Kezdőlap Címkék Várakozás

Címke: várakozás

Csúcs közelében a konjunktúra-index

0

Hogyan ítéli meg az üzleti szféra, illetve a lakosság a gazdasági körülményeket, kilátásokat? A GKI által, az EU támogatásával készített konjunktúra-index ad erre választ: októberhez képest az üzleti várakozások kissé javultak, a fogyasztóiak hibahatáron belül romlottak.

 

Forrás: GKI

Az üzleti szférán belül az ipar kivételével – itt a várakozások nem változtak – minden ágazat bizalmi indexe kisebb-nagyobb mértékben emelkedett. Az iparban az elmúlt időszak termelésének, valamint a termelési kilátásoknak a megítélése romlott, a készleteké és a rendelésállományoké javult. A jövő évi beruházási szándék kissé erősebb az ideinél.

Az építő- ipari kilátások továbbra is felhőtlenek, az ágazat bizalmi indexe novemberben újabb historikus csúcsra emelkedett.

A kereskedelmi bizalmi index az októberi stagnálás után kissé emelkedett, s megközelítette eddigi csúcsértékét. A szolgáltatói bizalmi index emelkedett, s nemcsak októberi visszaesését dolgozta le, de megközelítette eddigi csúcspontját is.

A foglalkoztatási várakozások a szolgáltatások kivételével minden ágazatban romlottak, s kissé emelkedett a lakosság munkanélküliségtől való félelme is. Az áremelési szándék minden ágazatban erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is.

És a fogyasztók?

GKI fogyasztói bizalmi index novemberben az októberi enyhe javulást követően hasonló mértékben romlott.

A lakosság saját várható pénzügyi helyzetét kissé rosszabbnak, meg- takarítási képességét viszont kissé jobbnak ítélte, mint októberben.

Utóbbi másfél éve némi hullámzás mellett lényegében stagnál. A lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi lehetőségét enyhén javulónak, a következő egy évre vonatkozót pedig közepesen romlónak érezte.

 

Átjárható határokat kér Pintértől egy vajdasági magyar ellenzéki párt

0

Arra kérik a magyar belügyminisztert, hogy hasson oda: gyorsítsák fel a vám- és adatkezelést. A körülményes eljárás miatt hatalmas sorok keletkeznek a magyar-szerb határon, több órás várakozással, ami az ingázó vajdaságiakat érinti a legérzékenyebben.

A Magyar Mozgalom 2017. november 3-án levelet intézett Magyarország belügyminiszteréhez, belgrádi nagykövetéhez és szabadkai főkonzuljához, amelyben arra kéri őket, vessék latba tekintélyüket a magyar-szerb határátkelőkön tapasztalt áldatlan állapotok rendezése érdekében.

“Az elmúlt egy év során látványosan megnőtt azon személyek száma, akik nem szándékoznak elhagyni szülőföldjüket, azon határmenti településeken keresnek munkát, ahonnan hetente hazajárhatnak a család többi tagjához, gyermekeikhez, akik továbbra is itthon járnak magyar óvodába, iskolába. Tudván, hogy a magyar kormányzat fontos célkitűzése a határon túli magyarok szülőföldön történő megmaradása, boldogulása, rá kell mutatnunk arra, hogy a határátkelőhelyeken tapasztalható torlódások, több órás várakozások eredményeként ezek a családok vagy szétszakadnak, vagy pedig véglegesen áttelepülnek Magyarországra, feladva őseik földjét. Ezért is fordulunk Önhöz, kérve közbenjárását, hogy az áldatlan állapotok a határainkon megszűnjenek, a hétvégi hazalátogatások rendszeresek maradhassanak és a harag és düh helyett, örömmel, feltöltődéssel járjanak.

Kérjük Önt, hogy a lehető legrövidebb időn belül, tekintélyével járuljon hozzá a határátkelés felgyorsításához. Jelentsen ez hatékonyabb, gyorsabb vám- és adatkezelést, ha szükséges az ott dolgozó hivatalnokok átcsoportosításával, vagy létszámuknak megnövelésével. A két ország közötti jó kapcsolatok mentén lehetővé kellene tenni, hogy a meglévő határátkelőhelyek mindegyike 0-24 órán át működjön és, hogy belátható időn belül akár új átkelőhelyek is nyíljanak, mindez a vajdasági magyar nemzeti közösség megmaradása, a családok és közösségek együtt maradása, nemzetünk erősödése érdekében.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK