Kezdőlap Címkék Soros fia

Címke: Soros fia

Bréking nyúz, július 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

Mintha az alternatív valóság médiája maga sem tudná eldönteni, hogy most akkor hogyan kell viszonyulni a franciák világbajnoki győzelméhez, ahhoz, hogy egy bevándorlók sokad-generációjának a tagjaiból (is) álló nemzeti tizenegy nyert. A győzelem mindenesetre apropót kínál üzenni a „A CNN agyhalottjainak”, s persze arra is, hogy előkerüljön Soros György, pontosabban a fia. Nem más, mint az MTI, azaz a nemzeti hírügynökség adott teret egy olyan véleménynek, mely szerint teljes népességcserét eredményezne az ENSZ migrációs csomagjának az elfogadása. Igaz, ez korábban már a köztévén is elhangzott.

 

MTI/M1 – ENSZ-javaslat – Alapjogokért Központ: teljes népességcseréhez vezetne a migrációs csomag

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint teljes népességcseréhez vezetne az ENSZ globális migrációs csomagja. Kovács István az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: a csomag kidolgozói „globális szociális joggá” szeretnék tenni a migrációt, így bárki megkaphatná a menekültstátuszt, aki úgy gondolja, hogy rossz körülmények között él.

A dokumentum szövege alapján kijelenthető, úgy tekintenek a migrációra, mintha univerzális gyógyír lenne nyugati civilizáció valamennyi bajára – közölte az elemző.

Afrikában több millió ember vár arra, hogy Európába jöhessen, és ennek az „emberáradatnak” soha nem lesz vége, így az sem lehet megoldás, ha befogadják őket.

A helyzetet úgy lehetne megoldani – vélte az igazgató – , ha Afrikában olyan körülményeket teremtenének, hogy az emberek inkább otthon maradjanak.

Figyelő – A CNN agyhalottjainak: a francia VB-siker nem tünteti el a No-Go zónákat

A világ egyik, ha nem a legbefolyásosabb csatornája úgy interpretálta a franciák vasárnapi győzelmét, hogy az a világ összes bevándorlójának a diadala. Mintha ezzel el is felejthetnénk az amúgy nagyon is létező problémákat, amelyeket a bevándorlás okoz a franciáknak. Ráadásul, ha ezt a logikai szálat tovább szőjük, a CNN-nek el kell ismernie a fasiszta rendszerek „sikereit” is – írja a portál. Nem, ez ordas nagy hülyeség, és azt is utasítsuk vissza, ha valaki esetleg azzal próbálkozna, hogy az Aranycsapat focija a kommunista diktatúrának köszönhetően volt olyan gyönyörű és utánozhatatlan.

A franciák vasárnap megnyerték a vb-t. Megérdemelten. Emellett pedig jól működtek együtt csapatként.

Az ő elkötelezettségük Franciaország iránt nehezen kérdőjelezhető meg.

Ettől még Franciaországot ugyanúgy sújtják a párhuzamos társadalmak, a no-go zónák és a terrorizmus.

Mellesleg arra is csak egy ilyen szenny haladó médium képes, hogy egy egész gyarmatbirodalom győzelmét hozsannázza, amit egy négymilliós, hányattatott sorsú nemzettel szemben aratott.

 

Pesti Srácok – Soros György fia is ünnepli, hogy muszlimok nyerték meg a vb-t Franciaországnak

Soros György fia is ünnepli a multikulturális társadalom foci vb-n aratott győzelmét. Erre mutat, hogy Alex Soros a Twitteren osztotta meg egy bizonyos Khaled Beydoun posztját, mely szerint két muszlim Zidane és Pogba segítették Franciaországot a világbajnoki címhez 1998-ban is és 2018-ban is, így az arcképük jogosan van kivetítve a Diadalívre.

A konklúzió természetesen az, hogy az iszlám igenis együtt tud létezni az európai kultúrával és a francia identitással.

Beydoun egyébként egyetemi tanár, aki nemrég „Amerikai iszlamofóbia” címen adott ki könyvet, és úgy tűnik nagyon tetszik neki, hogy a francia csapat nagyobbik része afrikaiakból áll. A férfi egy tweetjében a következőt írta:

Kedves Franciaország. Gratulálok, hogy megnyertétek a világbajnokságot. A csapatotok 80 százaléka afrikai, szóval vessétek el az idegengyűlöletet és az rasszizmust.

Az afrikaiak és a muszlimok megszerezték nektek a második világbajnoki győzelmet, úgyhogy most ti jöttök, hogy igazságot szolgáltassatok nekik.

Origo – Egyiptomi migráns Párizsban: Muszlim vagyok, megölök minden katolikust!

Július 14-én, Franciaország nemzeti ünnepén okozott pánikot egy egyiptomi migráns a fővárosi metróban. A 23 éves Emad F. a párizsi 2-es metróvonal Anvers nevű állomásának közelében, 13 óra környékén kést rántott,  és közben azt kiáltotta, hogy: muszlim vagyok, megölök minden katolikust –  írja a Le Parisien című francia lap.

Mielőtt tragédia történt volna, az utasok lefogták az egyiptomi férfit, így szerencsére senki sem sérült meg. A megállóban a rendőrség letartóztatta a migránst, akiről kiderült, hogy két ügyben már ismert volt a hatóságok előtt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!