Kezdőlap Címkék Sváby

Címke: Sváby

Bréking nyúz, május 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

A kormány kritikusai bekaphatják újra kétharmadig, miközben a közvéleményt zsigeri gyűlölködők mérgezik, derül ki pénteki alternatív lapszemlénkből. 

 

Folytatódik a Fidesz választási kálváriája a Pesti Srácokon

„Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz alkotmányjogi panaszát, amely szerint a Kúria jogellenesen érvénytelenített több mint négyezer levélszavazatot, és amely miatt a kormánypárt plusz egy mandátumtól esett el az április 8-i választáson. … A dokumentum alapján az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy sérült a választói jog és több ezer levélszavazat érvénytelenítése jogszerűtlen lehetett, ugyanakkor a testület szerint nincs lehetőség utólagos jogorvoslatra, és a történtek alkotmányjogi panasszal nem támadhatók. A PestiSrácok.hu közben megtudta, hogy

a panaszt elsőként, megfelelő indoklás nélkül, és a jogszabály téves értelmezése, önkényes kiegészítése által lesöprő Kúria-határozatot ugyanaz a bírói tanács hozta, amelyik Orbán Viktor miniszterelnök óriásplakátjait is jogsértőnek mondta ki,

mert szerintük azon túl kicsik voltak a betűk és messzebbről nézve nem volt egyértelmű, hogy a Fidesz vagy a kormány a kiadója a hirdetéseknek. …

A Fidesz szerint összességében tehát több pontban is tetten érhető, hogy a Kúria alaptörvény-ellenesen korlátozta a választói jogot, megsértette a hatalommegosztás követelményét, valamint  jogállamiság elvét is.

Döntésükkel a pártatlanság látszatát is aláássák, holott a tisztességes bírósági tárgyalásnak ez egyértelműen követelménye.”

(Pesti Srácok: Több ezer határon túli szavazatot tettek tönkre, de jogorvoslatra nincs lehetőség)

Folytatásos szappanoperát csinált az Origo a Sváby-ügyből

„Sváby András, aki egyes kollégáival mindig Soros Györgyöt védte, a magánéletében úgy tűnik, mintha kevésbé kedvelné. Soros édesanyjáról elképesztően trágárul ír. A hazug, kettős beszéddel lebukó Sváby és Vujity Tvrtko úgy tudjuk, kifejezetten félnek, hogy milyen levelezésük kerül majd még szintén a nyilvánosság elé. Megkerestük Sváby Andrást az üggyel kapcsolatban. Mutatjuk, hogy reagált. …

A műsorvezető kizárólag SMS-ben volt hajlandó kommunikálni velünk. Amikor azt kértük, adjon interjút, ezt válaszolta: Kizárt, eddig is jól elvoltak az álláspontom nélkül. Sváby András ezzel egyértelművé tette, nem kíván élni a lehetőséggel, hogy tisztázza magát.

Nem is nagyon tudná, hiszen az első részleteket már közölték a bulvárlapok. A kiszivárogtatók a napokban további részleteket ígértek. …

Figyeljék az Origót! Ma még izgalmas folytatása lesz az ügynek!” (Origo: Ez Sváby András válasza, megkerestük példátlan botránya és lebukása után)

Mindenki bekaphatja kétharmadik a 888 szerint

„A legutóbbi LIBE-bizottságos hacacáré, a jelentés és a köré font vita követte a jól bevált menetrendet. És ha már a múltkor megidéztük a klasszikus viccet („vadász, vadász, te szopni jársz ide”), megállapítható, hogy a külhoni ellenzék éppúgy működik, mint a hazai. Jól meghívják a magyar kormány valamelyik képviselőjét, hogy utóbbi teljes nyugalommal mondhassa azt: rendben van, bekaphatjátok újra kétharmadig, ha annyira erre vágytok.

Persze nemcsak arról van szó, amit a magyar külügyminiszter mondott – hogy ti. a jelentés minősített hazugságok gyűjteménye –, hanem arról is, hogy a bizottság elfelejtette frissíteni a szoftvert. Ugyanazt a lemezt teszik föl, ami már a Tavares-jelentésben is kopottas és régi volt, de biztosan ez adja a patináját. Én is bakeliten szeretem hallgatni a Led Zeppelint, van annak valami bája, és ha lennék annyira perverz, mint egy nyugati liberális, akkor biztosan színezgetnék is Commodore 64-en. …

Annyit mondogattuk mintegy szuggerálva és győzködve önmagunkat, hogy Brüsszel nem Moszkva, hogy fel sem készültünk arra, hogy egyszer azzá válhat.

Onnantól kezdve ugyanis, hogy a demens bürokratáknak sikerül ezt a tervet végrehajtani, komoly lépést tesznek abba az irányba, hogy az Európai Unió hasonuljon a hajdani KGST világához.”

(888: Don’t cry for me, Sargentini)

A zsigeri gyűlölködőkön háborodott fel a Magyar Idők publicistája

„Olvasónk hívta fel a figyelmet arra a performanszra, amelyet április 27-én követtek el a Simicska-féle tévében Tarnay Kristóf Ábel, tüntikéző aktivista és Para-Kovács Imre, újságíró. Bár terméketlen, de igen jó kedélyű, Kálmán Olgával mindenben egy húron pendülő beszélgetéssel indult a műsor, a tizenharmadik percre botrányossá, sőt vérlázítóvá fajult.

A HetiHetest, a Tilos Rádiót, a Hócipőt, Magyar Narancsot megjárt, vagy például a HVG-ben publikáló para-újságíró hozta a formáját. Vetített egy sztorit, amely szerint vidékiek (Gizi, a nyilván megtévesztett Fidesz szavazó) azért nem mernek Budapestre jönni, sőt már a kaját is szállítóktól rendelik, a közértbe nem mennek, mert közben migránsok költöznének a lakásukba.

Egy pillanatra úgy tűnt, erre az ügyefogyott mesére már a műsort vezető Kálmán Olga egyik agysejtje is megmozdul, mert visszakérdezett, hogy ez valóság-e, mondván „ez most komolyan, szó szerint”…?

Para-Kovács egy „Esküszöm!”-öt elég erősnek talált arra, hogy igazolja meséjét, majd így folytatta:

„Én ezekkel az emberekkel nem akarok párbeszédet, nem akarok együtt élni és nem akarok kibékülni, és árkot meg akkor temetek be, ha fekszik benne.” …

Legyen, gondoljanak, sőt mondjanak is bármit egymás között, de félelmetes belegondolni, hogy ezek a zsigeri gyűlölködők nyilvánosan, minden korlátozás nélkül továbbra is mérgezhetik a közvéleményt, legyen szó akár médiáról, akár sok száz tüntető előtti pódiumról.” (Magyar Idők: Vérlázítóvá fajult beszélgetés)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!