Kezdőlap Címkék Tender

Címke: tender

Fénysebességgel terjedő Elios

0

Szlovákiában is üzletelnek a Magyarországon gyanús közbeszerzési ügyekbe keveredő Elioshoz közeli cégek. Ezzel kapcsolatban a pozsonyi Új Szó szerkesztőségi összefoglalójában megjegyzi: az Elios, amely Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődik, sorra nyerte az önkormányzatoktól a közbeszerzési pályázatokat, a gyanús ügyek miatt nyomozást indított az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF.

Négy olyan vállalat is működik Szlovákiában, amely az Elioshoz hasonló módon nyert közbeszerzési eljárásban megrendelést települések közvilágításának modernizációjára.

A szlovákiai városok és falvak közvilágításának felújítására kiírt közbeszerzési eljárásokban feltűnően gyakran nyer 4 szlovákiai vállalat, sokszor gyanús körülmények között,

tájékoztatott a Sme napilap.

A gyanús cégek egyike a 2013-ban alapított Grep Slovakia kft., mely az utóbbi 5 évben több közbeszerzést is megnyert. Az egyik pályázat Jóka község utcai lámpáinak felújítása volt, 2014-ben írták ki. A 240 ezer eurós pályázatnál a Grepnek csak egy vetélytársa volt, a kassai Eltodo, amely nem tudta teljesíteni a település által meghatározott szigorú feltételeket, például azt, hogy a kivitelező 10 éves garanciát adjon az égőkre. Ezt a feltételt egyébként a szlovák Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) is erősen kifogásolta, állítása szerint erre a követelményre nincs szükség, és gátolja az egészséges gazdasági versenyt.

Hasonló feltételek miatt a hivatal korábban büntetést szabott ki néhány Besztercebánya megyei községre.

Az ügyben megszólalt Jóka polgármestere, Farkas Imre is, azt állítja,

már nem emlékszik a részletekre, és nem tudott a Grep hátteréről, de a világítással elégedett.

A másik szerződés Búcs községet érinti. A Komáromi járásbeli település csaknem 60 ezer eurós megrendelést adott a Grep Slovakiának, más jelentkező nem volt, így a cég probléma nélkül nyert. A szerződést még a 2014-es választások előtt kötötték a Grep Kft-vel, amikor Szigeti János (a Fidesz-partner Magyar Közösség Pártjából) volt a falu polgármestere. A felújítást önerőből, pontosabban hitelből fizette ki a falu a Grepnek. „A cég az általa készített hatástanulmánnyal érvelt, azt állította, hogy a takarékosabb világítással spórolhatunk annyit, amiből a kölcsönt vissza tudjuk fizetni. A tanulmány azonban nem volt pontos, a megtakarítás korántsem volt akkora, hogy abból visszafizessük az összeget“ – mondta az Új Szónak Karkó János (független), a falu jelenlegi polgármestere. Megkerestük Szigeti János korábbi polgármestert is, aki elmondása szerint csak homályosan emlékszik a történtekre, de úgy rémlik számára, hogy a Grep ajánlotta a legkedvezőbb feltételeket.

A Grep Slovakia ügyvezetője, Wirth Jenő – aki a lévai Reviczky Társulás elnöke, volt MKP-politikus – visszautasította, hogy a cégnek bármiféle kötődése lenne a gyanús üzletekhez, szerinte a Sme befeketíti a céget.

„Semmilyen módon nem állunk kapcsolatban az Elios-szal, sem más céggel. Az Elios a konkurensünk, a Sme pedig hazugságokat állít.”

Az Elios Slovakia Kft. szintén a gyanús cégek közé tartozik. 2015-ben alakult, akkor, amikor Pavol Pavlis (Smer) volt gazdasági miniszter pályázatot hirdetett az utcai lámpák felújítására. A cég már az első évben több mint 180 ezer eurós bevételt könyvelt el, a közel 23 ezer eurós nyereség mellett. A bevétele azóta is nő, tavaly már megközelítette a félmillió eurót. Az ügyet nyilvánosságra hozó Sme napilap szerint az Elios Slovakia többször összejátszott egy U Light nevű magyarországi vállalattal. Az U Light fiktív konkurenciát teremtett az Eliosnak, többször is megpályázta ugyanazt a közbeszerzést, de mindig egy kicsivel rosszabb ajánlatot kínált.

Gyanús cég az Infralux is, amely a Besztercebánya megyei falvak lámpáinak felújításához jutott hozzá. A cég a magyarországi Elioshoz hasonló módszerekkel utasította maga mögé a vetélytársait: folyamatosan módosították az égők paramétereit, míg végül az általuk kínált termékek feleltek meg legjobban a pályázatban szereplő műszaki feltételeknek. A Közbeszerzési Hivatal ezeknek a falvaknak is bírságot szabott ki. Dušan Kollár, a cég igazgatója a megkeresésekre nem reagált. A negyedik gyanús vállalat az E-E-E Led Lightning, melynek résztulajdonosa Marian Dostál, aki korábban az Elios Slovakia cégnek is társtulajdonosa volt.

Jól menő cégek

Az összes felsorolt szlovákiai cég jelenleg is működik. Az E-E-E Led Lightning és a Grep Slovakia bevétele folyamatosan nő. Az Elios Slovakia bevétele 2017-ben csaknem a duplájára nőtt. Egyedül az Intralux veszteséges a cégek közül, amelynek ügyeiben már a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) is nyomozást indított európai uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával.

(nar, Sme, Új Szó)

Budapest-Belgrád-vasút: a felére megjelent a felhívás

0

Kiírták a közbeszerzést a Budapest-Belgrád-vasútvonal határig terjedő első felének felújítására. A 160 kilométer per óra sebességű vonalat 4 év alatt tervezik megépíteni, három jelentkezővel számolnak.

Megjelent a Soroksár és Kelebia közötti, 152 kilométer hosszú vasútvonalra vonatkozó tervezés-kivitelezés beszerzési eljárásának részvételi felhívása a MÁV honlapján, s a hirdetményt közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában is. A kiíró a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.

A vasútvonal Belgrádig tartó teljes hossza 350 kilométer lesz, ennek a felére írták ki most a tendert.

A vasútvonalon a cél a 160 kilométer/óra sebesség elérése és új második vágány megépítése, amelyek a menetidő jelentős csökkenését és az áruszállítási kapacitás bővülését teszik lehetővé. A hirdetményt ajánlatkérőként a MÁV Zrt. nevében eljáró Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. adta fel. A részvételi felhívás a gazdasági szereplőknek nyitott, kétszakaszos, tárgyalásos beszerzési eljárást jelöl meg, az esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód és a versenysemlegesség biztosításával – áll a kiadott közleményben.

A felhívásban megjelölt időtartam 86 hónap, azaz négy év. A kiírók

a részvételre jelentkezettek tervezett számát háromban jelölték meg,

bár bizonyos körülmények között ennél többen is lehetnek – derül ki a felhívás szövegéből.

Az elbíráláskor a szakmai ajánlat minősége és a pénzügyi ajánlat

50-50 százalékban esik latba.

A jelentkezéskor alkalmassági minimum a megelőző öt évben legkevesebb egy, legalább 150 kilométer hosszú vasút építése, amely teljesítette a 160 kilométer/óra haladási sebességet.

Budapest és Belgrád között jelenleg mintegy nyolc óra a vasúti menetidő, ez a két főváros között 3,5 órára csökken. Belföldön a távolsági személyszállító vonatok egy órával rövidebb idő alatt tehetik meg a hazai szakaszt, és az elővárosi utasok Kunszentmiklós-Tass és a főváros között is jelentős menetidő-csökkenésre számíthatnak.

A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal 135 éves, utolsó felújítása az 1960-as években történt. A 100 kilométer/óra sebességnek megfelelő paraméterek szerint épült, de jelenleg Soroksár és Kelebia között csak 80 kilométer/órával lehet közlekedni, s a biztonság érdekében, a pálya leromlott állapota miatt sebességkorlátozások is érvényben vannak mintegy 14 kilométer hosszban.

A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015-ben kötött egyezményt.

A teljes vonal

jelenleg ismert költsége mintegy 500 milliárd forint,

amelyet Magyarország épít meg kínai kölcsönből. A 20 éve futamidejű hitel éves kamata 2,5 százalék. A hazai bírálók azt kifogásolják, hogy a magyar adófizetők állják a számlát, noha a vasútvonal elsősorban Kínának és nyugat-európai országoknak áll érdekében.

Rájár a rúd Simicska Közgépére, de ez nem volt mindig így

0

Amióta a nevezetes G-napon kiderült, hogy Simicska Lajos és egykori kollégiumi szobatársa, Orbán Viktor már nem olyan jó barátok, mint amilyenek korábban voltak, sőt, kifejezetten szembe fordultak egymással, a Simicska Lajos által tulajdonolt Közgép lejtmenetbe kapcsolt.

Az a Közgép, amely egy időben arról volt híres, hogy ahol megjelent, sorra nyerte a közbeszerzéseket és más tendereket, az utóbbi időkben -h Hiába ígér a versenytársaknál alacsonyabb árat – rendre vesztesen kullog le a versenypályáról

volt idő, amikor minden másképpen volt.

A Magyar Narancs éppen öt évvel ezelőtt, 2012. október 19-én számolt be arról, hogy Simicska Lajos Közgép nevű cége miként ütötte el egyik riválisát egy kedvező megrendeléstől. A lap cikke szerint a „Marcalit elkerülő út építési tenderén nyert Teerag Asdag Kft.-t (TEA) a Közgép közbelépése nyomán kizárták a pályázatból. A bíróság – első fokon – helybenhagyta a kizárást. A történet érdekessége, hogy a pályázatot kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt a cégnek adott igazat, ám a bírósági eljárásban már átült az alperes mellé.”

A történet meglehetősen hosszú és szövevényes, ám a lényeg fenti néhány mondatban összefoglalható. Mindez ma azért érdekes, mert mostanában Simicska cégeivel történnek hasonló dolgok. Kihúzta a gyufát, ami az előzmények alapján nem meglepő.

Nekünk, egyszerű magyar polgároknak, akiknek nincsenek építőipari cégeink, marad a tanulság. Elgondolkodhatunk azon: milyen ország az olyan, ahol a gazdaság szereplői attól függően sikeresek, vagy nem sikeresek, hogy milyen viszonyban vannak a miniszterelnökkel?

Ismét lefújták a Bozsik Stadion tenderét

0

Kevés a bő ötmilliárd forint, ezért eredménytelen lett a kiírt tender a Bozsik Stadion megépítésére. Ötödjére. A tavalyi bajnok tovább várhat új stadionra.

Ismét lefújták a Honvéd focicsapatának új stadionjára kiírt uniós közbeszerzést – vette észre az mfor.hu.

Az ötödjére módosított ajánlatkérés júliusi határidejét meg se várta a Nemzeti Sportközpontok, eredménytelennek nyilvánította az eljárást. A hivatkozásul közölt jogszabályhely alapján

a legolcsóbb ajánlat is több volt, mint a rendelkezésre álló 5,2 milliárd forint.

Az mfor.hu emlékeztet arra, hogy kormányközeli cégek vitték volna el a munkát: a két jelentkező a Penta Industry Kft., valamint közösen pályázott a Pharos ’95 Kft. (a paksi stadiont is ő építi) és a West Hungária Bau Kft.

A stadion egyébként 8200 néző befogadására alkalmas, „vandálbiztos” ülőhelyekkel szerelt, UEFA 4. kategóriájú létesítményben a döntők kivételével bármilyen Bajnokok Ligája- és Európa-Liga-mérkőzésnek otthont adhatna.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!