Kezdőlap Címkék San juan

Címke: san juan

Már nem keresik az eltűnt argentin tengeralattjárót

0

Az argentin haditengerészet befejezi a két hete eltűnt tengeralattjáró legénységének kimentésére tett kísérleteket – jelentették be Buenos Airesben.

A San Juan nevű járműről utoljára november 15-én érkezett hír. Szakértők azt mondták, hogy egy hétre, legfeljebb tíz napra van készletük levegőből. A 44 fős személyzet túléléséhez fűzött reményeket nagyrészt szertefoszlatták azok a jelentések, melyek szerint víz alatti robbanást észleltek abban a térségben, ahonnan utoljára jelentkeztek be.

Több mint kétszer annyi nap telt el, mint amennyi alatt reményt lehetett fűzni a tengerészek megmentéséhez – mondta egy szóvivő. Közölte ugyanakkor, hogy folytatják a tengeralattjáró felkutatását célzó műveletet, amelyhez külföldi segítséget is igénybe vesznek.

A San Juan eltűnése előtt

a kapitány az egyik akkumulátorkamrában keletkezett elektromos problémáról számolt be,

és ezt követően kapott parancsot arra, hogy térjen vissza a fővárostól 400 kilométerre délre lévő Mar del Plata-i támaszpontjára. Korábbi közlések szerint a hadihajó november 13-án indult vissza az ország legdélebbi csücskéből, Ushuaia kikötőjéből.

A haderőnem szóvivője, Enrique Balbi hétfőn újságíróknak elárulta: a kapitány akkor arról számolt be, hogy víz ömlött be a hajó légszívóján keresztül, miközben éppen zajlott az akkumulátorok töltése. A víz a szellőztetőrendszeren keresztül folyt be a hajóorrba, az ott lévő egyik akkumulátorrekeszbe, ahol a csatlakozókon rövidzárlatot és tüzet okozott, de azt eloltották. Hogy később mi történt, azt még nem tudni.

A szóvivő közölte, hogy közel másfélmillió négyzetmérföld óceánfeneket kutattak át radarral, de nem találták nyomát a tengeralattjárónak. A sikertelen mentésben 28 hajó, kilenc repülőgép és 4 ezer ember vett részt 18 országból.

Feladták a reményt a tenger mélyén rekedt 44 tengerész hozzátartozói

0

Az argentin haditengerészet most már biztosra veszi, hogy robbanás történt egy hete abban térségben, ahol három órával utolsó bejelentkezését követően eltűnt a San Juan argentin tengeralattjáró.

Enrique Balbi szóvivő csütörtök este ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy „semmit sem lehet kizárni”, mivel nem tudni pontosan, hol van a tengeralattjáró. Hozzátette: tovább folyik az intenzív keresés több ország közreműködésével.

Az EFE spanyol hírügynökség ugyanakkor azt közölte, a tenger mélyén rekedt 44 tengerész hozzátartozói elvesztették a reményt.

A San Juan nevű, német gyártmányú tengeralattjáró – amelyet 1985-ben állítottak hadrendbe Argentínában, s amelyet néhány évvel ezelőtt újítottak fel – november 13-án indult el az ország egyik legdélibb pontjáról, Ushuaiából saját támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé. Utoljára két nappal később a San Jorge öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre jelentkezett be, onnantól kezdve azonban semmit nem lehet tudni róla.

Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy szokatlan zajt, „hidroakusztikus anomáliát” rögzítettek három órával a tengeralattjáró utolsó bejelentkezését követően abból a térségből, ahol eltűnt. Később arról számolt be a haditengerészet, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint a rögzített anomália robbanás hangja lehetett. A szonárral rögzített feltűnő jelenséget egy egyesült államokbeli intézet rögzítette, de erről csak most értesítette az argentin hatóságokat.

A szóvivő korábban azt mondta: valószínűtlen, hogy a tengeralattjáró felrobbant volna, mert egy akkora detonáció nem maradhatott volna észrevétlen. Egy későbbi sajtótájékoztatóján azonban már arról számolt be, hogy több forrástól, mások mellett a bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend Egyezmény Szervezetétől (CTBTO) is olyan információkat kapott a haditengerészet, miszerint az említett anomália valóban robbanás volt. Úgy fogalmazott, hogy

egy szokatlan, egyszeri, erőteljes, nem nukleáris robbanásnak megfelelő hangot rögzítettek

november 15-én, néhány órával azután, hogy nyoma veszett a tengeralattjárónak.

A mentés kritikus szakaszba ért a bajba került 44 tengerész számára, mert ha a San Juan hét nappal ezelőtt elmerült, akkor mostanra fogyhat el a fedélzetén lévő oxigénkészlet. Az argentin hatóságok ezért fokozták a kutatási műveleteket. A keresésben négyezer ember vesz részt az északról déli irányban mintegy ezer kilométer hosszú, nyugat felé pedig mintegy 500 kilométer széles, franciaországnyi területen. Tizennégy hajót és négy repülőgépet vezényeltek oda, a kutatásban Brazília, Chile, az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia is besegít. London csütörtökön egy repülőgépet irányított Argentínába, fedélzetén különleges, koncentrált oxigént, légtisztító eszközöket, vizet és élelmiszert tartalmazó konténerekkel, amelyeket le lehet juttatni a tengeralattjáró legénységének.

Hét napra elegendő oxigén van a hat napja eltűnt argentin tengeralattjárón

0

Ha a vízi jármű lesüllyedt az Atlanti-óceán fenekére, és nem tud a felszínre emelkedni, akkor csak hét napra elég az oxigén a 44 ember számára. Az argentin haditengerészet szóvivője szerint a hét nap a minimum, ez az idő a körülményektől függően valamivel több is lehet.

Időközben az amerikai haditengerészet egyik, a tengeralattjáró felkutatására vezényelt repülőgépének radarja hőfoltra bukkant az Atlanti-óceán déli részében, 70 méteres mélységben. A patagóniai Puerto Madryn kikötőtől 300 kilométerre keletre fekvő területre egy kis tengeralattjárót küldtek.

A San Juan tengeralattjáró a világ legdélebbi városából, Ushuaiából tartott Mar del Platába a múlt szerdán.

A partoktól 432 kilométerre elküldte üzenetét, azután eltűnt.

A parancsnok elektromos hibáról tett jelentést, ezért utasították, hogy a legrövidebb úton térjen vissza a támaszpontra, Mar del Platába.

Kéttucatnyi argentin, amerikai, brit, chilei és brazil hajó és repülőgép – összesen több mint 4000 fős legénységgel -, valamint robot-tengeralattjárók kezdték el keresni a 66 méter hosszú, német gyártmányú tengeralattjárót. A kutatást sokáig nagyon megnehezítették a rossz időjárási körülmények, a több méter magas hullámok. A kutató-mentők több olyan jelet észleltek, amelyről azt gondolták, hogy a tengeralattjáró adhatta le vagy kelthette, de mindegyikről kiderült, hogy tévesen gondolták műholdas kapcsolatfelvételi kísérletének, figyelemfelhívó zajnak, jelzőfénynek.

Keddre sokat javultak az időjárási körülmények, megnyugodott az óceán a térségben, gőzerővel folytatták a keresést, tudván, hogy két nap múlva újra rosszra fordul az időjárás, de a kutatásnak egyelőre semmilyen eredménye nincs.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK