Kezdőlap Címkék Szanckió

Címke: szanckió

Észak-Korea szerint háborúval érnek fel az újabb szankciók

0

Az ENSZ Biztonsága Tanácsa amerikai javaslatra szavazott meg újabb szankciókat Észak-Korea ellen. Az ország szerint ezek háborús cselekményt és teljes gazdasági blokádot jelentenek.

Az ENSZ BT a legutóbbi észak-koreai rakétateszt miatt hozott újabb szankciókat, amelyeket a kínaiak és az oroszok is megszavaztak. Ezek szerint 90 százalékkal

csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját.

A határozat felszólítja az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 24 hónapon belül küldjék haza valamennyiüket. A cél, hogy megfosszák az észak-koreai rezsimet a vendégmunkások által hazaküldött pénztől. Az eredeti javaslatban 12 hónap szerepelt.

Az észak-koreai külügyminisztérium közleménye szerint az Egyesült Államok retteg Észak-Korea nukleáris erejétől, és

„egyre eszeveszettebbül hozza meg egyre szigorúbb szankcióit az ország ellen, és gyakorol rá nyomást”.

Az ország szuverenitása súlyos megsértésének tartják az újabb szankciókat, „a Koreai-félsziget és a térség békéjét, stabilitását megsértő háborús cselekménynek”. Szerintük az ország fegyverei nem sértik a nemzetközi jogot és védelmi jellegűek. De azt is írják:

„Az Egyesült Államoknak egy pillanatra sem szabad elfelejtenie, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (…) atomfegyvereivel képes komolyan fenyegetni az amerikai kontinenst.”

A közleményben a szankciókat megszavazó államokat is megfenyegetik, azt írják nagy árat fizetnek majd.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!