Kezdőlap Címkék Sürgősségi betegellátás

Címke: sürgősségi betegellátás

Zacher Gábor vagy felmondott, vagy nem

0

A hvg.hu írta meg, hogy a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető Zacher Gábor felmondott, erről azonban Zacher nem tud, a Honvédelmi Minisztérium pedig azt közölte, hogy híresztelésről és ismételt hangulatkeltésről van szó.

Az ügy előzménye még januárra nyúlik vissza, amikor egy háziorvos elmondása szerint Zacher Gábor érdemi vizsgálat nélkül küldött haza egy beteget a Honvédkórház sürgősségi ügyeletéről. A háziorvos vérmérgezés gyanújával utalta a kórházba a beteget, ám ott csak átkötözték a sebét és fájdalomcsillapítási tanácsokat adtak neki, majd hazaküldték.

Az idős nő másnap rosszul lett, és mire a mentő kórházba szállította, kómába esett. Ott már nem tudtak rajta segíteni, meghalt.

A háziorvost felháborította az eset, szeretett volna belenézni néhai betege kórházi papírjaiba, de a kórház ezt nem tette lehetővé a számára.

Az ügy a múlt héten került nyilvánosságra, ma délután pedig a hvg.hu arról írt, hogy ezt követően és ettől nem függetlenül, felkínálták a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető Zachernek a lemondás lehetőségét, amit ő elfogadott.

A Zoom.hu ezzel szemben úgy értesült, hogy Zacher Gábor olyannyira nem tud arról, hogy lemondott volna, hogy állítása szerint továbbra is ő vezeti a Honvédkórház sürgősségi osztályát.

Az MTI a Honvédelmi Minisztérium  közleménye alapján a következőket hozta a nagyközönség tudomására: „A Honvédelmi Minisztérium visszautasítja mindazokat a híreszteléseket, amelyeket az MH Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegállátó Centrumával kapcsolatban terjesztenek egyes médiumok.

Dr. Zacher Gáborral, az MH Egészségügyi Központ (Honvédkórház) Sürgősségi Betegellátó Centrum (SBC) osztályvezető főorvosával szemben

töretlen a Honvédelmi Minisztérium és kórház vezetésének bizalma, a kórházi szakmai munkájával elégedettek,

és a továbbiakban is az SBC vezetőjeként számítanak rá.”

Röviden összefoglalva: egy ember meghalt, a bizalom töretlen, a szakmai munkával elégedettek. Ennél fogva – legalábbis, ha az utolsó változat érvényes – nem ajánlották fel Zachernek a lemondást, amit ő nem is fogadott el.

Vizsgálatot követel az Együtt a sürgősségin meghalt nő ügyében

0

Csütörtök este az RTL Klub híradójában a család számolt be arról, hogy a túl sok várakozás miatt halhatott meg egy nagymama a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán. Az Együtt vizsgálatot követel a kormánytól.

Dr. Komáromi Zoltán, az Együtt egészségügyi szakpolitikusa a FüHü-höz is eljuttatott közleményében felszólította Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét és Simicskó István honvédelmi minisztert, hogy azonnal indítsanak vizsgálatot a nő halála ügyében.

Komáromi szerint ki kell deríteni, hogy „történt-e mulasztás, illetve hogy a kórház vezetése megfelelő szakmai erőforrást rendelt-e egy ilyen nagy terheltségű sürgősségi osztály feladatainak ellátására”.

Az RTL Klub riportjában elhangzott, hogy

a nő lányai szerint az ügyeletes orvos hibázott, amikor nem vizsgálta meg azonnal a sürgős szívműtétre szoruló beteget.

Öt órát kellett várniuk a vizsgálatra, de a nő addigra már annyira rossz állapotba került, hogy menthetetlen volt. A kórház nem indított vizsgálatot az orvos ellen, de a család feljelentést tett a rendőrségen.

Határmentén élők lesznek a fő haszonélvezők

A határrégiók mentén élő mintegy 150 millió uniós polgár mindennapi életét hivatott könnyíteni egy új brüsszeli program. A jövő januártól működő határügyi kapcsolattartó pont három konkrét, a közszolgáltatásokhoz és a munkához jutás, valamint a könnyebb vállalkozás területén kíván segíteni. A magyarok is sokat nyerhetnek az ügyön.

Egy magyar-szlovák példával illusztrálja Brüsszel a határrégiók eddiginél kiterjedtebb és mélyebb integrációjának, együttműködésének a szükségességét a sürgősségi betegellátásban, ahol máig állnak a határok: így fordulhatnak elő olyan esetek, mint 2011-ben, amikor a magyar területen bekövetkezett súlyos gépjárműbalesetben megsérült 13 embert nem lehetett átszállítani a közel fekvő szlovákiai kórházakba. De visszafelé is igaz ez, ha például Štúrovo-ban szorul valaki sürgősségi betegellátásra, nem fogadhatja őt az esztergomi kórház, a mentőnek sokkal távolabbi, ámde szlovákiai egészségügyi intézménybe kell őt szállítania.

Magyar-szlovák határrégiós problémák
(sürgősségi betegellátásban)
A mentőautók nem léphetik át oda-vissza a határt a legközelebbi kórházig sem,
Nyelvi akadályok gátolják sokszor a beteg állapotának megfelelő kommunikációját,
Az egészségügyi biztosítási rendszer eltérése miatt a határokat átszelő betegmobilitás akadályokba ütközik.

A brüsszeli válasz

Ezen a rossz, emberéletekre is veszélyes gyakorlaton kíván változtatni Brüsszel: Jean-Claude Juncker múlt heti, az Unió helyzetéről szóló programadó beszédében jelentette be a konkrét tervet: szakértői fórum, úgynevezett határügyi kapcsolattartó pont létrehozását. Ez nem csak a magyar-szlovák példával illusztrált egészségügyi együttműködésre terjedne ki, a cél könnyíteni a hozzáférést az egészségügyi mellett a közlekedési szolgáltatásokhoz, a munkahelyhez jutáshoz, s támogatni a határokon átnyúló üzleti tevékenységek fejlődését.

Nagyon sokakat érint

Nagyon sokakat érint a határrégiók együttműködésének a jobbítása:

a határrégiók az Európai Unió területének a 40 százalékát adják, a lakosságnak pedig mintegy harmadát,

azaz 150 millió ember él ezeken a területeken. Közülük naponta mintegy 2 millióan ingáznak a szomszédos országba, akik közül 1,3 millióan a szomszédos országban dolgoznak, az EU-ban foglalkoztatottak 0,6 százalékát adva. E régiókban állítják elő az EU GDP-jének a harmadát.

Magyarországnak öt uniós határrégiója van – ezek közül az Ausztria mentén elterülő kivételével mind szegénynek számít, amelyen a népsűrűség is ritka, s a lakosok száma általában csökkenő – mint ahogy egy tavalyi tanulmány arra rámutat

A terv

Az Európai Bizottság két évvel ezelőtt egy felülvizsgálat kertében 239 adminisztratív és jogi  akadályt nevesített, amelyek nehezítik a határrégiókban élő 150 millió uniós állampolgár mindennapi életét. Ezeket kategorizálták, mint kiderült, három területen lépnek fel főként: a határon túli munkához jutás, a közszolgáltatások használata és az üzleti életben való részvétel.

Kifejezetten a határrégiókra szabott támogatást és segítséget fog nyújtani az akadályok lebontása érdekében a határügyi kapcsolattartó pont, amelynek felállításáról Juncker is beszélt, s amely 2018 januárjától kezdi meg tényleges működését. A Brüsszelben kiadott közlemény a többi között leszögezi,

a határügyi kapcsolattartó ponton keresztül a bizottsági szakértők szaktanácsot nyújtanak a nemzeti és regionális hatóságoknak, és egy új, az egész Unióra kiterjedő online hálózaton keresztül összegyűjtik és megosztják a bevált gyakorlatokat.

A kapcsolattartó pont létrehozásán kívül a Bizottság kiválaszt legfeljebb 20, olyan innovatív megoldásokat felsorakoztató projektet, amely a határokon átnyúló akadályokkal foglalkozik. A pályázati felhívást még az idén kiírják.

Teendők

A munkahelyhez jutás megkönnyítése. A szakmai képesítések kölcsönös elismerése, a közös tanulmányi vagy vállalkozóknak szóló coaching programok, tanácsadás; a határokon átnyúló foglalkoztatási szolgálatok által alkalmazott bevált gyakorlatokra vonatkozó információk összegyűjtése; az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozásának támogatása.

A közszolgáltatásokhoz való megfelelőbb hozzáférés. Feltérképezi a már létező határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokat. Tanulmányozza a belső határok mentén hiányzó vasúti összeköttetéseket, a határokon átnyúló tömegközlekedési szolgáltatások hatékonyabbá tétele érdekében.

Határokon átnyúló üzleti tevékenység. Ösztönzi a határokkal kapcsolatos kérdésekre vonatkozó, az online hálózaton keresztül folytatott párbeszédet; szakértői igény esetén támogatást nyújt a vállalkozások létrehozásához szükséges szabályok megfelelőbb összehangolásához; megosztja a más határrégiókban alkalmazott bevált gyakorlatokat és népszerűsíti az online eljárások fokozottabb használatát.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK