Kezdőlap Címkék Vegyi támadás

Címke: vegyi támadás

Angol-francia két jó barát, együtt bombázza Szíriát

Franciaország és Nagy-Britannia már napokkal a szombati támadás előtt jelezte, hogyha Donald Trump amerikai elnök valóban beváltja a fenyegetését és büntetőakciót indít Szíria ellen, akkor ők szintén csatlakoznak ehhez. Azonban nemcsak humanitárius okok és a vegyi fegyverek bevetése miatt döntött úgy a brit és francia vezetés, hogy részt vesz a katonai hadjáratban.  

Franciaország és Nagy-Britannia a 2013-as ghútai vegyi támadás óta azt kommunikálja, hogyha a nemzetközi közösség – akár a NATO, akár az ENSZ – egy katonai intervencióra szánja el magát Szíria esetében, akkor ők késlekedés nélkül csatlakoznak. Csakhogy erre egészen 2018-ig nem került sor annak ellenére, hogy az Egyesült Államok már tavaly támadást intézett szíriai célpontok ellen. Az Idlib tartományban lévő Han Sejkun városában szintén vegyi fegyvert vetettek be, amelyért a nyugati világ Bassár el-Aszad szíriai elnököt tette felelőssé. Washington több mint ötven darab Tomahawk manőverezhető robotrepülőgéppel válaszolt, de akkor a britek és a franciák egyaránt távol maradtak az eseményektől és beérték szankciókkal, illetve elítélő nyilatkozatokkal. 

Ezzel szemben egy évvel később szinte már azonnal „ugrottak” Donald Trump amerikai elnök felhívására, miközben az egyik országnak sem javult érdemben a viszonya az Egyesült Államokkal. Elég csak Emmanuel Macron francia elnök Trump-ellenességére gondolni vagy arra, hogy Theresa May brit miniszterelnök állítása szerint „nem azért szállt be a Szíria-ellenes hadműveletekbe, mert az Egyesült Államok erre kérte volna.”

A brit légierő egyik Tornado GR4 típusú repülőgépe a ciprusi Akrotiriben működő brit légi támaszponton 2018. április 14-én, miután Storm Shadow rakétákat lõtt ki egy volt rakéta-támaszpontra a szíriai Homsz városa közelében. Forrás: MTI/EPA/Cpl L Matthews.

Ebből kifolyólag jogosan merül fel a kérdés: miért változott meg most hirtelen a brit-francia álláspont és döntöttek a beavatkozás mellett? 

Ugyanis a „szíriai vegyi fegyverek bevetésére adott megfelelő válasz” narratívája önmagában nem szolgál elegendő magyarázattal, hiszen ez alapján Londonnak és Párizsnak már tavaly lett volna alkalma és indoka – Washingtonnal együtt – bombázni az arab államot. Hiába állítja a két ország politikai vezetése, hogy „meggyőző erejű titkosszolgálati bizonyítékokkal” rendelkeznek, még a saját lakosságuk és ellenzékük felől is sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán szükség volt-e egy keményebb Aszad-ellenes fellépésre. 

A közös brit-francia fellépés okai máshol keresendőek. Ezek közül az elemzésben három lehetséges indok kerül részletes kibontásra: 

Franciaország és Nagy-Britannia Szíria-politikája, az Oroszországgal fenntartott viszony és a belpolitikai állapotok. 

Gyarmati örökség 

A második világháború után Franciaország és Nagy-Britannia nem egyszer avatkozott be katonai erővel a Közel-Keleten. Volt, hogy közös hadműveletet indítottak egy arab állam ellen: elég csak az 1956-os szuezi válságra vagy a 2011-es líbiai intervencióra gondolni, amelyekbe a felek még külső szereplőket (Izrael, Egyesült Államok) is bevontak. Ugyanakkor ezek a beavatkozások, ahogyan a múlt heti támadás is, csak tovább erősítették azokat az arab félelmeket, hogy a nyugat-európai országok – függetlenül a kormányzat összetételétől – és az eltelt évtizedektől még mindig

a „saját játszóterüknek” tekintik a Földközi-tenger déli és keleti részét.

Szíria és Libanon a francia gyarmatbirodalom része volt, és mindkettő azután nyerte el a teljes függetlenségét, hogy az utolsó francia katona elhagyta a térséget 1946-ban. Habár Párizs továbbra is megtartotta befolyását Bejrút felett, Damaszkusz rövid idő alatt kikerült az irányítása alól. Ez egyrészt az arab nacionalizmus elterjedésének és megerősödésének, másrészt Szíria keleti tömbhöz való orientációjának köszönhető. A hidegháború után a francia-szíriai, illetve a brit-szíriai viszony folyamatosan hullámzott, amelynek ugyan megvoltak a maga csúcspontjai (kilencvenes évek), de a kölcsönös bizalmatlanság és a hűvös magatartás végig érezhető maradt. 

Jacques Chirac volt az egyike azon kevés nyugati államfőknek, akikkel Háfez el-Aszad – Bassár el-Aszad édesapja – jó viszonyt ápolt. 

A 2011-ben kitört válság csak tovább mélyítette a szakadékot Szíria és a nyugat-európai országok között. London és Párizs már 2011 augusztusában a hatalomból való távozásra szólította fel Aszadot. Mindkét állam az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanácsot ismerte el Szíria legitim képviselőjének, és minden támogatást megadtak nekik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában a brit és a francia nagykövet folyamatosan ostorozta a szíriai elnököt, és nem egyszer egy közös, Damaszkusz ellen irányuló határozattervezetet nyújtottak be. 

Nemcsak diplomáciai eszközökkel támogatták a szíriai ellenzéket. Franciaország volt az első nem regionális állam, amely 2012-ben katonai segéllyel látta el a Szabad Szíriai Hadsereget (FSA). Egy évvel később brit és francia katonák és kiképzőtisztek jelentek meg a Szíriával szomszédos országokban, például Jordániában, ahol felszerelték és kiképezték a kormányellenes erőket. 2016-ban pedig egyre többször bukkantak fel Szíriában brit és francia különleges egységek, akik az Iszlám Állam (ISIS) terroristáira vadásztak, de ehhez nem kérték Damaszkusz engedélyét, ami nem kevés feszültséget szült a felek között. 

Brit különleges egységek Szíriában. Forrás: Pinterest

Ellentétben más országokkal sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem változtatott érdemben a Szíria-politikáján. Habár amíg tombolt az ISIS, addig volt némi titkosszolgálati-diplomáciai kooperáció a felek között, ez azonban tavaly év vége óta – a terrorszervezet hivatalosan bejelentett legyőzésével – azonnal megszűnt. A brit és a francia vezetés egyaránt Aszadot tartja az egész szíriai katasztrófa fő okozójának, és szerintük csak a távozásával érhet véget a több mint nyolc éve tartó háború és menekültválság. 

Csakhogy továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy egy hatalmi átmenet során kiket támogatnának Szíriában. A kurdokat leszámítva nincs olyan szereplő, aki szalonképes lenne a számukra, mivel az FSA a belső harcok következtében teljesen szétforgácsolódott, illetve már csak a szélsőséges iszlamista csoportok maradtak fenn (például az al-Kaidához köthető an-Núszra Front). Közöttük pedig még mindig sok az eredetileg brit-francia állampolgár, akik az elmúlt években utaztak ki a Közel-Keletre harcolni. 

Ezért nem véletlen, hogy a szíriai támadás után May és Macron leszögezte

„A szíriai katonai létesítményekre mért csapás nem hadüzenet és nem céljuk sem a rendszerváltás, sem pedig egy fordulat előidézése.”

Vagyis mindkét ország vezetése tökéletesen tisztában volt azzal, hogy minden kritikájuk ellenére Aszad megbuktatása nem járható út, és ők sem rendelkeznek semmiféle konkrét elképzeléssel Szíria jövőjével kapcsolatban. Ezért a szombati brit-francia részvétel sokkal inkább a „határok kijelölését” jelentette, de nemcsak Szíriának, hanem a legfontosabb külföldi támogatójának, Oroszországnak is. 

Oroszországnak szeretettel 

Franciaország esetében az „orosz szál” elhanyagolható, mivel bár szintén mélyponton vannak a francia-orosz kapcsolatok, de Macron továbbra is elismeri Putyin fontosságát a szíriai rendezésben és támogatja az orosz elnök részvételét a tárgyalásokon. Ezzel szemben Nagy-Britanniának nagyon is fontos volt Oroszország szerepe. London a szíriai támadással megfelelő választ akart adni a múlt hónapban kirobbant Szkripal-botrányra: a délnyugat-angliai Salisburyben lévő otthonában szenvedett mérgezést Szergej Szkripal egykori brit-orosz kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal, aki éppen látogatóban volt apjánál.

Orosz diplomata autó hagyja el az orosz nagykövetség londoni épületét 2018. március 20-án. Nagy-Britannia ezen a napon hajtja végre a korábban bejelentett 23 orosz diplomata kiutasítását a szigetországból a gyilkossági kísérlet miatt. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

A merényletet Szovjetunió által kifejlesztett, Novicsok osztályú, fegyverben is használható idegméreg-hatóanyaggal hajtották végre. London egyértelműen Moszkvát vádolta meg a mérgezéssel. Orosz diplomatákat utasítottak ki a szigetországból, illetve több uniós tagállamból, de a brit politikusok ennél sokkal keményebb választ akartak adni. 

May a katonai akcióval

egyszerre üzent Putyinnak és Aszadnak, hogy meddig mehetnek el a vegyi fegyverek alkalmazása terén. 

Ha továbbra is ilyen eszközöket vetnek be, akkor a britek nem állnak meg „pár bombánál”, hanem sokkal keményebb eszközökkel léphetnek fel. Ez pedig egy konfrontatívabb brit oroszellenes politikát jelent, amellyel London demonstrálhatja, hogy dacára a brexitnek, korántsem gyengült meg a nemzetközi térben. 

Hazai pálya 

Nem hagyható figyelmen kívül a szíriai akció belpolitikai vetülete sem. Franciaországban és Nagy-Britanniában a külföldi katonai beavatkozások sokkal érzékenyebb témának számítanak, mint az Egyesült Államokban. A britek számára kellemetlen mementó Irak, mivel Tony Blair George W. Bush amerikai elnökkel együtt buktatta meg Szaddám Huszeint. Azóta a szigetország lakossága különösen szkeptikus minden hasonló fellépéssel kapcsolatban, hiszen mint később kiderült, az egész egy hazugságon alapult. Ezért sem meglepő, hogy 2013-ban David Cameron hiába állt készen a Szíria elleni támadásra, nem kapta meg a parlamenti felhatalmazást

Az elmúlt napokban ismét bebizonyosodott, hogy ezen a téren nem történt változás, a kormányzat minden próbálkozása ellenére még mindig nem sikerült teljesen elfogadtatni a hivatalos álláspontot. A közvélemény-kutatások továbbra is azt mutatták, hogy a brit lakosság alig 22 százaléka támogatta a katonai hadműveletet.  Hasonlóan nagy volt az elutasítottság a parlamenti képviselők körében, mivel May – ellentétben Cameronnal – a parlament megkérdezése nélkül lépett. A konzervatív politikusok a brit érdekekre nézve szükségszerűnek nevezték a szíriai bombázásokat, de Jeremy Corbyn, munkáspárti politikus és ellenzéki vezető szerint viszont London veszélyes, kétes kimenetelű és felesleges akciót hajtott végre, mert még az sem bizonyított, hogy a szíriai kormány állt a dúmai támadás hátterében. 

„Nem az én nevemben” feliratú plakáttal a kezében tiltakozik egy nő a szíriai célpontokra mért légicsapások elleni tüntetésen a brit parlament épülete előtt Londonban 2018. április 17-én. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

Macronnak odahaza szintén hasonló ellenállással kellett szembenéznie. Habár 2003-ban Franciaország nem vett részt Szaddám megdöntésében, de Moammer Kadhafi líbiai elnök megbuktatásával elő lehet hozakodni, mivel Líbia 2011 óta totálisan összeomlott és a legfontosabb migrációs tranzitország vált. A francia bal- és jobboldalon egyaránt bírálták az elnököt, mert nem elég, hogy önhatalmúlag cselekedett, de mégsértette a „francia büszkeséget” azáltal, hogy

zokszó nélkül beállt az Egyesült Államok kalandorpolitikája mögé.

Lehetséges, hogy May és Macron igyekezett belpolitikai tőkét kovácsolni a támadásból, hogy ezáltal tereljék el a figyelmet a hazai gondokról, de alábecsülték a saját társadalmuk felől érkező szkepticizmust és ellenszenvet egy nyugati katonai beavatkozás esetében. Valószínűleg ez a téma még hetekig, ha nem hónapokig meghatározza a brit és francia közbeszédet, és egyelőre még nem látni, hogy pozitív vagy negatív következményekkel fog járni a két kormányra nézve. 

Mission Accomplished?

Donald Trump két nappal a támadás után már azzal büszkélkedett a Twitteren, hogy az Egyesült Államok „sikeresen végrehajtotta a küldetését”. Egyben köszönetet mondott Londonnak és Párizsnak az akcióban játszott szerepükért. Továbbá mindenkit biztosított arról, hogy a korábbi bejelentések ellenére az Egyesült Államok nem fog kivonulni Szíriából. 

Ezzel nem kis örömöt okozott Washington közel-keleti és nyugat-európai szövetségesei körében. Különösen Macron volt elégedett az eredménnyel, amit jól érzékeltetnek a szavai. „Tíz napja Trump elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak ki kell vonulnia Szíriából. Meggyőztük, hogy szükséges maradnia, és biztosíthatom Önöket arról, hogy tényleg meggyőztük arról őt, hogy hosszú távon kell maradni” – jelentette ki a francia elnök.  Vagyis minden jel szerint a cikkben felsorolt indokon kívül a briteknek és franciáknak volt még egy közös céljuk, sőt, az összes közül paradox módon ezt sikerült maradéktalanul teljesíteniük: az amerikaiakat Szíriában tartani. 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!