynnel, majd elsüllyedt a Margit hídnál. Hét dél-koreai turistát azonnal kimentettek, a 21 halálos áldozatból 20-at később megtaláltak, egy dél-koreai nőt azóta is keresnek.

A nyomozás 135 napig tartott, ez idő alatt 109 tanút hallgattak meg, 1,5 köbméternyi bizonyítékot foglaltak le, s ebben nincs benne a Hableány. A szemlén 22 gigabyte felvételt készítettek. Összesen 9 nyelven folyt a nyomozás – sorolta a rendőr ezredes.

A nyomozás végén a legénységet nem gyanúsították meg, csak a kapitányt. Pál Adrián kérdésre elmondta, hogy az ukrán kapitány szervezetében nem mutattak ki alkoholt, és ő egyes hírekkel ellentétben a vezetőfülkében tartózkodott a baleset idején. Az állítólagos adattörlésről az első szakértő véleménye téves volt,

a második szakértő megállapította, hogy nem történt adattörlés a kapitány telefonjáról.

Az ezredes megvédte a helyszínelés módját, többször hangsúlyozva, hogy a nyomozás nem az ügyvédek igényeinek megfelelő módon történt. A Viking kiemelésére nem volt módjuk.

Pál ezredes elmondta, hogy a kapitány több tanúvallomást tett a nyomozás során. Azt állította, hogy

„egyszerűen nem vette észre a Hableányt”.

A nyáron elkészült szakértői jelentés szerint a Hableány kapitánya egyáltalán nem számított vészhelyzetre, amit a Viking manővere okozott.

A Viking Sigynen minden radar működött, amelyek jeleznek, ha ütközés közeli helyzet áll fenn. Egyedül a radar hangjelzése volt kikapcsolva, de ez a sűrű dunai hajóforgalom miatt állandóan sípolt volna.

Elhangzott az is, hogy a Sigyn után úszó másik Viking, az Idun személyzetének felelősségét még vizsgálják egy másik eljárásban. Velük szemben a segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja vetődött fel.

A Hableány kapitánya nem számított vészhelyzetre

Az elsüllyedt Hableány kapitánya előnye tudatában nem számított arra, hogy neki fog ütközni a Viking Sigyn – derül ki a szakértői jelentésből. Ez feltárja azt is, hogy a kapitányok közt semmiféle kommunikáció nem volt. A Viking kapitányát utasok értesítették a bajról.

Nem tett kitérő manővert a Hableány kapitánya a május 29-i esti katasztrófa előtti másodpercekben, mégpedig azért, mert neki volt elsőbbsége, abban a helyzetben, a Margit híd pillérei közt előzési tilalom volt – derül ki a rendőrség felkérésére végzett hajózási szakértői jelentésből, amelyet a hvg.hu ismertet.

A Hableány nem jelezte, hogy tilos az előzés

A Hableány kapitánya sem érzékelte a veszélyhelyzet kialakulását, és feltehetően azt sem, amikor a Viking Sigyn hablemeze (orra) elérte a Hableány farát. A Hableány kormányállásából a körkilátást részben a kémény, valamint a felső fedélzeten elhelyezett ponyva korlátozta – rögzíti a szakértői jelentés. Azt is megállapították, hogy a Hableány nem adott le figyelmeztetést a rádió 10-es csatornáján, és a veszélyhelyzetre figyelmeztető öt rövid hangjelzést sem adta le. Hajók között ez jelenti azt, hogy nem szabad megelőzni.

A jelentés azonban kimondja azt is, hogy

„a Hableány kapitánya a behajózó csatornában, mint útjogos hajó, nem számolt azzal, hogy a korábban megelőzött kabinos hajó a Margit híd alatt fog előzni”.

A Viking kapitányának a radar jelzett

Egyértelműen arra az álláspontra helyezkedik szakértő, hogy a Viking kapitánya, Jurij C. hibásan mérte fel a helyzetet, az adott körülmények – a másik hajó sebessége és iránya – között nem előzhetett volna,

a vészhelyzetet az ő vezetéstechnikája okozta.

Jurij C. se a veszélyhelyzetet, se az ütközést nem érzékelte, holott a radaron látnia kellett volna, hogy a másik hajó is a kijelölt hídnyílás felé tart.

A Viking radarja működőképes volt, az ütközés előtt másfél perccel riasztást is leadott. A hangokat a kormányállás rögzítette – innen lehetett visszahallgatni az utasok kiabálását is –, a radar hangja viszont minden bizonnyal le volt némítva, annak hangját ugyanis nem említette a korábbi rendőrségi jegyzőkönyv. (A Hableányon nem volt radar, mert nem kötelező ekkora járművön.)

Az utasok szóltak

A két hajó vezetője nem kommunikált egymással, holott előzés előtt ez kötelező. A hajózási szakértői jelentés szerint a Margit hídtól 120 méterre volt a Viking, mikor a radarkép alapján veszélyes közelségbe került a Hableány. Ebben a helyzetben a Viking kapitánya megállással elkerülhette volna az ütközést.

Döbbenetes, hogy az adatok szerint

az ütközésre egy utas figyelmeztette a Viking kapitányát,

akkor, amikor már a víz alá került a Hableány. Jurij C. csak ekkor lassított.

A jelentésben leírják a két hajó sebességét is: a Hableány átlagos, 7-8 kilométer/óra sebességet tartott, a Viking 2,4-ről gyorsult fel a Parlamentnél 12,4-re, így érte utol az előtte menő kisebb hajót.

Nem volt kitérési manőver

A korábban feltételezett kitérési manőverről a szakértő azt állapította meg, hogy a Hableány nem ezért fordult a bal parti (vagyis pesti oldali) kikötő felé. Az enyhe jobbra fordulással a hajó farát a Viking elé, annak közelségébe hozta, de

a kormánykitérítés a két hajó helyzetére nem volt hatással,

mert a kabinos személyhajó oldaltávolság tartása nélkül hajózott a Hableány után, a Hableányról tudomást sem véve, holott szabad szemmel is látnia kellett volna az előtte úszó hajót.

Érezték az ütközést a Vikingen, csak a kapitány nem

A Vikingen meghallgatottak egyértelműen arról számolt be, hogy érezték az ütközést. Egy magyar kabinjának ablaka 30-40 centire volt a víztől, ő látta az embereket a vízben. A matrózok azonnal megkezdték a mentést. Több utas látta, hogy baj van, elkezdtek kiabálni, ők szóltak a kapitánynak is.

Nem volt riasztás

A Viking kapitánya azonban azután sem jelentette rádión, hogy „ember a vízben”. A NAVINFO-n késve jelentette az esetet, és csak részinformációkat mondott el, a térségben közlekedő hajók felé nem volt közlemény.

A riasztás hiánya miatt a mentés szervezetlennek tűnt. A hajók még közlekedtek, észlelték is a bajt, hozzáfogtak a mentéshez, bár a pontos bejelentés hiánya miatt az ebben részt vevők csak találgatni tudták, hogy mi történt.

A másik Viking

A jelentés foglalkozik a Sigyn után hajózó Viking Idun kapitányával is, aki nem reagált az „ember a vízben” riasztásra. Amint ez elhangzott a hely megjelölésével, az Idunnak ki kellett volna húzódnia a bal part mellé, ott megállni, és elrendelni a riadót.

Az Idun kapitánya csak azután lassított, hogy Jurij C.-vel is beszélt rádión. A rendőrségi jegyzőkönyvből ennek a beszélgetésnek is ismert a tartalma.

Nagyjából öt perccel a baleset után beszéltek oroszul.

Az Idun kapitánya megkérdezte, mi történt, mire Jurij C. annyit mondott, összeütközött valami hajóval, és megkérdezte, lát-e valamit a Sigyn mögött. Az Idun kapitánya nem látott, csak azt, hogy a jobb oldalon valaki kiabál.

A hajózási jelentés szerint az, hogy a Sigyn csökkentette a sebességét, csónakját vízre tette, illetve mentőgyűrűk kerültek a vízbe,

elég indokot szolgáltathatott volna az Idun kapitányának arra, hogy valamilyen intézkedést hozzon.

(Emiatt az Idun kapitányát az egyik sértetti ügyvéd fel is jelentette segítségnyújtás elmulasztása miatt.)

A Hableányt üzemeltető cég változatlanul vitatja, hogy a kellő számú személyzet hiánya miatt hajózásra alkalmatlan lett volna a jármű. Megítélésük szerint 75 utas felett kell még egy matróz. Az általuk felvetett kérdésekre a szakértőknek válaszolniuk kell, utána lesz végleges a jelentés.

Hajóbaleset: letartóztatták az ukrán hajóskapitányt

Ismét elrendelte a dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó meggyanúsított ukrán kapitányának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a szerdai döntés után a gyanúsított védője, Tóth M. Gábor. A végzés nem jogerős.

Az ügyvéd elmondta: a bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélyére hivatkozva rendelte el védence letartóztatását 30 napra. Hozzátette:

fellebbeznek a végzés ellen.

A kerületi bíróság azt állapította meg, hogy

a segítségnyújtás elmulasztásának feltételei is fennállnak

(ez az új gyanúsítás a kapitánnyal szemben). Ezzel kapcsolatban az ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, hogy védence a baleset után megkezdte a bajba jutottak mentését.

Az ügyvéd kifogásolta, hogy a bíróság a letartóztatási okok között említette a gyanúsított „felelősségelhárító” magatartását, holott szerinte ez a bírósági hivatkozás meglehetősen idejétmúlt, meghaladott.

Az eljárás megnehezítésével mint letartóztatási okkal kapcsolatban az ügyvéd azt emelte ki, hogy ez megítélése szerint két hónappal az események után már nem jogszerű és nem is észszerű. A gyanúsított ugyanis

heteken át szabadon közlekedhetett Budapesten, és megsemmisíthetett volna bizonyítékokat.

Arra is felhívta a figyelmet az ügyvéd, hogy védence a bűnügyi felügyelet szabályait maradéktalanul betartotta.

A Fővárosi Főügyészség szerdai közleményében az áll, hogy a nyomozási bíró osztotta azt az ügyészségi álláspontot, amely szerint csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható a terhelt jelenléte az eljárásban, valamint kizárólag így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása.

A mostani döntés előzménye, hogy az ügyészség két napja azután kezdeményezte a letartóztatást, hogy a Kúria kimondta: törvénytelen volt két bírósági végzés arról, hogy az ukrán kapitány 15 millió forint óvadék ellenében szabadlábra kerülhetett az eljárás idejére.

A kapitányt eredetileg vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével gyanúsították meg, ezt egészítették ki hétfőn 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával.

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése miatt indított eljárást.

Újra rács mögött a Viking kapitánya

A BRFK nyomozói segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatják ki a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát, akit őrizetbe vett – olvasható a Police.hu-n. Előtte a Kúria elkaszálta az óvadék kiszabását.

Napra pontosan két hónappal a Hableány tragédiája után a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismét őrizetbe vette a Viking Sigyn kapitányát. A dunai hajóbalesettel összefüggésben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt folytatnak nyomozást, amelyben a nyomozók a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát korábban gyanúsítottként hallgatták ki.

A szakértők bevonásával folyamatban lévő nyomozásban ma a nyomozók a kapitányt őrizetbe vették segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt.

Pár órával korábban a Kúria közölte, hogy

nincs helye óvadéknak, ha a bűnügyi felügyelet elrendelésének nincsenek meg a feltételei.

Megállapította, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság korábbi végzésének óvadékra vonatkozó rendelkezései törvénysértők.

A Kúria szerint ha a bíróság megállapítja, hogy a bűnügyi felügyeletnek nincsenek meg a feltételei, akkor óvadék kiszabásával ezt nem lehet kiküszöbölni. Vagyis ha a bűnügyi felügyelet törvényileg nem alkalmazható, az óvadék nem alkalmas ennek ellensúlyozására. Az alsóbb fokú bíróságok döntései törvénysértők, mert a bűnügyi felügyelet elrendelésének az alsóbb fokú bíróságok határozatai szerint sem álltak fenn a feltételei.

A kacifántos megfogalmazás azt jelenti, hogy a Kúria szerint

törvénysértő volt, hogy a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását óvadék ellenében megszüntetik

és Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alá helyezik és szabadlábra kerül. Ezzel nyomkövetőt kell viselnie, és hetente kétszer köteles jelentkezni a nyomozóhatóságon. Ezután kérte a legfőbb ügyész a Kúriát, hogy mondja ki: törvénysértő a bíróságok kényszerintézkedéssel kapcsolatos döntése.

A Kúrai mostani döntése „nem töri fel a jogerőt”, csak a törvénytelenséget deklarálja. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak és fellebbezésnek nincs helye.

Még két áldozatot keresnek a Hableányról

Újabb áldozatot azonosítottak a Hableány utasai közül. Ezzel még két áldozatot nem találtak meg. A legénység tagjainak hajós temetést tartanak.

A Duna csepeli szakaszán szombaton megtalált elhunyt nő is a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó utasa volt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A hajó fedélzetén 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, két embert továbbra is keresnek.

A legénység tagjai számára hajós temetést rendeznek hamarosan – írta meg a Magyar Nemzet. Az L. László kapitány és P. János matróz hamvait tartalmazó urnákat napokon belül a Panoráma Deck Kft. hajóiról fogják a Duna budapesti szakaszán a folyóba süllyeszteni.

Mivel P. János a hajózás előtt a szolnoki mélységi felderítők századosaként szolgált, ezért a hajós szertartás alatt katonai tiszteletadásra is sor kerül. Tóth Mihály, a Panoráma Deck Kft. szóvivője elmondta: a cég állja a hajós temetés teljes költségét, a szertartás részleteiről pedig ma tájékoztatják a sajtón keresztül a közvéleményt.

A TEK a hajóbalesettel debütált ilyen feladatban

Rövidesen eldől, maradtak-e holttestek a Hableányban az iszapréteg alatt. A TEK mindenesetre átadta a munkát a rendőrségnek. A koreaiakat nem engedték be a hajó roncsába.

Még lehetnek áldozatok a Dunából kedden kiemelt Hableány sétahajóban, ám ezt a vizsgálatot már nem a Terrorelhárítási Központ (TEK), hanem a rendőrség végzi el – közölte a TEK főigazgatója. Hajdu János vezérőrnagy elmondta: az elsüllyedt hajóban vastag iszapréteget találtak, amely akár holttesteket is rejthet. Ha viszont nem találnak senkit a hajóban, akkor valószínűleg az ütközéskor zuhantak ki a járműből, ezért a Belügyminisztérium megkettőzte az eltűntek kutatásában résztvevő erőket a Duna mentén.

Még sose csináltak ilyet

Hajdu azt mondta, hogy a TEK igen nehéz feladatot kapott a belügyminisztertől, mert olyan feladatot kellett teljesíteniük, amilyet még soha nem hajtottak végre,

ezért rutinjuk se volt.

De a rendkívül sok résztvevő alkotta csapat tagjai hamar összeszoktak.

A 13 nap rendkívül megfeszített munkával telt, a mentésben résztvevők naponta négy-öt órát pihentek, az éjszakai munkavégzést pedig csak azért nem rendelték el, mert veszélyesnek ítélték – mondta Hajdu János. A főigazgató köszönetet mondott a mentésben és a hajóroncs felszínre hozatalában résztvevő összes szervezetnek, és a technikai eszközöket és tudást biztosító civil szervezeteknek. Ugyancsak köszönetet mondott az osztrák, a cseh, a norvég és a német segítő szervezeteknek, valamint a dél-koreai búvároknak és tanácsadóknak. Nagy támogatást adott a sajtó tárgyilagos, korrekt tájékoztatása is.

A TEK kiszállt

Hajdu János leszögezte: a TEK munkája véget ért a roncs kiemelésével, az összes többi vizsgálat a Budapesti Rendőr-főkapitányság feladata. A művelet költségeit firtató kérdésekre Hajdu János azt mondta, azokat még nem összesítették, várják a mentésben résztvevő vállalkozások igénybejelentését, és azt követően összesítenek.

Korea mindent megköszön, de

Szong Sun Keun ezredes, a Dél-Koreai Köztársaság Budapestre akkreditált katonai attaséja is azt hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is mindent megtesznek az eltűntek felkutatásáért. Ő is köszönetet mondott a Belügyminisztériumnak, a magyar kormánynak, a TEK munkatársainak, a magyar lakosságnak, a cseh, az osztrák, a norvég kormánynak, továbbá a civil szervezeteknek, a koreai nagykövetségnek és a koreai vállalatoknak, hogy segítették a mentési munkálatokat. Megköszönte Szlovákiának, hogy a Duna vízhozamának szabályozásával támogatták a mentést, valamint Szerbiának és Romániának, amiért továbbra is segítik az áldozatok felkutatását.

Az attasé azt mondta, a koreai fél képviselői

szerettek volna bemenni a már kiemelt hajótestbe, ám a magyar hatóságok ezt nem tették lehetővé.

Csupán egy keresőkutyát engedtek be, ám az nem jelzett holttestet.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, hét holttestet még aznap éjjel megtalálták. Azóta több is előkerült, mostanra az összes megtalált áldozatot azonosították. Négy embert továbbra is keresnek. A hajót kedden emelték ki a Dunából.

Kiemelték a Hableányt

  • Köszönjük!
    A mentésben részt vevő szakembereknek kedden sikerült kiemelniük az elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát. Ezzel közelebb kerülhetünk a Magyarországon történt egyik legsúlyosabb hajóbaleset okainak feltárásához.
    Köszönettel tartozunk mindazoknak rendőröknek, honvédeknek, katasztrófavédőknek, illetve a külföldi és hazai szakembereknek, akik ezt a hihetetlenül veszélyes és embert próbáló feladatot végrehajtották.
    MSZP
  • Kiemelték és egy uszályra helyezték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál
MTI/Mónus Márton
  • Felvetődött annak gyanúja, hogy a Viking Sigyn egy részét átfestették a baleset után annak érdekében, hogy az ütközés nyomait elrejtsék vagy megsemmisítsék – írta a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Ez mindenképp különös lenne, annak tükrében is, hogy tegnap újból megjelentek rendőrök a szállodahajón, hogy további nyomokat rögzítsenek – miután korábban elengedték a Vikinget
  • Már a hajó nagy része a víz felszínén van. Búvárok újabb holttesteket keresnek a roncs belsejében
  • Egyik hajózási rádiócsatornán sem jeleztek veszélyhelyzetet a hajóbaleset idején – közölte Tolnay Zoltán hajóskapitány, aki szintén szolgálatban volt a Dunán a tragédia idején. A rádión először azt hallották, hogy emberek vannak a vízben. A hét ember kimentése szakszerűen zajlott – tette hozzá. Szerinte a Viking Sigynnek kellett volna megkezdenie a kommunikációt a kisebb Hableánnyal
  • A megtalált holttestek között van az egyetlen gyermekáldozat is. A mentés helyszínét délelőtt meglátogatta Pintér Sándor belügyminiszter
  • Újabb 50 cm-t emeltek a Hableány hajótesten. Valószínűleg a búvárok az utasteret fogják átvizsgálni további áldozatokat keresve, még négy áldozatot keresnek
  • Folytatódik a Hableány lassú, szinte centinkénti kiemelése miután újabb hevedereket helyeztek el a testen. Az utastér már a vízfelszín felett van
  • Jelenleg újabb hevederekkel erősítik meg a hajótestet mielőtt tovább folytatják a kiemelést
  • A hajótestből folyamatosan szivattyúzzák ki a vizet, hogy a kiemelés során minél könnyebb legyen a súlya. Fokozottan vigyázni kell a kiemelésnél, hogy elkerüljék a test további roncsolódását mivel a hajó tankjában több mint ezer liter gázolaj található
  • A Hableány hajótestének nagy része a víz felszíne felet van
  • Búvárok a kiemelést követően a víz felszíne felett, holtestek után kutatva átvizsgálják a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát
MTI/Mónus Márton
  • A dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableány bűnügyi helyszín. Elsődleges az elhunytak kiemelése, utána a bűnügyi helyszínelők vizsgálják át a roncsot
  • A mentőalakulat tagjai tisztelegnek a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsából kiemelt holttest mellett a Margit hídnál horgonyzó uszályon

    MTI/Mohai Balázs
  • Már négy holttestet hoztak ki a roncsból.
  • Újabb holttestet emeltek ki a Hableányból az alámerülő búvárok.
  • Egy holtestet már kiemeltek a Hableány kiemelése során. A kapitányi híd a felszínen van, jelenleg szivattyúzzák a hajótestből a vizet, hogy a kiemelés során ennyivel is könnyebb legyen a hajótest.
  • Hét óra után néhány perccel megkezdték a Hableány roncsainak kiemelését.
    A Hableány május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Azóta további tizenhárom áldozat, köztük a Hableány matrózának holttestét találták meg és azonosították.

Hajóbaleset: visszatértek a rendőrök a Vikingre – hiba volt elengedni?

Újabb szemlét tartott a rendőrség a hajóbalesetben részes Viking Sigyn szállodahajón a „további bizonyítékok beszerzése” érdekében. Az elhunyt hableányos matróz ügyvédje eleve hibának tartotta a hajó elengedését.

Önmagával került ellentmondásba a rendőrség a közel két hete történt hajóbaleset bizonyítási eljárásában.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozócsoportja hétfőn délután Visegrádon

„a további bizonyítékok beszerzése és a történeti tényállás teljes körű tisztázása érdekében”

újabb szemlét tart a menetrend szerint Magyarországra érkezett Viking Sigyn kabinos szállodahajón – tudatta a rendőrség.

Korábban mindent elvégeztek?

Ez azért tűnik különösnek, mert a baleset után pár nappal a rendőrség útjára engedte a szállodahajót. Állításuk szerint

minden bizonyítékot begyűjtöttek, amelyre szükség volt

a nyomozáshoz. Dél-Korea tiltakozott ez ellen, szerintük le kellett volna foglalni a hajót. Ugyanez a véleménye a Hableány balesetében elhunyt matróz családját képviselő Magyar György ügyvédnek is. Szerinte a rendelkezésre állott időben nem lehetett begyűjteni az összes bizonyítékot, és a büntetőeljárási törvény alapján egyébként is

le kellett volna foglalni, hogy érintetlen bizonyítási eszköz legyen az eljárásban.

Mindenesetre a fotókon látszik, hogy a Vikingen az eltelt időben kijavították az orron keletkezett sérüléseket.

A Viking Visegrádon most, alatta a baleset után. MTI/Cseke Csilla

Magyar György a múlt héten kifejtette, hogy a legkülönfélébb nyomokat, akár emberi maradványokat is, a baleset után azonnal kellett volna megszerezni a hajó elülső részéről.

A Viking Sigyn – korábbi elbocsátása után – visszaállt a szokásos utasforgalomba. Ennek részeként érkezett vissza Magyarországra.

Hajóbaleset: előkészítik a roncs kiemelését

A Hableány roncsának kiemelését készítik elő – közölte a TEK. Időközben két újabb holttest került elő a Dunából. Az ügyészség szerint a Viking kapitánya adatokat törölt telefonjából, és áprilisban is volt balesete.

Már zajlik a Hableány kiemelésének előkészítése a Terrorelhárítási Központ (TEK) koordinálásával – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón a TEK társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője. Jasenszky Nándor közölte: a búvárok azokat az emelési pontokat alakítják ki a hajó alatt, amelyeken keresztül a Clark Ádám úszódarura akarják rögzíteni a roncsot. Várhatóan

mire ezzel végeznek, az úszódaru is a helyszínre érkezik, és megindulhat a Hableány kiemelése.

A munkálatok a meghatározott rendben zajlanak, számos szakma képviselőinek közreműködésével. Szerdán és csütörtökön a kiemelés műszaki elkészítése zajlott: olyan füleket és rögzítési pontokat alakítottak ki a búvárok a hajótesten, amelynek segítségével drótkötelekkel egy pontonhoz lehetett rögzíteni a roncsot.

Időközben újabb két holttest kerül elő a Hableány utasai közül. Érdnél találtak egy tetemet, azonosítása még tart, de vélhetően a dunai hajóbaleset áldozata – közölte a rendőrség. Előtte éjszaka a Szabadság hídnál leltek egy áldozatra, őt már azonosították.

Ezzel még 11 eltűntet keresnek.

Babrált az adatokkal és balesetezett a kapitány

A Viking Sigyn kapitánya a nyomozás adatai szerint a baleset után adatokat törölt a telefonjáról – közölte a Fővárosi Főügyészség. Megerősítették továbbá, hogy áprilisban Hollandiában is okozott balesetet a múlt szerdai baleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány.

A Fővárosi Főügyészség az Eurojust magyar nemzeti tagján keresztül szerezte be azt a hivatalos információt, hogy

a Hollandiában április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a magyar ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz,

őt Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre.

Ezekről az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az óvadékról szóló bírósági határozat fellebbezése indokolásának kiegészítésében még csütörtökön tájékoztatja a bíróságot. A letartóztatás indokaként a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozására is hivatkozik.

Eltöröltetnék az óvadékot

A nyomozási bíró június elsején egy hónapra elrendelte a kapitány letartóztatását, és azt, hogy az 15 millió forint óvadék letétele esetén Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető eszköz alkalmazásával. Az óvadék megengedése ellen az ügyészség fellebbezéssel élt.

A fővárosi főügyész – a legfőbb ügyész egyetértésével és engedélyével – a Duna budapesti szakaszán történt vízibaleset ügyében 5 ügyészből, illetve alügyészből álló

ügyészi ügyfeldolgozó csoportot hozott létre.

A csoport jelenlegi feladata a nyomozó hatóságtól folyamatosan érkező adatok elemzése és értékelése. Ezen túl a fővárosi főügyész külön kapcsolattartó ügyészt jelölt ki, hogy biztosítsa a kapcsolatot a budapesti dél-koreai nagykövetség munkatársaival.

Hajóbaleset: Pest felé tart a Viking Sigyn

Budapesten van a Clark Ádám úszódaru, de egyelőre nem megy a Margit hídhoz. Közeledik a fővároshoz a hajóbaleset másik résztvevője, a szállodahajó is. Közben újabb holttesteket találtak a Dunában.

Az újpesti vasúti összekötő hídnál van a Clark Ádám úszódaru, de a Duna magas vízállása miatt egyelőre nem megy a Margit hídhoz, a Hableány roncsa közelébe. Ezért egyelőre teljesen bizonytalan, mikor tud a helyszínre érkezni és hozzálátni a roncs kiemelésének.

Visszatérés a tett színhelyére

Közben pedig ismét Budapest felé tart az éppen egy héttel ezelőtt bekövetkezett tragédia másik főszereplője, a Viking Sigyn – írta meg a napi.hu a Vessel Finder hajókövető oldal alapján. Az útvonalkövető portál adataiból nem derül ki, hogy szokásos menetrend szerinti útját járja-e a szállodahajó, vagy valamilyen magyar hatósági intézkedés alapján visszatér Budapestre.

Hiba volt elengedni a Vikinget?

A Vikinget múlt pénteken az eljáró hatóság tovább engedte, mert állításuk szerint minden bizonyítékot begyűjtöttek, amelyre szükség volt a nyomozáshoz. Dél-Korea tiltakozott ez ellen, szerintük le kellene foglalni a hajót.  Ugyanez a véleménye a Hableány balesetében elhunyt matróz családját képviselő Magyar György ügyvédnek is. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában ma este elmondta, hogy a rendelkezésre állott időben nem lehetett begyűjteni az összes bizonyítékot, és a büntetőeljárási törvény alapján egyébként is

le kellett volna foglalni, hogy érintetlen bizonyítási eszköz legyen az eljárásban.

Délután azonosították a Margitszigetnél szerda délelőtt talált holttestet. A férfi a múlt heti dunai hajóbaleset tizenharmadik dél-koreai áldozata – közölte a rendőrség szerda este. A kutatás változatlanul folyamatos a Duna teljes déli szakaszán. Délután is találtak a Duna Fejér megyei és budapesti szakaszán egy-egy holttestet. Ha ezek is a hajóbaleset áldozatai, akkor még 13 embert kell keresni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!