Újra és újra rá kell jönni, hogy Molnár Ferenc elképesztő vígjátékíró. Úgy képes habkönnyűen szórakoztatni, hogy mégis mély. Bravúros, istenien játszható szerepeket írt, imádják a színészek, és rendre bebizonyosodik, hogy a publikum is. Ahogy ezúttal a Centrál Színházban, a Delila előadásán, aminek egyébként 80 évvel ezelőtt, éppen ebben az épületben, az akkori Pesti Színházban tartották az ősbemutatóját, igen jeles színészekkel, Somlay Artúrral, Darvas Lilivel, Muráti Lilivel, Mály Gerővel a főszerepekben.
Színészek terén most sincs miért szégyenkezni, egyébként másért sincs. Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Magyar Attila, Ódor Kristóf, Cserna Antal igencsak állják a sarat, és meglehetősen élvezik a játékot. Stohl a Centrálban, a házassági leckék középhaladóknak előadásában is hűtlen férfit játszik. Szerepe szerint ezúttal is ő az, aki szerető felesége mellett másra is vágyik, de nagyon. Komplett, lenyűgözően színes színészi palettája van hűtlen pasikból, megcsalókból, hazugságba keveredőkből, és erre ráfázókból, önimádó macsókból. Jól állnak neki ezek a szerepek, ahogy rendszerint más is. Most éppen vidéki csárdatulajdonosként habarodik bele a kétségtelenül szemrevaló fiatal pincérlányba. Érzékelteti, hogy szinte beleremeg a nagy-nagy felhevülésébe. Képtelen másra gondolni. Belezavarodik a mondataiba. Fölényeskedni próbál. De ott van benne az égető vágy, sejti, hogy ebből baj lehet, de felforrt a vére, nincs mit tenni, válni akar, el akarja venni az ifjú nőt.
A feleségeként Balsai Móni kétségbeesésében is furfangos asszonyt játszik, aki a férjét roppant módon szereti és fölöttébb ismeri. Sejti, hogy honnan fúj a szél. Gyanítja, hogy a pincérlány mitől is habarodott bele viszonylag gyors iramban a nála sokkal idősebb férfibe, az egy hónappal ezelőtt sorsjátékon nyert bámulatos összeg miatt. De ezt nem egyszerű számításból teszi. Tényleg a férfi felé fordulnak az érzelmei, mert valahogy ettől a pénztől nő a szemében, vonzóbb lesz, ha úgy tetszik, szexepilesebb. Olyan makulátlan szabású szmokingot visel hibátlan eleganciával, mintha nem egy vidéki csárda csapszékében, hanem legalábbis a Gundel szalonjában lennénk. Egészen biztosan bele lehet szeretni. Ahogy a Trokán Nóra alakította lányba is. Tűz van benne! Arcára is kiül a szenvedély. Ő most tényleg hiszi, hogy holtodiglan.- holtomiglan szerelmes. Belemámorosodik abba, hogy mindketten elképzelik őt pompázatos toalettekben, luxusszállodában, a tengerparton. Álmodnak, terveznek, megszédülnek.
A Balsai Móni által alakított feleség viszont nagyon is észnél van. Ő is pompázatos nő, és ezt tudja is magáról. Elementárisan vonzó. Vág az agya, vesébe látóan áthatóak a nézései, remek az alakja, eszes és csinos, szóval elbűvölő. Ha úgy tetszik, a női nem dicshimnusza. Így aztán igazán tétje van a szerelmi háromszögnek, beindul a férj visszacsábítását, észhez térítését szolgáló hadművelet, akár a hatalmas nyeremény feláldozása árán. Ha azt sikerül átjátszani, az Ódor Kristóf megformálta kissé megszeppent, ifjú vőlegénynek, majd az ő vonzereje növekszik egycsapásra.
És hát akkor fölvetődik az a mostanában közszájon forgó kérdés, hogy tényleg mindenki annyit is ér, mint amennyije van? És Molnár bizony állít ilyesmit a darabjaiban. Gondoljunk például az Egy, kettő, háromra, ami Alföldi Róbert bravúros szereplésével siker az Átriumban, hogy abban egyetlen óra leforgása alatt, egy ágról szakadt fickóból, pénzzel, kapcsolatokkal, finom anyagokból sebtében varratott ruhákkal, golf klub tagsággal, miegyébbel, látszatra kifogástalan úriembert faragnak, mert az üzleti és a családi érdek ezt kívánja. A Delilában is kifogástalan parti lesz ripsz-ropsz a szegény kis vőlegényből. És ettől fordul a kocka. Visszaáll a családi béke, ha úgy tetszik, helyére billen a polgári világrend, amit Molnár sok ramazuri után azért általában szeret helyrebillenteni.
Magyar Attila ziccerszerepben, jóindulatú, szókimondó, hallgatózó, a legváratlanabb pillanatokban betoppanó, csaposként parádézik. Cserna Antal a boldog végkifejletben segédkező ügyvéd. Jeleneteket összekötő koldusként feltűnik a nagy harmonikás Wesely Ernő, utcazenészként szívbe markolóan játszik, Gatz Éva szépen énekel hozzá. Szakács Györgyi mesterien szabott jelmezei régi, kifinomult, békebeli időket idéznek, ahogy Bagossy Levente díszlete szintén.
Puskás Tamás rendezőként, hosszú-hosszú évek óta nem tud hibázni. Amit színpadra állít az siker. De nem munka nélküli, klisékre épülő, olcsó siker. A vérprofizmus odaadással, ízléssel, könnyednek látszó eleganciával, a játék áradó örömével társul. A karakterek eltaláltak, az összeütközések kidolgozottak, a poénok ülnek, a közönség jól szórakozik és meglehetősen elégedett.
Az Origo már a külföldi médiában megjelent cikkek ellen is kirohanásokat intéz, a Pesti Srácoknál talált megértő fülekre a Jobbik cukiskodása ellen tiltakozó szélsőjobboldali ügyvéd, a Magyar Idők dicshimnuszt zeng a nemzeti konzultációról, a 888-nál a CEU a zsidókra is veszélyt jelent, a Ripostban Stohl András szenved – a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.
Az Origo alkalmazottjának kirohanása egy Juncker-interjú miatt
„Kivételesen csodálatos interjút adott az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker a Deutsche Welle nevű német közszolgálati médiának. Hála istennek, ebben nem csak a politikus, hanem az újságíró is meg tudta mutatni, mekkora legendák ültek is le egymással kvaterkázni. Utóbbi, Max Hofmann például megfejtette, hogy Líbiában azért árulnak rabszolgákat, mert túl nehéz bevándorolni Európába, a páratlan felfedezést pedig Juncker úr azzal fejelte meg, hogy hitet tett az Európába irányuló legális migráció növelése mellett. A nirvánához már csak annyi kell, hogy ez az üzenet a hazai ballib tömböt is utolérje. (…)
Végre valaki ki merte mondani! Gerincből ötös, Herr Hofmann, felállhat! És titkon bármennyire is reméljük, Juncker úr csak nem veszi a kalapját és hagyja faképnél egy ekkora marhaság után a vele szemközt ülő valamit, hanem belemegy az úgynevezett alternatív valóság játékába, és nem is teljesít rosszul benne.”
Szélsőjobboldali, volt jobbikos ügyvéddel interjúzott a Pesti Srácok
„A Jobbik, főleg Simicska Lajos G-napja után, egy furcsa, vállalhatatlan irányba fordult – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, aki 2014-ig a Jobbik parlamenti képviselője volt. A videóinterjúban kiemelte: a Jobbiknak az euró bevezetése melletti kiállása „erősen közelít a hazaáruláshoz”. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint úgy tűnik, jogi eszközökkel már nem lehet megállítani az „ördögi” Soros-tervet, más eszközökhöz kell folyamodni.”
A Magyar Idők nagyon elégedett a nemzeti konzultációval
„A kiértékelés még hátravan, de nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy megelőlegezzük, a résztvevők döntő többsége támogatja a miniszterelnököt abban a küzdelemben, amely során meg kívánja őrizni hazánk maradék önrendelkezését.
Mindegy, mit hordanak össze Soros fizetett bértollnokai vagy önjelölt hasznos idiótái, nemzeti konzultációban ennyien még soha nem vettek részt. Értelmetlen számonkérni, miért nem élt a lehetőséggel az a sokaság, amely a tudományos módszerekkel történt mérések alapján szintén egyetért Orbán Viktorral ebben a kérdésben, de lustaságból, érdektelenségből vagy a migránspártiak fenyegetőzéseitől elbizonytalanodva mégsem küldte vissza az íveket.
A hangsúly azon a kétmillió emberen van, aki cselekvően fejezte ki egyetértését. Nagyon kíváncsi lennék, hogy a szedett-vedett ellenzék milyen politikai akció mentén tudna nagyságrendileg megközelítő sokaságot mozgósítani.”
A 888-nál szinte minden szlogen megjelenik egy írásban
„Szakértők szerint a Jobbik, a CEU és a migránsok jelentenek veszélyt a magyar zsidókra.
Soros veszélyes terve a zsidókra nézve is káros.”
A Ripost Stohl András szenvedéséről
„Stohl András hálás egykori kedvesének, és imádja a két gyermeket, akiket világra hozott.
Stohl András még az év elején döntött úgy, hogy elhagyja a családi fészket és új életet kezd. Hamar rátalált a szerelem, s azóta Vicával töretlen a kapcsolatuk.
Stohl azonban, mégsem felhőtlenül boldog, hiszen bűntudat gyötri, amiért Ancsikával együtt gyermekeit is hátrahagyta.”
A Hegedűs a háztetőn Alföldi Róbert rendezésében nagyon valós, nagyon jelen, nagyon mellbevágó. Anatevka lehetne bármilyen falu, város vagy ország, ahol az emberek bár nagyon szegények, de békében élnek egymás mellett.
Sírnak, nevetnek, küzdenek, viccelődnek, bíznak és remélnek. Elfogadják a másik szokásait, hagyományait, és a barátságokat, a szeretetet vagy a szerelmet az sem írhatja felül, ki miben hisz, vagy kinek milyen a származása.
A hétköznapi konfliktusok mélyén sincs gyűlölet.
Ám ez a szinte kegyelmi állapot csak addig tart, amíg valami felettük lévő, megfoghatatlan hatalom – mit sem törődve a valósággal -, embert ember ellen fordít, ahol a különbözőségek előbb csak indulatokat gerjesztenek, s aztán menni kell mindazoknak, akiknek sorsáról a fejük fölött dönt a politika. Nincsenek humánum miértek. Nincsenek válaszok. Ott ahol vagy, akaratodon kívül lettél nem kívánatos. Házadba haza nem mehetsz. Mert az már nem a tiéd. Elvették tőled.
Nem túlzás azt mondani, hogy még a kakasülőről nézve is up to date az Alföldi rendezte musical.
Nagyon 2017. Nagyon zsidó, nagyon magyar, nagyon minden náció feletti.
Stohl András Tevjéje korunk keményen dolgozó kisembere, akiből nem hiányzik a szolidaritás, és képes trükközni akár a hagyományokkal is, hogy lányait boldognak lássa, és családját védje. Saját korlátai határait feszegeti, de a hatalom és a hagyomány kettős csapdájából már nem tud kilépni. „Ha mindenem odaadnám, mi maradna belőlem? Semmi.“
Semmi nem akar lenni senki. Ő sem. Az annyit is ér.
Stohl erőteljesen formálja a szerepét. Benne van a tehetetlenség, az önvád, s valami kimondhatatlan miért. Miért kell ennek így történni? S ahol már sem a küzdés, sem a tisztes munka, sem a humor nem segít, ahol a méltóságod, a boldogulásod értéktelen, vajon csak a tehetetlenség vagy a beletörődés marad? Vagy elég ha mészárosné leszel, és nem lesz problémád az életben.
A látványos és pazar koreográfiában a nagy létszámú stáb hibátlanul teljesít. A jól ismert dalok szépen szólnak, a többfunkciós, Menczel Róbert tervezte díszlet figyelemreméltó. Háztetőktől az ingoványos talajig kifejező. Elmélkedésre a sodró lendületű előadás közben amúgy nem igen jut idő. Az otthonra marad. Megkerülhetetlenül. Hazamész a való világba, és a pletykás házasságközvetítőről, Jentéről, valamelyik szomszédod jut az eszedbe, aki mindig mindent meg akar oldani, és mindent jobban tud. Csákányi Eszternek igen testhezálló a szerep. No és a többi nőalak, élükön Goldéval- Éder Enikő hangját és tehetségét jegyezzük meg- keményebbek, mint a tutyimutyi férfiak. Pedig a nők világa igen korlátozott Anatevkában is, mégis az a képzeletbeli nadrág az övék. És szép számmal jut eszedbe olyan is, akiről azt hitted, a barátod, aztán kiderült, hogy még sem, mert a politika felcímkézett titeket, és nem volt elég a szeretet, hogy ne hagyjátok. Az előadásban sokatmondóan nincs valódi vezetője a kicsi közösségnek. Van ugyan a rabbi, aki se nem határozott, se nem bátor. Leginkább, nem tenne semmit. Jelképesnek is felfogható, hogy amíg az eredeti előadásban úgy hangzik a zárómondata, hogy máshol kell megvárnunk a Messiást, addig itt a kell elmarad, és marad a várunk. A hegedű is inkább belül szól, akinek szól.
Az előadás utolsó jelenete elmenetel, kivonulás, menekülés. Katartikus. Lehet ő, lehetsz te. Mind lehetnénk. Az élhető világ felelőssége a mindenkori hatalomé.
Stohl Andrással közöl nagyinterjút a Magyar Narancs. Szó esik ebben az ilyenkor szokásos dolgokról: szerepekről, magánéletről, pénzről. És még valamiről, amiről színészek, sztárok csak igen ritkán beszélnek. Arról, hogy milyen mostanában Stohl András közérzete. Nem szakmailag a színházban, vagy odahaza, a magánéletben. Hanem ott, hogy mi is élünk: Magyarországon.
Stohl Andrásnak nem jó a közérzete. Irigyli is Schilling Árpádot, amiért neki van bátorsága – ahogy Stohl fogalmaz – kiabálni.
Stohlnak elmondása szerint nincs ehhez bátorsága, és nagyon nem szereti ezt a helyzetet. Azt, hogy elültették benne a félelmet. Benne, akinek, mint mondja, az az imázsa, hogy férfias, macsó, szókimondó. Nincs jóban emiatt magával, nem tud megbékélni azzal, hogy vele ezt megcsinálták.
„A közérzetem afelé visz, hogy
előbb-utóbb én is kimegyek az utcára.
Egyszerűen nem értem, hogy amikor nap, mint nap egyre több dolog derül ki a politikusok és a barátaik ügyeiről, hogyan lehetséges, hogy minden csak két-három napig téma, aztán elfelejtjük, mint egy bulvárhírt.”
Elmondja még, hogy az Alföldi Róbert rendezte Hegedűs a háztetőn musical producerét, Rosta Máriát több vidéki városból is felhívták, hogy
nem hajlandók olyan cikket közölni, amelyikben Alföldi Róbert neve szerepel.
Milyen világ ez már, kérdezi az interjú végén Stohl.
Stohl András néhány hete a fuhu.hu-nak adott interjúban is azt mondta: nem mennek jó irányba a dolgok.
Milyen világ ez már? Ahol van újság, amelynek kiadója megengedheti magának, hogy Magyarország egyik legismertebb művészének a nevét ne írhassák le az újságjában.
Milyen alapon? Milyen jogon?
Önmagában már ez is megérne egy misét. De
van az ügynek más vetülete is.
Olyan, amely csak látszólag nem kötődik ahhoz, hogy Stohl András miként érzi magát ebben a Fidesz által nekünk álmodott szép új világban.
Akik olvassák a FüHü cikkeit, igen gyakran egy más lapokban is előforduló mondatrésszel is találkoznak. „X-hez közeli forrásaink szerint.”
Nem arról van szó, hogy az újságíró a hasára ütött, és a saját feltevését információként tálalja az olvasónak. Amikor a FüHü, vagy gyakran a Magyar Narancs azt írja egy információ forrásaként, hogy az valakihez közeli körökből származik, akkor az olvasó biztos lehet benne, hogy e mögött adatközlőként konkrét emberek állnak. Nevük van, arcuk, személyiségük. Életük is van ezeknek az embereknek, családjuk és munkahelyük.
Ez utóbbit pedig nagyon nem szeretnék elveszíteni. És
ez nem gyávaság a részükről, hanem a valóság ismerete.
Ilyen világban élünk, ilyen világot teremtettek nekünk azok, akik mertek nagyot álmodni.
Persze, mi, többiek is benne vagyunk. Mert hagytuk, hogy ilyenné tegyék Magyarországot. Olyan hellyé, ahol az ország egyik legismertebb színésze kénytelen bevallani, hogy fél.
Aztán persze mégis elmondja a véleményét. Mert aki azt mondja, hogy olyan országban él, ahol tart attól, hogy elmondja, amit gondol, az sokat elmondott a közállapotokról.
Az idősebbek még emlékeznek azokra a kínos telefonbeszélgetésekre, amikor az egyik fél azt mondta másiknak: ez nem telefontéma. Már ma sem mondunk el mindet telefonon, és a helyzet nem javul, csak rosszabb lesz.
Milyen világ ez már, kérdezhetnénk Stohl András nyomán.
Stohl András úgy gondolja, túl sok nagy szerep jött egymás után. Nem érzi azt, hogy kiürült, csak már nem volt benne az a fajta „harapás” esténként, aminek lennie kell. A Class FM-ben azért vállalt rádiós műsorvezetést, mert ez más típusú munka, mint a színészet, jó időben kérték és sokat is fizetnek. Új kapcsolatáért nem hagyta ott a gyerekeit, rendszeresen találkozik velük.
– Azt nyilatkoztad, életed legnagyobb színészi ajándékának tartod John Proctor szerepét a Vígszínházban játszott Istenítéletben. Legutóbb, amikor májusban beszéltünk, azt mondtad, sírni fogsz, ha az utolsó előadást játszod belőle. Így lett?
– Így lett. A tapsrendnél persze elpityeredtem magam. Amikor felállt ezer ember és ünnepelték a produkciót, az nagyon jó érzés volt. A Facebookon elterjedt, hogy ez lesz az utolsó előadás, pótszékes telt ház volt és felállva tapsoltak a nézők.
– Gondoltál közben valamire?
– Ezeknek az előadásoknak a végén én mindig nagyon elfáradtam. Már nagyon kész voltam, ilyenkor már nem tudtam gondolni semmire, de igazából ezért is csinálja ezt a pályát a színész. Ez az a jó érzés, ez a katarzis nekünk is megvan, nem csak a nézőknek. Tudod, hogy örömet szereztél és hogy ezért az életedből szakadt ki egy darab.
– Annak ellenére, hogy elszerződtél a színházból, tovább játszod a többi szerepedet?
– Mindegyiket játszom tovább, most kezdjük majd A testőr felújító próbáit.
– Akkor mi értelme volt a Vígszínházból eljönni?
– Azért kellett eljönnöm, mert délelőtti műsorvezetést vállaltam a Class FM-ben, az adás tíz óráig tart és utána még megbeszélést is szoktunk tartani. Nem tehetem meg a kollégáimmal, a színházzal, hogy késve megyek az új produkciók próbáira, hogy azt mondom nekik, csak tizenegytől vagyok hajlandó próbálni. Az, hogy én egy rádióban dolgozom, nem befolyásolhatja a Vígszínház próbarendjét.
– Sokan nem értik a mai napig sem, hogy miért volt neked olyan fontos a rádiós műsorvezetés.
– Kicsit elteltem magamtól, elteltem ettől a rengeteg sok melótól és azt hittem, akkor még balga fejjel, hogy ez nekem egy kis szabadságot fog adni.
– Eleged volt magadból, azt érezted, hogy ismétled önmagad?
– Túl sok nagy szerep volt egymás után. Nem érzem azt, hogy kiürültem, csak már nem volt bennem az a fajta „harapás” esténként, aminek lennie kell.
– Ha hajnalban műsort vezetsz, akkor lehet, hogy még jobban kifáradsz és még kevesebb „harapás” lesz benned.
– Hát ez is lehet, de most már én határozom meg, hogy elvállalok-e egy-egy szerepet. Ha társulati tag vagy, akkor kötelező évadonként két új produkcióban részt venned.
– De állítólag kapásból vállaltál máshol három új szerepet.
– Így van, de ez még azelőtt történt, hogy a rádióval megkötöttem volna a szerződést. Most nem tudok mit tenni, amiket bevállaltam, azokat meg kell csinálnom. Ráadásul az egyik a Hegedűs a háztetőn-ben Tevje szerepe, Alföldi Róbert rendezésében. Egy ilyen felkérésre nyilván nem fogok nemet mondani. A Centrál Színházban Puskás Tamás rendezésében a Delila című Molnár Ferenc darabban játszom majd. És nagyszabású karácsonyi produkció lesz az Álomkészítők. Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója rendezi, például Schell Judit, Szabó Győző játszik benne.
– Ha elteltél magaddal, akkor a kora reggeli rádiós műsorvezetésen kívül nem lehetett volna mást találni? Vagy erre nagyon megkértek és nagyon sokat fizetnek?
– Mindezek benne vannak abban, hogy elvállaltam ezt a munkát. Jó időben találtak meg, teljesen más típusú feladat, mint a színészet, ez, mint Stohl Andrást, a magánembert érdekel engem.
– Reggeli tévéműsort már vezettél. Ez nagyon más?
– Nem nagyon más. Koncentráltabb azzal, hogy nincs arcunk, nincs mimikánk, csakis hangunk van. Nem bántam meg a döntésemet.
– Mi a jó ebben?
– Jópofa dolog minden nap teljesen más témát feldolgozni, minden nap új emberrel találkozni, a napi vendégeket kifejezetten szeretem. A rádióműsornak ezt a részét kicsit színvonalasabbra akarjuk csinálni, mint sok más rádió, hogy ne csak sima rihegés-röhögés legyen, ne is valakinek a pellengérre állítása, hanem igyekszünk egy kicsit építőek lenni, olyan témákat találni, amikből tanulni tudnak az emberek.
– De rihegés-röhögés is van…
– Rihegés-röhögés is természetesen van a műsorban. De azzal sincs semmi baj, ha valakinek erre van igénye, mert oda kapcsol az ember, ahova akar.
– Az egykori reggeli tévéműsorban való szereplésedet nevezted eszelős, őrült baromkodásnak. Ez akkor már nem az?
– Ez már nem az, most már ötven éves vagyok. Icipicit talán komolyodtam és azért talán éltem már annyit, hogy egy-két témához hozzá tudok úgy szólni, hogy az másnak is a fejlődésére szolgálhat, ha mondhatok ilyen nagy szavakat.
– Profi műsorvezető vagy, vagy Stohl András a színész, aki mellesleg műsort vezet?
– Szerintem ez nem jó így sarkítva. Profi műsorvezető nem vagyok, de három hónapon keresztül foglalkoztak velünk, és most is, amikor az adásnak vége, vannak visszahallgatások, elemzések, folyamatosan megy előre a dolog.
– Szóval élvezed ezt.
– Azt hiszem, mondhatom azt, hogy élvezem.
– A nagyon korán kelést is?
– Képzeld el, hogy ez a legkevesebb. Ötkor kelek és fél hatkor indulok. Attól, hogy te tudod, hogy reggel műsorvezető vagy élőadásban, nem fordulhat elő az, hogy csörög az óra és egy kicsit visszafekszel. Mert tudod, hogy nélküled nem fog elindulni az adás. Valószínűleg egy szerkesztőnek nehezebb lehet felkelni, de attól, hogy meg kell szólaljál hat óra három perctől, nincs mese, időben elindulsz, és ha már elindulsz, akkor adás végéig az idő elszalad, az egy nagy görgeteg, ott nincsen probléma. A probléma utána jön, amikor mondjuk elmegyek próbálni és jön egy holtpont dél körül. Akkor azért érződik a reggel ötös kelés. Ilyenkor meg azt mondom magamban, hogy a fáradt színész a jó színész, érzékenyebben próbálok.
– És ha még este játszani is kell?
– Hát ilyen gyakran van, ha vége kettőkor-fél háromkor a próbának, akkor van két órám pihenni, ha nem szinkronizálok.
– Azt is mondtad már nekem, hogy az is előfordult, hogy éjjel forgattál és onnan egyenesen mentél a rádióba műsort vezetni.
– A mostani héten kedden-szerdán-csütörtökön-pénteken is így van ez. A kedd például úgy nézett ki, hogy reggel hattól tízig rádióztam, tizenegytől háromig próbáltam a Hegedűs a háztetőn-t, délután négytől hajnali négyig forgattam és onnan persze megint mentem a rádióba. Majd a következő ugyanilyen nap kezdődött.
– Eközben tudsz valamelyest foglalkozni a világgal?
– Most nem.
– Tehát gőzöd nincs arról, hogy mit írnak az újságok, mit mondanak a hírekben?
– Azért a kocsiban bekapcsolom a rádiót, és ha tudom, a tévében megnézem a híradót. Nem vagyok teljesen elbutulva és nem is minden nap ilyen, mint amit most elmondtam.
– Amikor az Alföldi által igazgatott Nemzetiben játszottál, és most is játszol a rendezésében – meg azért nyilván a Hegedűs a háztetőn előadása sem lesz politikailag semleges -, akkor téged ellenzékinek sorolnak be, holott nyilvánosan nem nagyon politizálsz.
– Nem is nagyon szeretnék. De azt hiszem, hogy ezzel a Hegedűs a háztetőn előadással megint ellenzékinek fogok számítani. Nagy hősszínészek szokták ezt a szerepet játszani, de ez egy igazán szegény, jószívű kisember, aki nem bírja a feszültséget, nem bírja, ha fájdalmat okoz. Én így szeretném játszani. Nem gondolom, hogy ez egy nagy hősszerep.
– Például a Mephisto vagy a Danton halála, amikben főszerepeket alakítottál, kimondottan a hatalomról szólnak, nyilván te is gondolsz róla valamit.
– A Hegedűs a háztetőn esetében nyilván megkerülhetetlen, hogy egy zsidó közösségről szól, de nem csak erről. Alföldi el is mondta a sajtótájékoztatón, hogy az nem jó, amikor olyan helyzetbe hoznak egy népcsoportot vagy egy egész népet, hogy a fejük fölött döntenek róluk, és a végén el kell hagyniuk az országot. Ez a magyar állapotokról szól. Nyilván azért csinálunk színházat, hogy próbáljunk vele mondani valamit. De ez mindig előfordul, ez az emberiség problémája.
– Az aktuálpolitikáról mit gondolsz?
– Erről nem szeretnék beszélni, mint színész, de azt gondolom, hogy nem mennek jó irányba a dolgok. Túl sok a szegény ember, nagyon nagyra nyílt az életszínvonal területén az olló és nem igazságosan nyílt ekkorára. Igen sok olyan dolog van, amit nem tudok megmagyarázni, sok mindent nem értek, hogyan történhet meg.
– Sokan pedig azt nem értik, hogyan lehetett otthagyni a feleségedet, a gyerekeidet…
– Nem hagytam ott őket, amikor tudok, elmegyek hozzájuk. De akár forgatásra is odahozza őket az édesanyjuk, Ancsika, és ott is megölelem őket. Azt pontosan tudják, hogy nem a fenekemet verem a földhöz és nem Mallorcán nyaralok, hanem dolgozom, és esetleg ezért nem látnak egy napig.
– Sok vargabetű volt az életedben, alkohol, drog, baleset, börtön, ez ügyben én időnként meg szoktalak védeni, hogy ahhoz, hogy remekül eljátssz dzsentrit, diktátort, gyilkost, nem lehet minden nap otthon békésen enni a húslevest. A balesettől a börtönig színészi szempontból valószínűleg temérdek minden kamatoztatható tapasztalatokat jelent.
– Ezek igen, persze, ezek a téglák nyilván belekerülnek a hátizsákba és ha az ember nem is gondol rá, akkor is ott van az arcán vagy a néző fejében, ha olyan szituáció jön, akkor rögtön hozzáköti azt, amit rólam gondol. Ez, ha lehet ilyet mondani, bizonyos szempontból előny, de senkinek nem javaslom, hogy emiatt ilyesmiket kipróbáljon.
– Ugyanakkor a lelkedben ez teherként minden bizonnyal ott van, akár örökre is.
– Hát biztos, hogy ott van. A fene tudja, hogy az ember ezt mikor tudja rendesen feldolgozni vagy feldolgozható-e egyáltalán. Én azt mondom, hogy ezen nagyrészt túl vagyok, ez megtörtént, ez is az én életem volt, hozzám tartozik, de azt hiszem, hogy ezt már magam mögött hagytam.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.