Kezdőlap Címkék Uralkodó osztály

Címke: uralkodó osztály

Propaganda, avagy érdekes egy Pártunk és Kormányunk van ám nekünk!

Azt, hogy miért ezt a megnevezést használom az uralkodó osztályt illetően, mindenki találja ki maga, aztán vagy egyetért vele, vagy nem, mert az is az ő dolga. Az persze, hogy a Párt és a Kormány száz százalékban azonos, nem vitatható (egy régebbi mintát követnek), az pedig, hogy nem a nép szolgáiként (minister), hanem uraiként (dictator) viselkednek, és ezt mi megengedjük, sőt tapsolunk nekik, mintha kódolva lenne a magyar népbe, pedig nem is Stockholm a fővárosunk.

A nem fideszhívő, a napi életben sok bajjal-gonddal viaskodó állampolgár az érdekes helyett sokkal jobban szeretne egy unalmas, praktikus, „eseményektől” mentes kormányzást, amely az emberek problémáit egyszerű, érthető, sőt igazságos(!) jogszabályokba és rendeletekbe foglalva teszi megoldhatóvá, valamint ellenőrzi a járható utakra terelt ügyintézést, hogy még véletlenül se legyen gikszer, ami megzavarná a normál üzletmenetet. De nincsen szerencséje.

A mi Pártunk és Kormányunk ugyanis nem ilyen. A magyar PÉK állandóan küzd, harcol, üstökön ragad, fejszével csépel. tombolva rombol, bármi áron megszerez, és tűzön-vízen át képvisel, mégpedig mindent és mindennel, ami csak a keze ügyébe kerül, legyen az COVID vírus, lélegeztető gép, Soros, EU, migráns, infláció, magyarérdek, vagy akár az ördög öreganyja is. Közben félelmet nem ismer, mert ez nála a minimum. Tevékenysége nagyban hasonlít a Gyalog galopp Lancelotjának küzdelmére, és a végeredmény is kb. azonos.

Nem jó helyen végeztünk a COVID halottak számában, nem volt valami nagy üzlet a lélegeztető gépek beszerzése (mármint, hogy az országnak nem volt az), Soroséknak meg sem kottyan a magyar handabanda, az EU meghunyászkodás helyett letiltotta a nekünk megítélt pénzeket (szemetek!), Szlovákia a tőlünk(!) érkező migránsoktól védi belső(!), EU-s határát, az osztrákok állandóan panaszkodnak, hogy innen érkezik oda a legtöbb illegális bevándorló, és hogy inflációban magasan vertünk, sőt még ma is verünk mindenkit a 10 százalék alattinkkal, az csak természetes. A nyugdíjasokról, a reálbérekről, az orosz gáznak való kitettségről meg az urizálásról most ne is beszéljünk, mindegyik téma túl uncsi már.

Ilyen PÉK-kel persze mindez nem csoda. Kész katasztrófa a működése. Nyilván ezért szavazzuk meg állandóan kétharmaddal, ugyanis a magyarok szeretik a katasztrófaturizmust, még ha nem is kell elutazni érte sehová, mert mi ezt (ah, szerencsés nép) itthon élvezhetjük. Nagy öröm ám az ilyesmi, úgysincs pénzünk az utazgatásra.

A külső küzdelem az ellenséggel a magyarok érdekeiért folyik. Meglepő módon a belső küzdelem is. Az ember azt hinné, hogy ha a többség szavazza is meg a kormányt, azért ő az összes magyart képviseli. Hát nem. Korántsem. A PÉK csak egy magyart képvisel, és ha az ő érdeke akár az ország érdekeivel ellentétes, akkor ott egye meg a fene az országot is. Tisztára olyan, mint Donáth Anna. Neki sem fontos az ország. Csak a Párt.

Nálunk egy darab magyar kapja meg a teljes országos GDP-t szabad rendelkezésre, hogy vegyen le magának, amennyi kell, ami meg marad, abból fizesse a propagandistáit. Más nagyon nincs is, a főnöké az ideológia meg a pénz, a propagandán kívül meg az összes többi a belügyé. Tanárok, orvosok, tudósok, művészek, egyéb lótifutik esetében egy válasz lehetséges: Igenis, értettem! Szabványos tisztelgéssel! Vili?

Az ember úgy gondolná, ez azért mégse, hát ott van például Gulyás, Varga meg a többiek! Az csak nem lehet, hogy ők is propagandisták! A téma közelebbi megismerése érdekében nézzünk két példát.

Azt előre kell bocsátani, hogy a FIDESZ vezére egyrészt nagy, másrészt kicsinyes bosszúálló, ezért az ő egységesre beállított narancssárga sorait megbontó Karácsonyt különösképpen utálja. Mindent megtesz hát, hogy ellehetetlenítse. Ebben partnere a toppantgató Tarlós, neki különös pechje azonban, hogy csak egyetlen aduja van, az állandóan emlegetett, általa a budapesti kasszában hagyott 200  milliárd (ami tulajdonképpen 214 milliárd), viszont Karácsony szerint a plusz állami elvonások összesen 227 milliárdot tesznek ki, azaz Orbánék jogtalanul kiabálják, hogy a fővárosnak van pénze, fizessen a főváros!

Jogtalanul kiabálják? Na és? Ugyan mikor érdekelte a PÉK-et bármely morális megfontolás?

A PÉK (mert rendes fickó ám az, kérem) úgy próbálta 2018-ban segíteni a Fővárost, illetve hát Tarlóst, aki teljesen véletlenül a saját embere, hogy beígért neki a Lánchíd fölújításra támogatásként hatmilliárdot.

Az 1447/2018. (IX. 18.) Korm. határozat szerint:

1.) A kormány… támogatja, hogy Budapest Főváros Önkormányzata a Széchenyi lánchíd és a budai Váralagút teljes körű rekonstrukcióját egy időben, a fővárosi közlekedés lehető legkisebb korlátozásával és a műszakilag lehetséges leggyorsabb ütemezéssel valósítsa meg, azzal, hogy a gépjárműforgalom ezen közúti szakaszon való teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot;

2.1) egyetért a Beruházás megvalósítása érdekében összesen legfeljebb 6 000 000 000 forint központi költségvetési támogatás biztosításával;

3.b) a 2. pont szerinti támogatás biztosításának feltételeként rögzíteni kell, hogy az 1. ponttal összhangban a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása nem haladhatja meg a 18 hónap időtartamot.

A 2019-ben megválasztott Karácsony úgy gondolta, hogy a kb. az ÁFÁ-t fedező összeget (amit így a PÉK úgyis visszakap, azaz plusz pénz nem kell hozzá egy vas sem) ő is megkapja majd, mivel az nem Tarlósnak, hanem a Fővárosnak lett beígérve. De Orbán nem úgy gondolta. Hja, kérem, a bosszú az bosszú. Ha piti, ha nem.

Gulyás szócső úr ezért kifejtette, hogy mivel a személyautókat Karácsonyék kitiltották a hídról, a részleges korlátozás továbbra is fennáll, ezért a hatmilliárdot (amit a PÉK ÁFA-ként a fölújítás során már besöpört) szívük szerint azonnal utalnák, viszont a határozatot nem lehet áthágni (ők maguk hozták!), így végtelen szomorúsággal bár, de sajnos nem adhatják oda.

Ha valaki a határozat szövegét elolvassa, és legalább IQ 95-ös értékkel bír, annak azonnal egyértelmű lesz, a 3.b. feltételt a PÉK azért szabta Tarlósnak, hogy a felújítás ne húzódjon el, azaz „korlátozás”-ként A FELÚJÍTÁS IDEJE ALATT bevezetett, A FELÚJÍTÁS MIATTI korlátozás értendő, vagyis a kormány azt mondta, ha gyorsan befejezitek a munkát, akkor adok pénzt, egyébként nem. Ebből következően, mivel a felújítás már befejeződött, tehát a korlátozás nem a felújítás miatt van, a pénz Karácsonyéknak, illetve a fővárosnak, egyértelműen jár, azaz aki a feltételre hivatkozik, mint például Gulyás, az vagy át akarja verni az imformációhiányos néptömeget, vagy maga is ostoba. Az ilyen átverést minősíthetjük fideszes propagandának is (náluk ez szokásos technika), azaz Gulyás, ha nem hülye, végső soron Orbán propagandistája.

Én persze felújítás után ravaszul helyreállítottam volna a teljes forgalmat, besöpörtem volna a hatmilliárdot, és csak aztán tiltottam volna meg a teher- és személyautók forgalmát, na de én nem is hiszem, hogy a PÉK ugyanúgy becsületes, mint én!

Ezt a PÉK trükköt hívhatjuk figyelmeztetésnek is a Főváros lakói részére: jobb lesz, ha legközelebb fideszest választotok, bolondok!

Ritka szemét dolog? Hát persze. Na és? Hiszen, győzködjük magunkat.

A másik sem lenne jobb?

A PÉK Budapest szolidaritási hozzájárulását a tizenkétszeresére emelte. Ezért a Főváros pert indított. A Fővárosi Törvényszék a keresetet elsőfokon vizsgálat nélkül arra való hivatkozással utasította vissza, hogy nincs hatásköre vizsgálni a PÉK tevékenységét. A Főváros fellebbezett. A másodfokú ítélet szerint bizony, hogy van hatáskör (a PÉK mégse áll a törvény felett!), ezért a másodfokon eljáró bíróság visszautalta az ügyet elsőfokra, és az eljárás végéig a Főváros számlájáról való állami pénzleemelést megtiltotta. A fenti határozatáról értesítette a peres feleket. Ekkor jött a meglepetés, a MÁK (Magyar Államkincstár) úgy lehívott Budapest számlájáról 5,6 milliárdot, mint a sicc, mondván, hogy másodfokon az eljárás véget ért, tehát az inkasszó letiltás már nem hatályos, a bíróság meg a megismételt elsőfokon azt dönt amit akar, a pénzt a PÉK, illetve a MÁK már úgyis besöpörte.

A fenti történet alapján erősen közepes képességgel is látható, hogy a másodfokon eljáró bíróság az inkasszó letiltását természetesen nem a másodfokú eljárás végéig tiltotta meg, hanem az ügy végéig, azaz addig, amíg ítélet nem születik. Miután ő maga nem hozott ítéletet, hanem az ügyet visszautalta elsőfokra, azaz ítélet még nincsen, a Budapest számlájáról történő pénzlehívás továbbra is tilos, tehát a MÁK a pénz leemelésével vagy óriási hülyeséget követett el (ostobák gyülekezete), vagy a PÉK parancsára Budapest tönkretételén dolgozik. Mindenáron. Nem számít neki, hogy néhány ember agyalágyultnak nézi, úgysem az a néhány ember érdekes, hanem a suska. Az meg jön nekik, ha jól viselkednek.

Hogy melyik a valószínűbb, az ostobaság vagy a tönkretétel, mindenki döntse el maga.

Itt van aztán még Varga (= pénzügyminiszter – nem nevet!), aki Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kijelentésére reagált, melyben Kiss a váratlan MÁK lenyúlást nehezményezte:

„Olvasom, hogy a főpolgármester-helyettes állítása szerint ma reggelre már csak 4 milliárd forint maradt a Főváros számláján. Ehhez képest a Főváros saját beszámolója szerint szeptember 30-án még 113 milliárd forint volt a számláján. Mindez azután, hogy idén rekordösszegű, 250 milliárd forint iparűzési adót szedett be a Főváros. Hová lett a pénz?”

Mi hablatyol a pénzügyminiszter? Egyrészt ez teljesen független az ügytől, másrészt ha nem lenne az, akkor sincs hozzá semmi köze. Foglalkozna inkább az államháztartás éves hiányával, az lenne a dolga („Az első 10 hónap után tehát így 3487,6 milliárd forintnál jár a kumulált hiány. Ez a valaha volt legrosszabb tízhavi adat”), de látjuk, ahhoz sem ért.

Egyébként eláruljuk, a beszedett pénz nagy részét a Főváros a kerületeknek utalta tovább, ha már annyira kíváncsiak fideszék.

Mivel Varga a felügyelete alá tartozó MÁK eljárásának helytelenítése és azonnali visszavonása helyett arról értekezett, hogy „Budapest rosszul kezeli a pénzét”, látható, hogy neki is csak egyetlen feladata van: mégpedig a FIDESZ propaganda (Karácsonyék lejáratása). A pénzt úgyis Orbán szedi be, és ő is költi el, Vargának abban nincs szava. Max. a siralmas eredményt közli a főnökkel néhanap.

A fenti történeteket ismeretében azt, hogy a nép csöndben van, megértem (nincs róla fogalma mi történt, és nem is lesz. ahogy ez látható), de hogy a magyar „nemfideszes” értelmiség, pláne a médiafelülettel bíró értelmiség nem kapta fel, és nem verte bele legalább 40 – 50 dühös cikkben az illetékesek orrát ezekbe a méretes és erősen párolgó exkrementumokba, az szerintem elképesztő. Nem fogom megszokni soha. Hogy csak leközlik Karácsonyt, Vargát meg Gulyást, de nem értékelik a történteket, és nem tálalják a köz elé.

Semmi felelősség az ország iránt? Kényelmesebb a zsűripáholy, ahonnan jól meg lehet mondani a tutit, miszerint magukon kívül mindenki hülye? Van ugyan ebben valami, de a PÉK kártékony rombolását immár 13 keserves év után meg kéne akadályozni végre, és ha valaki ezt egyedül az ellenzéki pártoktól várja, és nem a teljes „nemfideszes” választópolgár tömegtől, melyben mindenkinek ezen kell dolgoznia, az nemhogy nem értelmiségi, de észbelileg maga is pont abba a csoportba tartozik, amelyikről „megvan a véleménye”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK