Kezdőlap Címkék Százak Tanácsa

Címke: Százak Tanácsa

Bűn és bűnhődés

Mint arról nagyon sokan tudnak, a magyar köztársasági elnök lemondott. Aki tud róla, azt is tudja, miért. Skrabski Fruzsina, Novák egyik tanácsadója közzétett egy nyílt levelet a Facebookon. A levelet a Százak Tanácsa írta a miniszterelnöknek és az országgyűlés elnökének, mely levélben a Tanács Novák lemondásának el nem fogadását javasolja.

A Százak Tanácsa Közhasznú Egyesület magyarországi nemzetpolitikai civilszervezet. „Célja stratégiai elemzések készítése, állásfoglalások és ajánlások megfogalmazása a nemzeti sorskérdésekről. Az egységes magyar nemzet nyelvi, kulturális, történelmi értékeinek őrzésére, érdekeinek védelmezésére vállalkozik, igyekszik a nemzet lelkiismeretévé válni.”

Novák lemondására a nemzet lelkiismerete megszólalt, és a következőket hozta legnagyobb potentátjaink tudomására:

Dr. Novák Katalin elnöki munkáját nagyra értékelő Budapesten és vidéken élő tagjaink, valamint a Kanadából, Amerikából, Erdélyből, a Felföldről és Délvidékről  üzenő nemzettársaink  azt várják tőlünk, hogy kérjük az elnök asszonyt  változtassa meg elhatározását, Önöktől pedig, hogy segítsék ezt a nemzet  nagyobb részét  megosztó helyzetet megoldani.

Dr. Zétényi Zsolt volt országgyűlési képviselő tagtársunk alanti véleményének elfogadása alkalmas lenne a helyzet tisztázására.

“ A jelen súlyos morális és politikai, a társadalmat mélyen megrendítő közjogi helyzet az ellenzéki oldalon hamis, a kormányoldalon részben téves, a kormányzati szinten sem világos tömegközlés-kommunikáció folytán azt a téveszmét ébresztette a közvéleményben, hogy gyermekek sérelmére pedofil jellegű szexuális cselekményeket elkövető személy részesült kegyelemben. Valójában az ítéletek szerint a kegyelemben részesített személy sem nem követett el pedofil szexuális cselekményeket, sem nem nyújtott azokhoz segítséget, hanem abban segített, hogy a felelősségre vont elkövető felelőssége csökkenjen, ám ebben is ártatlannak állítja magát. A téves tájékoztatás és az ebből következő tévedés jelentős felháborodást keltett, majd később a részletesebb tájékoztatás után a közvélemény megrendülését hozta magával az aránytalan következmények, lemondások miatt. A hibás tájékoztatás nagyobb társadalmi megütközést okozott, mint maga a kegyelmi aktus.

A lemondások nem voltak szükségesek, aránytalan súlyú döntések voltak. Ez a helyzet orvosolható. A felelős magyar értelmiségieknek és közszereplőknek határozott véleményüket kell demonstrálniuk.”

  • A levél szerint az ellenzéki oldalon hamis, a kormányoldalon meg téves információkkal átverték szegény magyar népet. A megfogalmazás szerint az ellenzék tudta, miről van szó, mégis azt írta, tehát gonosz, a kormányoldalnak viszont fogalma sem volt semmiről, tehát hülye. Finomabban is fogalmazhatnék, de sok értelme nincs.
  • A levél szerint „…a kegyelemben részesített személy sem nem követett el pedofil szexuális cselekményeket sem nem nyújtott azokhoz segítséget”. Valóban így van, nem ő volt az, aki letámadta a gondjaira bízott gyermekeket, sőt nem is volt ott, hogy segítsen lefogni az áldozatot, ő csak azzal, hogy el akarta tagadtatni a történteket, egy szexuális ragadozónak tette volna lehetővé, hogy továbbra is gyerekekkel „foglalkozzon”, mégpedig úgy, ahogy ő akarja. Ha az igazgatóhelyettes ténykedése sikerült volna, az igazgató valószínűleg még „bátrabb” akciókba kezd, mondhatni vérszemet kap, hiszen az előzőkből sem történt baja. A helyes megfogalmazás tehát nem a múltra vonatkozik, hanem a jövőre, és úgy hangzik, hogy gyerekek elleni szexuális bűncselekmények elősegítése. Ezért a bíróság el sem ítélte, pedig a gyerekekre nézve nagyon veszélyes helyzetet próbált meg továbbra is fenntartani.
  • A következő bűncselekmény, amiért ténylegesen el is ítélték, az a kényszerítés bűncselekménye, amely esetében különösen súlyosbító körülmény, hogy nem csak egy fizikailag és lelkileg sokkal gyengébb gyerek ellen követte el, hanem egy olyan személy ellen, aki a gondjaira volt bízva, hogy megvédje bármilyen bűncselekménnyel szemben. És ő ahelyett, hogy ezt a nála minden szempontból gyengébb, és neki száz százalékban kiszolgáltatott személyt megvédte volna, maga támadta meg.
  • A következő bűncselekmény, amit elkövetett, hogy tudott egy bűncselekményről, és nem hogy nem jelentette, hanem megpróbálta eltitkolni.
  • Az, hogy a levél szerint „ártatlannak állítja magát” csak addig érdekes, és addig fogadható el, mint az ártatlanság vélelme, amíg a bírósági ítélet meg nem születik. Minthogy viszont megszületett, akármit mond, bűnös, és amiért elítélték, az úgy történt, ahogy az indoklásban írva van. Örüljön, hogy ennyivel megúszta.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a Százak Tanácsának sem elég fejlett erkölcsi érzéke, sem elegendő esze nincs ahhoz, hogy ebbe a kérdésbe bele tudna szólni. Javasolható, hogy foglalkozzanak továbbra is a magyarság sorskérdéseivel az egyéni sorskérdések helyett, az talán jobban megy nekik. Ha pedig valakinek Novák lemondása az állásába kerül, hát istenem! A főnök szarvashibája esetén mindig ez van. El kell fogadni, és legközelebb jobb főnököt választani.

Az ügyben kiemelendő, hogy a nép nagy része még mindig „hagyományos” alapon fogja föl a gyerekkérdést, azaz ha nincs szó szexről, akkor nincs gond sem, a gyerek üthető, megalázható, kényszeríthető, rabszolgamunkára fogható, akár tömegesen is, a népi felháborodás ilyen esetekben gyakorlatilag nulla, viszont ha a szex is belekerül az ügybe, a Szaturnuszig csap a felháborodás lángja. Persze ne csodálkozzunk és ne is dühöngjünk ezen, az emberi agy érzelem/értelem térfogati eloszlásaránya attól egy cseppet sem változik.

Ha valami nem tetszik valakinek, az emberi agy megalkotójánál tessen reklamálni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK