Ezen a héten Kínában egy újabb jelentős bejelentésre került sor: a tavalyihoz képest több mint nyolc százalékkal emelnék meg a kelet-ázsiai ország katonai büdzséjét. Ennek nem kizárólag biztonságpolitikai-katonai következményei lesznek, hanem jelentős kihatással lehet Peking nemzetközi kapcsolataira is, leginkább az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyára.
Hétfőn a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) a 16 napig tartó parlamenti (az Országos Népi Gyűlés) tavaszi ülésszakán bejelentette:
Kína 8,1 százalékkal növeli meg a védelmi kiadásait.
Ez lényegesen meghaladja az idei évre tervezett 6,5 százalékos GDP-növekedést, sőt, ez magasabb a tavaly mért 7,6 százalékos gazdasági növekedésnél is. Dollárban kifejezve ez annyit jelent, hogy Kína körülbelül 175 milliárdot (1,1 milliárd jüant) költene a saját haderejének, a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) fejlesztésére. A hivatalos kínai magyarázatok szerint ezzel kívánják növelni a katonai kiképzést, fejleszteni az állam „háborús készségeit”, illetve megvédeni a nemzetük szuverenitását, biztonságát és érdekeiket, kerüljenek azok veszélybe belföldön vagy külföldön.
A bejelentés időpontja korántsem véletlen, amire egyszerre két magyarázat lehet. Az egyik, hogy a KKP egy héttel ezelőtt tette közzé: egy alkotmánymódosítás keretében eltörölnék azt a kitételt, miszerint az elnök és az alelnök tíz évig lehet hivatalban. Ugyanis Hszi Csin-ping (Xi Jinping) így szeretné bebiztosítani a hatalmát, a kelet-ázsiai ország örökös elnöke szeretne lenni. Csakhogy ez a lépés több ellenkezést váltott ki a kínai lakosság körében, mint ahogyan arra először számítani lehetett. Ezért a hadseregre fordított nagyobb pénzösszeggel és látványos fejlesztésekkel ki lehetne elégíteni a kínai nacionalistákat, valamint elhallgattatni a kritikus hangokat. Nem mellékesen pedig Hszi így még inkább meg tudná erősíteni a pozícióját a felső katonai vezetésben.
Másodszor, ahogyan a kínai miniszterelnök Li Ko-csiang (Li Keqiang) fogalmazott,
„a nemzetközi színtéren történt változások miatt kell erősíteni a kínai hadsereget”
Ez alatt nemcsak a régióban uralkodó feszült légkört értette, hanem Kína és az Egyesült Államok közötti viszonyt, amely 2018 eleje óta érezhetően megromlott. Ennek oka, hogy minden jel szerint Donald Trump amerikai elnök elkezdte beváltani a két évvel ezelőtti, az elnökválasztási kampányban hangoztatott azon fenyegetéseit ígéreteit, amelyek az amerikai gazdaság „megvédéséről” szóltak. Habár az elnök a kereskedelmi és a nacionalista protekcionizmusát válogatás nélkül alkalmazná szinte minden jelentős gazdasági hatalom ellen, mint ahogyan most az EU-ból importált gépkocsik esetében látható, ennek fő címzettje minden kétséget kizáróan Kína lenne.
A Fehér Házban nagyon komolyan gondolják ezt az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, amelyben az első lövést a Trump-adminisztráció akkor adta le, amikor januárban a kínai napelemekre 30 százalékos védővámot vetett ki. (Ezzel párhuzamosan a dél-koreai mosógépekre pedig 50 százalékosat). Ezután következne az acél (25 százalékos) és az alumínium (10 százalékos) elleni védővám, hiszen ezekkel Kína már évek óta elárasztotta a nemzetközi piacot, így jelentősen meggyengítve az amerikai ipart. Sőt, nemrég Trump azt is meglebegtette, hogy megtiltja a technológiák és egyes berendezések átadását a kínai vállaltoknak.
Peking erre úgy reagált, hogy nem akar gazdasági-kereskedelmi háborúba keveredni az Egyesült Államokkal, de ha úgy hozza a helyzet, akkor felveszi a kesztyűt. Ugyan a jelenleg is zajló kínai parlamenti ülésen láthatólag nem ez képzi a legfontosabb témát, de a felszín alatt kétségtelen, hogy számolnak egy nagyobb amerikai-kínai viszállyal, amelybe Washington térségbeli szövetségesei – Dél-Korea, Japán, Fülöp-szigetek, Vietnam – szintén belekeveredhetnek. Ezért Peking nézőpontjából mindannyiuk számára egy egyértelmű üzenetet jelentene a kínai katonai költségvetés megnövelése.
Sorok között olvasva
Természetesen a katonai büdzsé megnövelése azonnal elindította a találgatásokat a nemzetközi médiumokban. Az egyik nézet szerint ez igencsak komoly előrelépést jelentene a kínai haderő modernizálásában, egy „világszínvonalú katonai erő megteremtésében”, amely globális szerepvállalást biztosítana a kelet-ázsiai országnak. Ráadásul a katonai témákkal foglalkozó nemzetközi kutatóintézetek (SIPRI, IISS) rendre arra hívják fel a figyelmet, hogy a
„a kínai kormány által közzétett adatok, illetve a tényleges kiadások között gyakran óriási különbségek vannak”
Vagyis Peking mindig többet költ a fegyveres erőire, mint amennyit bevall, de az átláthatatlan finanszírozási rendszer lehetetlenné teszi a kiadások nyomon követését. Egyes területekre, mint az űrprogram, a logisztika, a katonai oktatás és képzés, bázisok üzemeltetése, fordított jüanokat nem tüntetik fel a hivatalos adatokban. Sőt, eleve a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kiadások sem részesei a katonai büdzsének. (Ez az Egyesült Államok esetében is így van).
Az eltérések pedig jelentősek, nem egy-két milliárd dollárról van szó. Például 2016-ban a hivatalos adatok szerint
143 milliárd dollár volt a kínai védelmi kiadás, de ez valójában 215 milliárd lehetett.
Ugyanúgy ezek a hangok felhívják a figyelmet, hogy a kínai hadiipar még az alacsonyabb védelmi költségvetés mellett is eléggé figyelemreméltó eredményeket tudott felmutatni. Tavaly áprilisban bocsátották vízre Kína első saját fejlesztésű építésű repülőgép-hordozóját (001A), igaz, hivatalosan még nem készült el teljesen. Ugyanakkor pár héttel később szolgálatba állították a legmodernebb kínai rombolót (Type 055), amely komoly aggodalommal töltötte el Peking térségbeli riválisait. Ezzel párhuzamosan új fejlesztésű interkontinentális rakétákat (Dongfeng-41), kézifegyvereket (OICW-típusúakat) fejlesztettek ki vagy kezdtek el rendszeresíteni, mint ahogyan az a J-20-as lopakodó vadászgépek esetében történt. Ezért korántsem alaptalan az a feltételezés, hogy nagyobb kormányzati támogatással a háta mögött a PLA újabb meglepetésekkel fog előállni idén vagy jövőre.
Nagyobb a füstje, mint a lángja?
Ezzel ellentétben van egy másik tábor is, akik szerint nem kell annyira komolyan venni a kínai kormány bejelentését. Elsősorban azért, mert bár abszolút értékben több a kínai védelmi kiadás, de a kínai gazdaság viszont lelassult, már nem két számjegyű növekedést produkál, így a „több valójában kevesebb”. Másodsorban pedig szeretnek Hszi tavalyi kijelentéseire hivatkozni, amikor az elnök közölte, hogy – először a Kínai Népköztársaság történelmében – csökkentik a PLA létszámát, mintegy 300 000 fővel. A kínai elnök idén januárban pedig arról biztosította a világot, hogy „ésszerűsíti” a kínai fegyveres erőket, illetve továbbra sem vet véget az antikorrupciós kampánynak, az ún. „rókavadászatnak”, tehát továbbra is menesztik vagy letartóztatják a tábornokokat, akik legtöbbször Hszi politikai ellenfelei.
Végül pedig a leggyakrabban hangoztatott érv, hogy a kínai állam költsön bármennyit a hadseregére, az amerikai védelmi költségvetés mindig magasabb lesz: az Egyesült Államok az elmúlt években többet fordított katonai célokra, mint az utána következő tizenöt ország együttvéve. Továbbá pár héttel ezelőtt Trump a 2019-es évre vonatkozó költségvetési tervében mintegy 686 milliárd dollárt szán az amerikai hadseregre, hivatkozva az „egyre nagyobb kínai, orosz, illetve észak-koreai veszélyre”.
Sőt, sok elemző figyelmeztet, hogyha Washingtonban a demokraták és a republikánusok között konszenzus alakul ki a fegyverkezéssel kapcsolatban, akkor rövid idő alatt megegyezhetnek az egy billió dolláros határ átlépéséről. Ezzel pedig az Egyesült Államok behozhatatlan előnyre tenne szert, különösen Kínával szemben, amely dacára a jelentős előrelépésnek még most sem rendelkezik olyan „mobilizációs és transzspirációs képességekkel”, mint az USA. Továbbá az amerikai diplomácia igyekszik szorosabbra fűzni a katonai kapcsolatait vagy közös biztonságpolitikát kialakítani azokkal a térségbeli államokkal, amelyeknek valamilyen – többnyire területi – vitájuk van Kínával. Ez az amerikai fegyverexport növelését és a haditechnológia átadását jelenti.
Fegyverkezésre kényszerítve
Ugyanakkor függetlenül attól, hogy Peking miként fogja megvalósítani a katonai költség megnövelését, ismét tovább növeli presztízsét a világban, több békefenntartói és humanitárius misszióban vehet részt, vagy akár katonai akciót indíthat, ha valahol veszélybe kerülnének a kínai érdekek és életek. Csakhogy ezzel párhuzamosan szintén nagyobb fegyverkezésre – India idén már megelőzte Nagy-Britanniát és bekerült a „top ötbe” – vagy a korábbi biztonságpolitika gyökeres megváltoztatására – a japán „békealkotmány” megváltoztatása – sarkalja a térségbeli országokat.
Ám mindközül a legjelentősebb kérdés, hogy vajon a nagyobb katonai költségvetés miképp fogja befolyásolni az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyt, különösen most, hogy Trump egy kereskedelmi háborút indított Kína ellen (is). Lehet, hogy Hszi most ugyanazt a választ adja, amit egykoron Ronald Reagan amerikai elnök a nyolcvanas évek első felében: egy elképesztő méretű fegyverkezési versenyre akarja kényszeríteni az ellenfelét, amely minden erőforrását a hadiiparra összpontosítja, ezáltal elhanyagolva az összes többi szektort.
