Kezdőlap Címkék Spacey

Címke: Spacey

Ez volt ma – 2017. november 3.

Gulyás Márton november 18-ára hirdetett meg egy nagygyűlést és a Független Hírügynökségnek elmondta: ő nem egyéni játékos, közösségekben gondolkodott mindig; jogosan sztrájkolnak az operaházi dolgozók a bíróság szerint; az egyre több hazai botrányt feledtetni kívánva Donald Trump ázsiai körútra indult; Kevin Spacey és Dustin Hoffman is egyre nagyobb bajban.

„Jogunk van az erőszakmentes ellenállásra”

Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom vezetője, akit a kormányzat nemzetbiztonsági tényezőként tart számon, az október 23-i kudarc után november 18-ára hirdetett meg egy nagygyűlést, ahova azokat a polgárokat várja el, akik változást akarnak. Szeretné, ha választókból végre összeállna az az eddig önmagát megszervezni képtelen többség, amely legyőzheti a legszervezettebb kisebbséget, a Fideszt. Ennek érdekében akciósorozatot is meg fog hirdetni hamarosan, és miután a kormányzó párt deklarálta, hogy nem hajlandó foglalkozni a kilenc párt által aláírt választási törvénytervezettel, így minden joga megvan arra, hogy a résztvevők erőszakmentes ellenállással kényszerítsék ki akaratukat. A civil aktivista azt is elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy ő nem egyéni játékos, közösségekben gondolkodott mindig.

Jogosan sztrájkolnak az operaházi dolgozók a bíróság szerint

Csütörtök délután megérkezett a bírósági döntés, amely a szakszervezeteknek ad igazat az Operaház vezetése ellenében – mondta a FüHü-nek Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezetek hatalmas sikerként értékelik a bírósági döntést, amely azt jelenti, hogy jogosan élnek a sztrájk eszközével azért, hogy rákényszerítsék Ókovács Szilveszter főigazgatót az operaházi kollektív szerződések aláírására.

Rotter Oszkár elmondta, hogy el is kezdték szervezni a sztrájkot, miután az eredetileg október 28-ára, A hugenották premierjére tervezett munkabeszüntetés végül elmaradt. A szakszervezeti vezető azt még nem tudta megmondani, hogy körülbelül mikor lehet a sztrájkra számítani.

Első ázsiai útjára indul Donald Trump

Japánt, Dél-Koreát, Kínát, Vietnamot és a Fülöp-szigeteket keresi fel. Vele tart Mike Pence alelnök, Rex Tillerson külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter is.

Az egyre több hazai botrány után Fehér Ház úgy állítja be az utazást, hogy Trump megmutathatja jó kapcsolatát Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Abe Sindzó japán miniszterelnökkel. A New York Times szerint ez Japánban még sikerülhet is, Abe ugyanis amellett, hogy jobb szabadkereskedelmi megállapodást akar, növelné a nyomást Észak-Koreán.

Az Egyesült Államok azt is tervezi, hogy a terrorizmust támogató államok listájára teszi Észak-Koreát.

Kínában viszont Trump gondban lehet, a lap szerint az orosz vizsgálat is megnehezíti, hogy ott bármilyen eredményt érjen el. Pedig az ország kulcsszereplő a koreai kérdésben.

Kevin Spacey és Dustin Hoffman is egyre nagyobb bajban

Kevin Spacey zaklatási botrányának legújabb fejleményeként nyolc, a Kártyavár című politikai drámasorozatban dolgozó stábtag beszélt a CNN-nek arról, hogy mit kellett elviselniük a széria főszereplőjétől. Mind a nyolc megszólaló ragadozóként jellemezte Spacey-t, aki fogdosta és kegyetlen megjegyzésekkel üldözte a kollégáit, és

különösen a fiatal férfiakra utazott.

Spacey-t először, hétfőn a színész Anthony Rapp vádolta meg azzal, hogy 14 éves korában zaklatta őt, még a 80-as években. Spacey aznap közleményben reagált erre, és azt állította, hogy nem emlékszik az incidensre, de bocsánatot kér érte. Később egy mexikói színész, Roberto Cavazos és Tony Montana dokumentumfilm-rendező is megvádolta a sztárt.

Beverly Hills, 2015. január 11.
Kevin Spacey amerikai színész a sajtószobában tartott fotózáson, miután átvette a televíziós drámai sorozat legjobb férfi fõszereplõjének odaítélt kitüntetést az Arany Glóbusz-díjak átadási ünnepségén Beverly Hillsben 2015. január 11-én. Spacey a Kártyavár (House of Cards) címû tv-sorozatban nyújtott alakításáért részesült az elismerésben. (MTI/EPA/Paul Buck)

Dustin Hoffman ügye is tovább dagad, Anna Graham Hunter után egy másik írónő számolt be arról, hogy a színész zaklatta őt. Wendy Riss Gatsiounis azt állítja, hogy Hoffman egy megbeszélésen arról faggatta, hogy lefeküdne-e egy negyvenes férfival, és egyértelműen felajánlkozott neki. Riss Gatsiounis akkor a húszas éveiben járt, és miután visszautasította a színész közeledéseit, Hoffman nem is dolgozott vele.

Az új vádak kapcsán előkerültek Hoffman korábbi viselt dolgai is, többek között egy 1979-es interjú a Time magazinból, amelyben Meryl Streep arról beszélt, hogy

első találkozásukkor, bemutatkozás gyanánt Hoffman megfogta a mellét.

Budapest lehet a Duna-menti Hollywood

Részletes cikket jelentetett meg az egyik legfontosabb szórakoztatóipari magazin a magyar filmgyártásról annak kapcsán, hogy egyre több nemzetközi filmes- és tévés produkció készül Magyarországon. Szerintük ez az olcsó gyártási költségek mellett a jól képzett szakembereknek és a megfelelő infrastruktúrának köszönhető elsősorban.

A Variety cikkében úgy fogalmaz, hogy Budapest egyre inkább olyan, mintha egy kis Hollywood lenne a Duna mellett. A magazin szerint virágzik a filmipar az országban: a magyar filmek egyre-másra nyerik el a legnagyobb filmes díjakat (a Saul fia Oscar-díját, és a Testről és lélekről Arany Medvéjét említik külön), a hollywoodi produkcióknak pedig az egyik legfontosabb forgatási helyszínévé vált Magyarország.

Ez volt ma – 2017. október 31.

Kényszervallatás miatt ítélte el Magyarországot a strasbourgi bíróság; két és félszer többen halnak meg Magyarországon az egészségügyi ellátás zavarai miatt, mint például a régi uniós országokban – mondta a Független Hírügynökségnek Kökény Mihály, Gaskó István pedig azt, hogy két évvel ezelőtti távozása jól jött a kormánynak; saját fiát is megerőszakolta Kevin Spacey náci apja.

Kényszervallatás miatt ítélte el Magyarországot a strasbourgi bíróság

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) roma származású ügyfelének alapvető emberi jogait azzal, hogy eltussoltak egy rendőrségi fogdán történt kényszervallatást.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának strasbourgi épülete
Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

A TASZ közleménye szerint ügyfelüket 2010-ben előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a 12 órás fogva tartás és a kihallgatás alatt állítása szerint

hat rendőr és két biztonsági őr brutálisan bántalmazta és megalázta

azért, hogy elismerő vallomást kényszerítsenek ki tőle. A rendőrök azt mondták, hogy

„nem érdekli őket az sem, ha megdöglik, legalább egy cigánnyal kevesebb lesz”.

Nagyobb az esélyünk a halálra

Két és félszer többen halnak meg Magyarországon az egészségügyi ellátás zavarai miatt, mint például a régi uniós országokban – mondja Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter a Független Hírügynökségnek adott interjúban. Állítja: az Orbán-kormány fél bármely komolyabb lépéstől, mert nem tudja kiszámítani a következményeket.

Kökény Mihály
MTI Fotó: Beliczay László

A mostani kabinetben nincs is képviselete az ágazatnak, de még az EMMI-n belül is a vezetés harmadik szintjére üldözték az államtitkárt. Ugyanakkor az ellenzék sem képes komolyabb erőfeszítésre, legfeljebb populista szólamokat hallat, miközben a szakpolitikusok mindent elkövetnek egy jó program kidolgozásáért. Így jött létre a Kincses Gyula volt államtitkár javaslatára az a tíz párti tárgyalássorozat, melynek végén elfogadott az ellenzék egy dokumentumot, igaz nem pártelnöki szinten. De ebből sem lesz semmi; Kökény úgy látja, hogy napirendre sem veszi a parlament a kérdést. Így aztán maradnak a lepusztult kórházak, a várólisták, ugyanakkor a sikerpropaganda a kormányzati sajtóban.

Szívesen mondanám, hogy Orbán buktatott meg, de…

Kisebbfajta szenzáció, hogy újra a VDSZSZ elnöke lett Gaskó István, akit két évvel ezelőtt súlyos vádak kíséretében buktattak meg. A szakszervezeti vezető hiába tiltakozott, a 6 milliós függöny, az 50 milliós bútor, és a 15 milliós benzinszámla véget vetett a karrierjének. Gaskó azonban azt állítja, hogy távozása után meggyengült a munkavállalók érdekvédelme.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az Orbán kormány lényegében betiltotta a sztrájkot, elfogadta a munkavállalók jogait sárba munkatörvénykönyvét. Az érdekegyeztetés helyett általánossá váltak az egyéni alkuk, miközben a szörnyű nemzeti érdekegyeztetés rendszerével hülyítik az embereket. A szakszervezeti vezető nem állítja, hogy Orbán Viktor buktatta meg, de azt sem tagadja, hogy két évvel ezelőtti távozása jól jött a kormánynak.

Fél a választóktól a Fidesz?

Váratlanul állt elő a Fidesz azzal a javaslattal, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon a fél százalékot el nem érő pártok kötelesek lesznek visszafizetni az állami támogatást. Az ötlet elsősorban azért meglepő, mert a törvényt és a vele járó jelentős pénzösszegek lehetőségét maga a kormánypárt vitte a parlament elé, és fogadtatta el képviselőivel, miközben a többiek és a szakértők hevesen tiltakoztak ellene. Az ugyanis már az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy az új paragrafus a csalás melegágya, hiszen következmények nélkül lehet elkölteni az állami forrásokat.

Saját fiát is megerőszakolta Kevin Spacey náci apja

A horror házában nőttünk fel – ezt mondta Randall Fowler, Kevin Spacey bátyja. A színészről kiderült, hogy évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatott egy akkor 14 éves fiút. A Netflix bejelentette, hogy a következő évaddal véget ér a House of Cards (Kártyavár) című sorozat, amelynek Spacey a főszereplője.

Kevin Spacey
Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

A 62 éves Randall Fowler, aki nemigen tartja a kapcsolatot világhírű öccsével, a Daily Mailnek nyilatkozott. Azt mondta, rémes gyerekkoruk volt, mert apjuk, édesanyjuk beleegyezésével, terrorizálta őket.

Apja gyerekkorától kezdve éveken keresztül megerőszakolta.

Öngyilkos akart lenni, de meggondolta magát, mert tudta: ha ő meghal, akkor apja a fiatalabb fiúra, Kevinre veti magát.

Volt egy lánytestvérük is, az apa őt is rendszeresen korbáccsal verte. A lány 18 évesen elmenekült otthonról. Kevin Spacey magába zárkózott, bátyja szerint képtelen emberi kapcsolatokra. Szerinte csakis édesanyja jelentett sokat a színésznek.

Anthony Rapp színész a napokban állt elő azzal a váddal, hogy

több mint 30 éve Spacey molesztálta az akkor 14 éves fiút.

Kevin Spacey a Twitteren reagált, azt írta, nem emlékszik semmire, és valószínűleg nagyon részeg volt, de őszintén bocsánatot kér. És most először beszélt nyíltan arról, hogy eddig biszexuális volt, de most, az eset kapcsán önvizsgálatot tart, és mostantól melegként él.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK