Kezdőlap Címkék Szeptember

Címke: szeptember

Kik verik szét Budapestet ősszel? – 5. Gyurcsány elnézést kért

A politikusok – elsősorban a kormánypárti oldal – továbbra is külföldről támogatott és szervezett5 utcai megmozdulásokról beszélnek. Hogy lesznek-e ilyenek, azt nem tudni. Amit tudni lehet: 11 évvel ezelőtt, 2006. szeptemberében és októberében csatatérré váltak a budapesti utcák.

A 2006 őszén történtek felidézésekor elsősorban a Független Hírügynökség akkori tudósításaira támaszkodunk. Az eredti szó szerinti szövegeket dőlt betűvel tesszük közzé.

2006.09.27. Gyurcsány Ferenc: Csak a mi igazságunkat hitelesítő részt láttuk a valóságból

2001 óta a politika nem a realitásokra, hanem arra a reményre építette az országot, hogy erőfeszítések nélkül is egy jobbá lehet tenni az ország helyzetét – mondta Gyurcsány Ferenc a szerdai kormányülésen, majd hozzátette: ebben neki is megvan a személyes felelőssége. A miniszterelnök ugyanakkor nem kért elnézést.

Gyurcsány úgy fogalmazott: „inkább a mára és a holnapra gondoltunk, mint a holnaputánra”. A kormányfő szerint hiba volt elhinni, hogy az európai mércével is kiemelkedő gazdasági növekedés megoldja az egyensúlyi problémákat, ehelyett inkább egyre nagyobbak lettek ezek a gondok. Gyurcsány hozzátette: ma már nem lehet csak spórolással helyreállítani az egyensúlyt.

A nyilvánosságra került beszédével kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: nem hitte, hogy nyilvánosan is el tudja azt mondani az embereknek, amit szűkebb körben többször is elmondott és nem hitte, hogy a választóik megértik a kialakult helyzetet. A kormányfő sajnálatosnak nevezte, hogy a kormányzati munka mellett a kommunikáció nem volt megfelelő:

„egészben csináltuk, de csak félig mondtuk”

– fogalmazott Gyurcsány.

A kormányfő a beszéd trágár szavaiért elnézést kért azoktól, akiket ez bánt, ugyanakkor szerinte, aki szembenéz az egész szöveggel az érti, hogy ezek „a korholás, a szeretet és a szenvedély szavai.”

A miniszterelnök szerint abban van személyes felelőssége, hogy az elmúlt években elkerülték a teljes szembenézést Magyarország helyzetével: a lehetőségekkel és a kényszerekkel. „Csak a mi igazságunkat hitelesítő részt láttuk a valóságból” – ismerte el Gyurcsány.

A kormányfő szerint új politikára, új magatartásra és új kultúrára van szükség, amiben szerinte a jelenlegi politikusoknak kell az élen járniuk.

Nyilvános Gyurcsány másik balatonőszödi beszéde

Szerdán délelőtt felkerült a miniszterelnök internetes naplójára a májusi balatonőszödi MSZP-frakcióülés nyitó beszéde. Ebben Gyurcsány Ferenc a tervezett reformokról és kiigazításokról beszél a szocialista képviselőknek.

A múlt vasárnap nyilvánosságra került Gyurcsány-beszéd – melyben a kormányfő elismeri, hogy másfél éven keresztül folyamatosan hazudtak a választási győzelem érdekében – a frakcióülés végén hangzott el. A miniszterelnök blogjára ma felkerült szöveg az ülés megkezdésekor elhangzott nyitó beszéd.

A kormányfő ebben a többi között hangsúlyozza, hogy ezermilliárdos költségvetési kiigazításra van szükség, mert csak így állítható elő 2008-ra a büdzsé egyensúlya. Gyurcsány Balatonőszödön azt mondta, hogy ez 15-20 ezer köztisztviselő és ugyanennyi pedagógus elbocsátásával, valamint a túlórák jelentős csökkentésével érhető el.

A miniszterelnök beszélt az egészségügyi reformról, az állami rendszerek átalakításáról, a koalíciós tárgyalásokról és a megyei intézmények regionális szintre emeléséről is. A kormányfő részletesen szólt a szükséges törvények kétharmados és egyszerű többséggel megvalósítható elemeiről. Az ismertetett elképzelések megegyeznek az azóta már bejelentett kormánydöntésekkel.

Rendőr támadt volna a rendőrökre

A nyomozók elfogtak majd el is engedtek egy ex-rendőrt, aki a Nemzeti Nyomozó Iroda információi szerint egyenruhásokra akart támadni a Kossuth téren még a múlt héten. Később azonban kiderült, hogy

az egykori rendőr részt vett az MTV székházának ostromában,

így újra elkapták. Azóta már házi őrizetben van.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai még múlt szerdán fogtak el a 28 éves férfit társaival együtt, mert információik szerint a Kossuth téren szolgálatban lévő rendőrökre akartak támadni. Ezt alátámasztotta az is, hogy autójukból előkerült két vipera – teleszkópos fémbot – egy 80 centis kard, kisbalta, valamint egy speciálisan átalakított sétálóbot, amiben egy 40 centis kés volt elrejtve. A rendőrök ezeket elkobozták, majd az elfogott társaságot szabadon engedték.

Múlt hét csütörtökön azonban kiderült, hogy a fiatalember részt vett az MTV székház ostromában, ezért aznap egy váci szórakozóhelyen ismét elkapták. Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult ellene eljárás, jelenleg házi őrizetben van – erről az NNI szerdán adott tájékoztatást.

A 28 éves fiatalember egyébként 2002-ig szolgált a rendőrségnél tiszthelyettesként.

Egy Pest megyei rendőrről és egy hivatásos katonáról már korábban kiderült, hogy mindketten részt vettek a köztévé ostromában és dobálták is az épületet védő rendőröket.

Tüntetők és ellentüntetők várták Salgótarjában

Tüntetők és ellentüntetők várták Gyurcsány Ferencet Salgótarjánban, ahol a miniszterelnök átadta a felújított megyei kórház épületét.

Az intézmény udvarán olyan transzparenseket lehetett olvasni, hogy „Veled vagyunk! Ne nagyd magad! Csináld tovább oszt jó napot!” Tüntetők másik csopotja viszont a miniszterelnöktől elhíresült „Elk..ad!” -szlogent skandálta. Egyikük egy cserepes krizantémot akart átadani a kormányfőnek, mondván, hogy az a nemzethalált szimbolizálja, de a biztonságiak megakadályozták ebben.

Újabban nagy keletje van az igazmondásnak

– kezdte beszédét Salgótarjánban Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök hozzátette: Azzal sem mondunk igazat, hogy 10 millió magyar ezen a 93 ezer négyzetkilométeren – ami az országunk – fenn tudja tartani az egészségügyi ellátórendszert a jelenlegi színvonalon. A miniszterelnök szerint a magyar egészségügynek Európa felé kell nyitnia. Ha az unió gazdagabb polgárait itt látják el, akkor felértékelődhetne az egészségügyben dolgozók munkája és lenne pénz fejlesztésekre is.

Este: Kétezren a Kossuth téren

Körülbelül 2 ezer fősre nőtt a kormány és Gyurcsány Ferenc lemondását követelő tömeg a fővárosi Kossuth téren szerdán este kilenc órára. Egymást váltották a szónokok, a demonstrálók zászlókat lengetve hallgatták a beszédeket.

A téren a korábbi napokhoz képest kevesebb rendőr áll sorfalat a Parlament előtt – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A BKV tájékoztatása szerint a 2-es villamosok már nyolc óra óta nem mennek el a Jászai Mari térig a Kossuth teret megkerülve, hanem a Garibaldi utcánál leállnak. Várhatóan ez egészen üzemzárásig így is marad. A trolibuszok egyelőre még közlekednek a tér körül.

A rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökön, rendbontás nem történt a téren és nem kellett előállítani senkit.

Ki veri szét ősszel Budapestet? – 4. „Hegyekbe hordani a hazugságot”

Külföldről szervezik majd az őszi zavargásokat, nyilatkozta a napokban Rogán Antal. Hogy konkrétan melyik országból, azt nem árulta el a miniszter, igaz, nem is kérdezték.

Korábban Berlin, Brüsszel és Washington került szóba, így, amennyiben igaz, amit a miniszter mondott, ezekről a helyekről próbálja Soros megbuktatni a magyar kormányt.

A 2006-os őszi zavargásokat bemutató sorozatunk negyedik részében szeptember utolsó napjainak történéseit tekintjük át, elsősorban a Független Hírügynökség egykori tudósításaira támaszkodva. Az eredeti, szó szerinti szövegeket dőlt betűvel

2006. szeptember 24. – Aláírások, petíciók, tiltakozások

Két embert elfogtak a rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy út sarkán, miután üldözőbe vettek egy körülbelül 40-50 fős csoportot éjfél után.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért, mert bár a csoport tagjai közül többen csuklyát vagy maszkot viseltek, de nem hangoskodtak és rongálni sem próbáltak semmit -jelentette a Független Hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója.

Éjfél után egy körülbelül 40-50 fős csoport indult meg a Kossuth térről a Deák tér felé, ahol megálltak.

A Károly körúton két csapatszállító autó mellett körülbelül 30-40 rendőr állt, akik elindultak a csoport felé. Az emberek erre futni kezdtek, mire a rendőrök üldözőbe vették őket, és végül kettejüket el is fogták. Őket visszavitték a csapatszállító autókhoz, a többiek pedig szétszéledtek a környező utcákban. Időközben összegyűlt mintegy 100 ember a Károly körúton, ők az eseményeket figyelik, a rendőrök pedig jelenleg a csapatszállítóknál állnak – jelentette tudósítónk.

Petíció Szilinek

Vasárnap a kormány ellen tüntetők egy csoportja peticiót szeretne átadni Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének – tájékoztatta a Független Hírügynökséget az egyik szervező. A demonstrálókat a házelnök kérte arra, hogy követeléseiket petíció formájában adják át.

A követeléseket tíz ismert személyiség írta alá. Ők Bethlen Farkas, Hargitay András, Kelemen András, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Molnár V. József, Papp Lajos, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás és Tőkés László.

A petícióban alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, ideiglenes kormány felállítását, a tárgyalások azonnali megkezdését követelik. Követelésükre két napon belül várnak választ.

Már alig vagyunk hír a nemzetközi sajtóban

Magyarország vasárnapra már csak a BBC-nél szerepelt a vezető hírek között, a CNN pedig internetes oldalán utoljára csak egy szombat délelőtti hírt közölt. Az AFP és a Reuters szintén beszámolt a szombati tüntetésről, de már nem a címoldalon.

A világ nagy hírügynökségei csak tárgyszerű, eseményeket ismertető tudósításokat közölnek a Kossuth téri szombati tüntetésről. Mindegyik kiemeli, hogy ez volt a legnépesebb megmozdulás az egy hete tartó tüntetések között. A szombat este a téren lévők számát a francia hírügynökség „körülbelül 20 ezerre”, a BBC „20 és 50 ezer közöttire”, a Reuters pedig „40 ezerre” becsülte.

A tudósítások több tüntetőt is megszólaltatnak, akiket általában csak a keresztnevükön említik. A tüntetők többségében azt mondják, amit már korábban sokszor idéztek tőlük: például „

azért vagyunk itt, hogy Gyurcsány Ferenc mondjon le”,

„a hazug miniszterelnöknek és kormányának mennie kell” és „addig itt maradunk, amíg a kormány le nem mond”.

Kommentárt, értékelést ezúttal egyik nagy hírügynökség sem fűz a hírekhez. Azt mindegyik híradás kiemeli, hogy – ellentétben a hét eleji utcai randalírozásokkal – ezúttal nem volt erőszak sem a tüntetés alatt, sem a tömeg feloszlása után.

Tévékészülékekből építenék a hazugság piramisát

Lezárult egy korszak, miután az ellenzéki pártok vezetői nem mentek el a Kossuth téri demonstrációra – közölte vasárnap Molnár Lajos, a Parlament előtt tüntető Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője. Hozzátette:

Orbán Viktor ezzel elvesztette népvezéri szerepét, de továbbra is kérik az ellenzéki pártokat, hogy támogassák erőfeszítéseiket.

Az MNB 2006 szerdától polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetett meg. Arra kérik az autósokat, hogy naponta legalább egy órára a forgalomban állítsák le járműveiket, és kapcsolják be a vészvillogót. Emellett a Parlament elé felépítenék a „hazugság piramisát”, amelyet televíziós készülékekből állítanának össze. Céljuk: „hegyekbe hordani a hazugságot, hiszen kommunikációs háború folyik ellenük”. Molnár közölte: ehhez tévékészülékeket várnak a szimpatizánsoktól.

Balogh Barna, az MNB 2006 egyik ügyvivője új választás kiírását követelte, mert véleménye szerint a kormány mellett az ellenzék is tudott az ország valós helyzetéről, ám arról nem tájékoztatta a közvéleményt.

A másik ügyvivő, Takács András pártfüggetlennek nevezte a demonstrációt, ahol állampolgári jogon vesznek részt a megjelentek, és mondanak beszédeket a szónokok. Az ügyvivő követelte, hogy a választási törvény módosításával töröljék el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

A Nemzeti Jogvédő Iroda alapítványt hozott létre, amelynek célja jogi segítségnyújtás a rendőri túlkapások miatt letartóztatottaknak – jelentette ki az iroda képviseletében Gaudi-Nagy Tamás.

Rendőrgyerek, tüntetőgyerek

Hogy ezek az események nem voltak hatástalanok a közhangulatra sem. Ezt mi sem jelzi jobban, mint egy látszólag jelentéktelen, ám annál jellemzőbb történet. Fél évvel a 2006-os szeptemberi zavargások után farsangi bált rendeztek a gyerekeknek az egyik budapesti óvodában. Gaudi-Nagy Tamás gyerekei rendőrnek és tüntetőnek öltöztek, és a rendőr-gyerek ütötte a tüntető gyereket.

Szilit sejtik az őszödi beszéd kiszivárogtatása mögött

A londoni Telegraph vasárnapi számának internetes változata a magyarországi tüntetésekről szóló helyszíni beszámolójában azt írja, hogy Budapesten egyesek Szili Katalint sejtik a májusi Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatása mögött. A riporter a Kossuth téren tüntetők közül többeket is megszólaltat, de ezt a gyanút általánosságban, név nélkül fogalmazza meg.

A cikkíró ismerteti, hogy Budapesten az a hír is elterjedt, hogy a magyar miniszterelnök esetleg maga szivárogtatta ki a hangfelvételt, amelyen májusban párttársai előtt beismeri, hogy hazudtak a választások megnyerése érdekében. Utána meg nem nevezett „politikai elemzőkre” hivatkozva azt írja, hogy ennél sokkal valószínűbb, hogy „párttársai próbálták lejáratni”.

A Telegraph ezután hasonló véleményt idéz Seres Lászlótól, a Hírszerző című internetes hírszolgáltató kiadójától, majd így folytatja: „A vádló ujjak Szili Katalinra, a parlament ambiciózus elnökére szegeződtek, aki egyetlen szót sem veszteget a kormányfő gazdasági reformjaira, viszont állítólag nagyon vágyik a posztjára. Gyurcsány úrral tavaly már nagyon összeveszett, amikor nem volt hajlandó visszalépni a köztársasági elnök-jelöltségtől. És vesztett. Most pedig a miniszterelnöknek kell szembenéznie a vereség veszélyével.”

A cikkíró a továbbiakban megjegyzi, hogy az elemzők többsége arra számít, hogy a szocialisták hagyják Gyurcsányt egy-két évig kormányozni, majd ezt követően lecserélik, hogy „magával vigye” a népszerűtlen megszorító intézkedések negatív hatását. Úgy véli, hogy a magyar közgazdászok általános véleménye az, hogy ha a gazdasági reformokat most nem viszi keresztül Gyurcsány, vagy valaki más, akkor nagyon súlyos pénzügyi-gazdasági válság következhet be Magyarországon.

Szili tagadja, hogy ő szivárogtatott volna

Szili Katalin vasárnap délután közleményben utasította vissza, hogy ő szivárogtatta volna ki a Gyurcsány-beszédet.

A magyar parlament elnöke rövid közleményében azt írja „

Sajnálom, hogy olyannal hozták a nevem összefüggésbe, ami nem igaz.

Ha valakinek ebben a helyzetben magyarázkodnia kell, az nem én vagyok. Ez ügyben a lépéseket az MSZP elnöke felé már korábban megtettem. Számomra most a baloldal és a párt sikere az önkormányzati választásokon mindennél fontosabb. A kiszivárogtatás ügyében viszont a választásokat követően a szükséges lépéseket megteszem.” – írja Szili Katalin, házelnök.

A közlemény arra nem tér ki, hogy melyek lesznek ezek a „szükséges lépések”.

Senkit sem vettek őrizetbe a Kossuth téren

Körülbelül 4-5 ezer ember demonstrált a Kossuth téren vasárnap este fél 10-kor, a kormány lemondását követelve. A hangulat békés, a tömeg a szónokokat hallgatja – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

Schőn Péter a Budapesti Rendőrfőkapitányság szóvivője a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a tüntetésen rendbontás nem történt, senkit sem vettek őrizetbe.

2006. szeptember 25: Petíció Sólyom Lászlónak

Alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, ideiglenes kormány felállítását és a tárgyalások azonnali megkezdését követelik abban a petícióban, amelyet hétfőn délelőtt adtak át a Kossuth téri tüntetők képviselői az Országgyűlés Civil Irodája vezetőjének.

A petíciót az aláíró Bethlen Farkas, valamint a tüntetést szervező Őrfi József, Körbl Balázs, Molnár Attila adta át Király Edinának, majd ezután a Sándor Palotához indultak, hogy Sólyom László köztársasági elnöknek is átadják követeléseiket.

A tüntetők 48 órán belül választ várnak a követeléseikre.

„A rendőrök nem látnak a könnygáztól és a füsttől”

Rendőrséghez közelálló körökből került nyilvánosságra az a felvétel, amely beszélgetést az ostrom alatt álló MTV székházban rekedt rendőrök vezetője folytatta a központtal, és amelyben kilátásba helyezte a parancsmegtagadást – értesült a Független Hírügynökség.

A több szerkesztőséghez is eljuttatott felvételen az épületben rekedt rendőrök arról beszélnek, hogy a könnygáztól és a füsttől nem látnak, tele vannak sérültekkel, és nem tudják tartani az ajtót sem. Miután azt az utasítást kapták, hogy maradjanak odabent,

parancsnokuk kilátásba helyezte, hogy megtagadja a parancsot,

még ha hadbíróság elé is kell állnia, de kiviszi az embereit onnan.

A Független Hírügynökség értesülése szerint a múlt hét közepén nem csak a Blikkhez, de az RTL Klubhoz is eljutott a felvétel, ám a szerkesztőség akkor úgy döntött, hogy morális okok miatt abban a helyzetben nem teszi közzé a felvételt. Mivel a körülmények megváltoztak, és Blikk cikkére hivatkozva több internetes lap is szó szerint közölt részleteket a felvételből, az RTL Klub is közzé teszi este a hanganyagot, melynek idézett része megegyezik a Blikk birtokában lévő felvétellel.

Kert Attila, az MTV hírigazgatója elmondta: hozzájuk is eljutott a felvétel, de a közszolgálati televízió úgy döntött, hírként fogja kezelni a történteket, és nem közöl részleteket a hangfelvételről. Hasonlóan jár el az ATV hírszerkesztősége is – közölte Kurucz Péter, az ATV Híradó megbízott főszerkesztője.

Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatban nem nyilatkozott, csupán annyit közölt, hogy a felvétel valódiságát vizsgálják.

Tiltakozás a politikai hazugságok ellen

46 neves közéleti személyiség írta alá a Védegylet tiltakozó nyilatkozatát a politikai hazugságok ellen. A szövegben leszögezik: nem fogadják el, hogy a politika természetéhez hozzátartozik a hazugság.

A májusi Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése és utóélete fordulópont a III. Köztársaság történetében – hangsúlyozzák az aláírók. A kormányfő hónapokig titkolt vallomása felszínre hozta azt, amit eddig is sejtettek: a köztársaság intézményrendszere morálisan meggyengült – szögezik le.

Szerintük a kimondott szavaknak súlyuk van: akkor is ha egy kormányfő bevallja, hogy megfosztotta az embereket a valós döntési helyzettől és akkor is, ha egy ellenzéki vezető „népi ellenállásról” beszél. Az aláírók úgy vélik: ha egy politikus nem ismeri fel szavai következményeit: nincsen helye felelős pozícióban.

A nyilatkozatot 46 neves közéleti személyiség írta alá. Köztük: Darvas Béla egyetemi tanár, Losonczi Péter filozófiatörténész, Máté-Tóth András teológus, Pokol Béla egyetemi tanár, Solymosi Frigyes akadémikus és Tamás Gáspár Miklós egyetemi tanár is.

Fegyverzárlat Miskolcon

A rendszerváltás óta első alkalommal van fegyverzárlat a lőfegyvert használó sportkluboknál Miskolcon – tudta meg a Független Hírügynökség hétfő este.

A Miskolci Honvéd biatlonszakosztályának vezetője úgy nyilatkozott, a rendőrség kérte hétfőn, hogy

a belpolitikai helyzet miatt ne tartsák meg a versenyeket és ne vegyenek részt az edzéseken.

Szöllősi István elmondta: élesnek számító kispuskáik vannak, és a rendőrségen is számon tartják ezeket.

„Készülnénk a versenyekre, és a világbajnokságra is, de október másodikáig korlátozva vagyunk. Ilyen utoljára a rendszerváltás előtt fordult elő” -tette hozzá a sportvezető.

Ki veri szét ősszel Budapestet? – 2. Szeptemberi Sajnálatos Események

A 2006-os őszi tüntetésekről és utcai rendzavarásokról szóló beszámolóinknak az adja mostani apropóját, hogy az idei őszre is hasonló „csemegéket” ígérnek a politikusok.

Mint azt legutóbb megírtuk, az őszi politikai szezont Kövér László, majd Rogán Antal megszólalásai indították.

A Fidesz szerint a Soros-hálózat (sic!) utcai zavargásokat tervez. Az ellenzék sem maradt sokáig adós a válasszal, szerintük, ha lesznek zavargások, azok a Fideszhez köthetők, hiszen nekik érdekük, hogy adott esetben rendkívüli állapotot vezessenek be, és amennyiben érdekeik úgy kívánják, akár a jövő évi választás elhalasztására is sor kerülhet.

Ezúttal a 2006. szeptember 19-én történtek utáni napokkal folytatjuk a Független Hírügynökség egykori dokumentumai és beszámolói alapján készült sorozatot.

A Független Hírügynökség akkori anyagaiból átvett szó szerinti szövegeket kurzívval, azaz dőlt betűvel írjuk.

A szocialisták szerint a Fidesz hergelte a tömeget

2006. szeptember 19-én, tehát két nappal az őszödi beszéd rövid kivonatának nyilvánosságra kerülése után Steiner Pál, (MSZP), az V. kerület polgármestere nyílt levélben a Jobbiktól való elhatárolódásra szólította fel Rogán Antalt, a Fidesz V. kerületi elnökét, hogy nyilvánosan határolódjon el azoktól, akik az erőszakot gerjesztik.

Steiner Pál nyílt levelében azt írja, a híradások szerint hétfőn éjszaka a Szabadság téren a Fidesz V. kerületi elnökségének egyik tagja, a Belvárosi Polgári Szalon vezetője „hergelte” a tömeget az MTV székháza előtt, és „éljenezte a szolid forradalmat”. Emellett a Rogán Antalt az önkormányzati választásokon hivatalosan is támogató Jobbik is élére állt a zavargásoknak.

Az MSZP-s polgármester felszólította a Fidesz V. kerületi elnökét, hogy „nyilvánosan határolódjon el a erőszakot gerjesztő vezetőtársától és Jobbiktól”.

Rogán: viselkedjenek úgy, mintha vendégségbe mennének

Rogán Antal, a Fidesz V. kerületi elnöke arra kéri azokat, akik a Belvárosban demonstrálnak, hogy viselkedjenek úgy, mintha vendégségbe mennének. „A Belvárosban emberek élnek, akik féltik szeretteiket, és féltik lakásaikat, személyes vagyontárgyaikat” – hangsúlyozta Rogán Antal.

Gyurcsány: mintha egy forgatókönyv lett volna

Gyurcsány Ferenc szerint nem az volt a cél a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra hozatalával, hogy a pártból néhányan megbuktassák – erről a miniszterelnök beszélt az RTL Klub Akták című műsorában. Közölte: a párt ülésén a hangfelvételt technikusok készítik, és több ember kezén is átmegy. Egyvalaki hitványsága miatt azonban nem fog a pártja tagjaira gyanakodva nézni.

A miniszterelnök szerint a tüntetés nem a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra hozatala miatt alakult ki, hiszen már legalább két hónapja feszült volt a hangulat. Mintha egy forgatókönyv lett volna, csak az a végére – a köztévé székházának ostromára – kicsúszott az írók keze közül – fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő beszélt arról is, hogy

döbbenetet érzett a hétfő éjszakai Szabadság téri események miatt,

és türelmetlenséget is, hogy a rendőrök mikor avatkoznak be. Azt a választ kapta a helyszíni parancsnoktól, hogy meg kellett várni a vidékről érkező erősítést, mert a Parlamentet nem lehet őrizet nélkül hagyni. Gyurcsány Ferenc egyébként két nagyon fontos utasításról tudott: hogy fegyvert nem szabad használni, és a televíziót meg kell védeni.

A kormányfő szerint a rendőrök hétfőn éjjel nyilvánvalóan kudarcot vallottak. Azonban ez a pillanat most még nem arról szól, hogy ki kell deríteni, mit rontottak el. Azt majd később, egy korrekt vizsgálatnak kell kiderítenie. Most mindenképpen bízni kell a rendőrökben, és nem szabad pálcát törni a fejük felett -közölte a kormányfő.


Gyurcsány Ferenc elmondta azt is, hogy kedd estére a rendőrök felhatalmazást kaptak arra: a legerősebb, leghatékonyabb és a törvény által megengedett valamennyi eszközzel biztosítsák és garantálják a rendet.

A miniszterelnök megismételte korábbi kijelentését: az elmúlt tíz év egyik legfontosabb felismerése volt a balatonőszödi beszéd. Végre valaki ki merte mondani, hogy változtatni kell, hiszen a politika az elmúlt években hazugságra épült és ennek a választások előtti másfél évben részesei voltak ők is, mert nem tudtak kitörni – mondta a kormányfő.

Salgótarjáni tüntetők: Vesszen Gyurcsány! Nem leszünk kis Moszkva!

A Független Hírügynökség aznap arról is beszámolt, hogy mintegy 300-400 ember tüntetett Salgótarján belvárosában.

A résztvevők sms-ben értesítették egymást a Gyurcsány-kormány ellen szervezett tiltakozó megmozdulásról, a helyiek mellett a közeli Bátonyterenyéről és a környező falvakból is érkeztek – tudta meg a Független Hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója.

A Fidesz közleményben határolódott el a rendezvénytől. Délután a megyei pártelnök, Becsó Zsolt a helyi kereskedelmi rádión keresztül közleményben arra kérte híveiket, hogy ne menjenek ki a térre, s ne üljenek fel provokációknak.

A tüntetők közül sokan családosan érkeztek. A tömegben néhányan a „Gyurcsány, le vele! Elkúrtad!” és a „Vesszen Gyurcsány! Nem leszünk Kis Moszkva!” szöveget skandálták. Többen azonban csillapítani próbálták a városon többször átvonuló tüntetőket. A résztvevők hazafias dalokat énekeltek, s tettek egy sétát megemlékezésként a megyeháza előtti téren, ahol 1956-ban a tüntetőkre sortüzet nyitottak.

Hírünk a világban

2006. szeptember 20-án, szerdán olasz lapszemlével nyitott a Független Hírügynökség.

Mint akkor írtuk, igazi „nagyágyút” küldött Budapestre a Repubblica című országos napilap. A szerdai szám az egyik kiemelkedő újságírójuk, Leonardo Coen helyszíni jelentését közli a kedd esti fél hatos helyzetről, a Parlament elől. A személyes hangú, színes, történelmi leckékkel – és apró tévedésekkel – tűzdelt beszámoló az előzményeket összefoglalva úgy fogalmaz, hogy az összecsapásokat

„a szélsőjobb fekete csapatai, valamint kisebb szkinhed- és huligáncsoportok” vezették.

A tudósító ismerteti, mi történt 56-ban a Kossuth téren, majd megjegyzi:

„A jobboldali militánsok és populista-nacionalista szimpatizánsok tudják, hogyan lovagolják meg ezeket a mélyben gyökerező érzéseket. Nemcsak a szent trikolórt lengetik, hanem az adók és a megszorítások riasztó kísértetét is.” Megemlíti, hogy a jelszavak között antiglobalista és multiellenesek is elhangzottak, majd azt találgatja, kinek állt érdekében a felvétel kiszivárogtatása, és miért várt öt hónapig, amíg átadta a közrádiónak. A szocialisták belső ellenzékének, vagy az szdsznek, amely a kommunizmus alatt lényegében az egyetlen ellenzék volt? – teszi fel a kérdést a Repubblica tudósítója a mai számban.

A lap online változata viszont kommentár nélkül, tényszerű beszámolót közöl a budapesti éjjeli összecsapásokról.

A Corriere delle Sera szintén országos napilap honlapján több részlet olvasható Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből. A tegnap éjjeli eseményeket ismertető cikk külön bekezdést szentel a vandál cselekedeteknek.

 

Megemlíti, hogy a magyar költségvetési hiány a legmagasabb az Unióban, majd Kovács László adóügyi biztost idézi, aki szerint a zavargások veszélyeztetik „az ország jövőjét és egyensúlyát.”

Gyurcsány és Sólyom közös nyilatkozata

A köztársasági elnök és a miniszterelnök közös nyilatkozatban értékelte a kedd esti eseményeket. Az erőszakot mindketten elítélték, s közölték, hogy a tüntetésen történtekért mindig az esemény szervezője a felelős. A közös nyilatkozat léte és szövege azért is érdekes, mert már akkor is érezhető volt Gyurcsány Ferenc és Sólyom László között egyfajta feszültség. Ekkor még azonban mindketten felül tudtak emelkedni személyes indíttatásukon. Közös közleményük így hangzott:

„A tegnap esti és a ma hajnali erőszakos események tükrében különösen fontosnak és időszerűnek tartjuk megerősíteni a köztársasági elnök tegnapi kijelentését, amely szerint minden tömegrendezvény szervezőinek mérlegelnie kell, hogy a saját rendezőik és a rendőrség képesek-e biztosítani, hogy a résztvevők nem lépik át a törvényesség határát. Figyelmeztetünk arra is, hogy az

erőszakot tétlenül vagy egyetértéssel szemlélő tüntetők maguk is felelősséget viselnek.

Természetesen a békés gyülekezés és a szabad véleménynyilvánítás jogát mindenki az Alkotmány szerint gyakorolhatja.



Az Országgyűlés tegnapi politikai nyilatkozatának tükrében is felszólítjuk a tömegrendezvények szervezőit és résztvevőit, hogy felelősségük tudatában cselekedjenek, és tegyenek meg mindent az ország békességének és az emberek nyugalmának megőrzéséért.

A pápa aggódik a magyarországi történések miatt

XVI. Benedek pápa szerdai általános kihallgatásán a Vatikánnál magyarul is üdvözölte a híveket és azt mondta: igazságos és békés megoldásért imádkozik, és nyugtalansággal figyeli a Magyarországon történteket.

A katolikus egyházfő azért is imádkozik, hogy minden párt rátaláljon a magyarországi krízis békés megoldására.

Orbán Sólyomnál járt

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán délután a Sándor palotában tárgyalt Sólyom Lászlóval – értesült a Független Hírügynökség. A találkozót az államfővel a politikus kezdeményezte. Annak részleteiről egyelőre nem szivárgott ki hír, de Orbán Viktor délután nemzetközi sajtótájékoztatót tart.

Tomcat őrizetben

A rendőrök őrizetbe vették az a férfit, aki kedden hajnalban részt vett a Szabadság téri Szovjet emlékmű megrongálásában. A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint a gyanúsítottat kedden este, XI. kerületi lakásán fogták el, több társát pedig azonosították, de őrizetbe még nem vették őket. A férfivel szemben a rongáláson kívül csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt is vizsgálódik a Fővárosi Nyomozó Főügyész.

A Független Hírügynökség értesülése szerint a gyanúsított a Tomcat néven ismert blogger, internetes pólóboltos.

Tízezren a Kossuth téren, rendőrök védik az MSZP székházát

Körülbelül 10 ezer ember tüntet a Kossuth téren. Az Országház épülete előtt körülbelül 200 rohamrendőr áll sorfalat. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint békésen tüntetnek az emberek, folyamatosak a beszédek.

A Köztársaság téren nincs tömeg, de körülbelül 100 rohamrendőr készenlétben áll az MSZP-székházzal szembeni parkban. A székházat továbbra is kordon veszi körbe.

A Magyar Rádió épületénél is több mint 100 rohamrendőr van, tömeg nincs, a rádió székházát kordonnal is próbálják védeni.

A Szabadság tér továbbra is hermetikusan le van zárva,

külön rendőri csoport veszi körbe a Magyar Televízió székházát.

A Blaha Lujza téren egyelőre nem látni rendőröket, az MDF ottani kampánysátránál sem.

Lefújta a szombatra tervezett nagygyűlést a Fidesz

Szeptember 21-én, csütörtökön kiderült, hogy mégsem tartja meg budapesti nagygyűlését szombaton a Fidesz. Kövér László választmányi elnök közlése szerint erről csütörtökön, egyhangúlag döntött a párt elnöksége

Azért döntöttek így, mert számukra egyértelművé vált: a kormány nem tudja, de nem is akarja megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy az emberek gyakorolhassák alapvető jogukat, a békés gyülekezéshez való jogot – mondta Kövér László.


A fideszes politikus hivatkozott Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter levelére, amelyben Orbán Viktor Fidesz-elnököt arról tájékoztatja, hogy

az elmúlt napok rendzavarásait pár száz, illetve pár ezer, a rendőrség előtt jól ismert bűnöző szervezi, irányítja.

Ezt a pár száz embert nem képes féken tartani a rendőrség – fogalmazott Kövér László, aki szerint ezzel az állampolgároknak a jogállamba vetett hitét csorbítja a kormány.

A Fidesz politikusa elmondta még: pártjukat arról is tájékoztatta a kormány, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint robbantásos merénylet sem zárható ki szombaton.

A Fidesz egyébként úgy véli: a kormány érdekeit szolgálják a napok óta tartó fővárosi zavargások, azokért továbbra is a legnagyobb ellenzéki pártot akarják ugyanis felelőssé tenni.

Gazdák érkeztek a Kossuth térre, sátrakkal és traktorokkal

Újra folyamatosan nő a tüntetők száma a fővárosi Kossuth téren. Csütörtök délután 3 óra után 250-300 békés demonstráló volt a Parlament előtt füves területen, délelőtt még körülbelül 100 volt a számuk. A parkolót egyelőre nem nyitották meg, oda nem mehetnek be demonstrálók.

Időközben megérkezett a térre a gazdák első csoportja, traktorokkal. Körülbelül 10-15 emberről van szó, akik sátrakat állítottak fel. Több rekesz

ásványvizet, kenyeret és gyümölcsöt hoztak is magukkal,

ezeket a tüntetők között osztják szét.

Csütörtök reggelhez képest egyelőre nem nőtt a rendőrök száma, még mindig körülbelül 30-an vannak a Parlament előtt – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

Műtéteket kellett elhalasztani a zavargások miatt

Az elmúlt napok zavargásai miatt műtéteket kellett elhalasztani a Péterfy Sándor utcai Kórházban – tudta meg az intézmény traumatológiai osztályvezető főorvosától csütörtökön a Független Hírügynökség. Dr. Feczkó József elmondta: naponta 7-8, úgynevezett tervezhető műtétre váró beteg nevét kell várólistára tenni.

A Péterfy Sándor utcai Kórház baleseti sebészetének osztályvezető főorvosa elmondta: az úgynevezett elektív, azaz halasztható műtétekre váró betegek átcsoportosítására azért van szükség, mert a kórház baleseti sebészete jelenleg csak az azonnali ellátásra szoruló sérülteket tudja fogadni.

Azok a betegek, akiknél a mostanra tervezett műtéteket el kellett halasztani, a várólista élére kerülnek. Amint normalizálódik a helyzet, haladéktalanul elvégzik náluk a szükséges beavatkozásokat. Ezek elsősorban olyan csontkorrekciós műtétek, amelyek elhalasztása nem okoz súlyos problémát – tette hozzá a főorvos.

A Fehér Ház megrótta Gyurcsányt

A Fehér Ház megrótta a magyar miniszterelnököt csütörtökön. Dana Perino szóvivő ezt újságíróknak mondta el, amikor George Bush elnökkel együtt Floridába utazott, egy politikai rendezvényre.

A szóvivőnő úgy fogalmazott, hogy „természetesen

nem szabad hazudni a népnek, sem demokratikus államban, sem másutt.

Az egész ügyben a magyar népnek kell kinyilvánítania a véleményét, a rendelkezésére álló demokratikus eljárások révén. Úgy tudom, most éppen ezt teszik, akik erőszakmentesen reagálnak”.

A szóvivő kifejezte reményét, hogy a magyar állampolgárok továbbra is ezt teszik majd. „De ez persze a magyar nép dolga és joga”, tette hozzá.

Tömeg van, rendbontás nincs a Kossuth téren

Csütörtök este 10 órára körülbelül 10 ezerre nőtt a Kossuth téren, a Parlament előtt demonstrálók száma. Az egymást váltó szónokok Gyurcsány Ferenc távozását követelik,
ezt a tömeg zászlólengetéssel üdvözli. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítói szerint rendbontás nincs a téren.

A jelek szerint a tüntetés csütörtökön már kevésbé érdekelte a világsajtót, nincsenek ott a Parlament előtt azok a külföldi tv-s stábok, amelyekkel az előző napokban rendszeresen lehetett találkozni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!