Kezdőlap Címkék Várna

Címke: Várna

Nagydíjat nyert Az állampolgár

0

Vranik Roland filmje, Az állampolgár nyerte el a szerelmesfilmek várnai nemzetközi fesztiváljának nagydíját, az Arany Aphroditét a hétvégén.

Idén 25. alkalommal rendezték meg a Love is Folly Nemzetközi Filmfesztivált, a szerelmesfilmek seregszemléjét a Fekete-tenger partján fekvő bolgár nagyvárosban. A nagydíjat most először nyerte el magyar alkotás – közölte  a Magyar Nemzeti Filmalap.

Vranik Roland (Fekete kefe, Adás) legutóbbi rendezése, Az állampolgár egy megrázó szerelmi történet, amely

amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.

Az állampolgár világszerte szép sikerrel szerepel a filmfesztiválokon. A portugáliai Fantasportón a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, majd a Cinequest filmfesztiválon a legjobb filmdráma díját Kaliforniában, Hágában pedig az egyetemisták zsűrije díjazta Vranik Roland filmjét a közelmúltban  – emlékeztet a Filmalap közleménye.

Az NFM támogatásával készült dráma forgatókönyvét Vranik Roland rendező és Szabó Iván (Vespa, Viharsarok), az SZFE tanára közösen írta.

MTI/FüHü

 

 

Amíg a magyarok a hollandokkal, addig Macron a lengyelekkel viaskodik

0

A francia államfő Salzburg és Bukarest után, kelet-európai körútjának utolsó állomásán, Várnában bírálta a lengyel kormányt. Varsót és Budapestet egyébként látványosan kihagyta Emanuel Macron a meglátogatandó helyszínek közül.

Lengyelország az Európai Unió érdekeivel szembemegy, és azt kockáztatja, hogy több kérdésben is a blokk partvonalára lavírozza magát – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök bulgáriai Várnában.

„Lengyelország ma nem tud példát mutatni Európának, mert úgy döntött, hogy sok kérdésben szembemegy az európai érdekekkel”. Azért van az európai integráció, hogy a tagországok konvergáljanak egymáshoz. „Így van ez a strukturális alapok esetében is, amelyekből Lengyelország részesül” – mondta Macron a bolgár államfővel, Rumen Radevvel közösen tartott sajtóértekezletén. Hozzátette még:

„Európa szabadságjogokra épül, amelyeket Lengyelország most éppen megszeg. Ez az ország úgy döntött, hogy elszigeteli magát.”

A francia elnök élesen bírálta, hogy Varsó nem hajlandó hozzájárulni a külföldi kiküldetésben lévő alkalmazottakra vonatkozó uniós direktíva szigorításához, a lengyel kormány egy újabb hibájának nevezve ezt.

„A lengyel állampolgárok többet érdemelnek, a miniszterelnök nehezen tudja majd megmagyarázni, hogy miért jó rosszabbul fizetni a lengyeleket”

– szögezte le.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter visszautasította Emmanuel Macron francia elnök bírálatát, és leszögezte: Lengyelország nemzetközileg nem elszigetelt állam, Macronnak pedig azt vetette a szemére, hogy nem követi a közép-európai fejleményeket.

„Lengyelország nem szigetelődik el”

– hangsúlyozta Waszczykowski Teodor Melescanu román és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közös varsói sajtótájékoztatóján.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK