Kezdőlap Címkék Somogyi Péter

Címke: Somogyi Péter

Beperli a Magyar Nemzetet a Telekom

0

A lényeget nem érintő cáfolatban reagált a Magyar Telekom a Magyar Nemzet állításaira, melyek szerint 2009-ben politikai szívességet tett a Fidesznek egy szűk körű találkozó megszervezésével. Ezen Barack Obama fontos bizalmasát hozták össze a Fidesz prominenseivel, a számlát pedig a Telekom fizette 70 ezer dollár értékben.

A Magyar Telekom jogi lépéseket tesz a Magyar Nemzet cikke miatt – közölte a cég a hvg.hu-val. Szerintük valótlanságokat tartalmaz az írás.

A lap arról írt, hogy óriási szívességet tehetett a Magyar Telekom a Fidesznek 2009-ben, amikor megszervezte Barack Obama amerikai elnök tanácsadójának, David Plouffe-nak az előadását egy konferencián. Ráadásul a 2010-es választásokra készülő Fidesznek politikai ajándékként összehozott egy szűk körű találkozót is a tanácsadóval. Ezen az amerikaiak kérésére Orbán Viktor nem vett részt, de ott voltak a legszűkebb fideszes bizalmi kör több tagjai (Rogán Antal, Habony Árpád, Szijjártó Péter, Andy Vajna, Kubatov Gábor, Nyitrai Zsolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Fellegi Tamás és Gyürk András).

Az eseményt Somogyi Péter üzletember

szervezte 70 ezer dollárért, amelyet később különféle megbízásokkal a Telekom fizetett ki

– írta a Magyar Nemzet.

A Telekom szempontjából azért volt problémás a konferencia és a szűk körű találkozó megszervezése, mert a vállalatnak szigorú antikorrupciós szabályzata van. Sőt, ekkoriban a Magyar Telekom részvényeivel még a New York-i tőzsdén is kereskedtek. A szigorú amerikai szabályok is

tiltják, hogy szívességeket tegyenek a vállalatok politikusoknak

– mondta Somogyi.

A Magyar Telekom szerint nem titkos megállapodás eredménye volt David Plouffe szereplése a budapesti konferencián. Az eseményt a Magyar Telekom az akkor legnagyobb hazai közösségi portál, az IWIW tulajdonosaként szponzorálta. Ez semmilyen belső vagy külső szabályozást nem sértett, releváns szakmai rendezvényként megfelelt a cég szponzorációs gyakorlatának – fogalmaz a társaság.

A „politikai szívességért” cserébe a Telekom esetleges későbbi üzleti előnyszerzéséről a cég azt állítja, hogy pont 2010-től érte el a távközlési szektort az a különadó, amely miatt a cég évente csaknem 30 milliárd forintot kényszerült fizetni. Szerintük tehát teljesen alaptalan az az állítás, hogy a Telekom bármilyen piaci előnyt élvezett, politikai támogatást kapott volna a 2010-es választások után.

A közleményben ugyanakkor nem reagáltak Somogyi Péter üzletember állításaira, és nem kommentálták a 2009-es konferencia utáni szűk körű találkozóval kapcsolatos értesüléseket sem.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK