Kezdőlap Címkék Ryan McGarvey

Címke: Ryan McGarvey

Kihagyhatatlan Ryan McGarvey blues-rock gitáros koncertje

0

Immár negyedik alkalommal látogat Budapestre pénteken, április 12-én ez a nem mindennapi tehetséggel megáldott gitáros, akit ismét az Analog Music Hall színpadán láthatunk, csakúgy, mint tavaly május elsején.

A legújabb, Heavy Hearted címre keresztelt korongja négy év szünet után jelent meg, amelynek a turnéjával jön hozzánk, sőt, egyedülálló módon egy külön akusztikus estet is ad a nagykoncert előtti estén.

Elmondhatjuk róla, hogy a hazai blues-rock közönség egyik nagy kedvence Ryan McGarvey, bár még csak a harmincas évei elején jár, mégis rengeteg zenei díjat tudhat a zsebében. Ő már a jelen gitáros istenei közé tartozik, hiszen a közönség szeretetén és rajongásán túl a szakma legnagyobb neveinek elismerését is kivívta zenéjével. Joe Bonamassa is elismerően nyilatkozott róla, és azon túl, hogy baráti szálak kötik össze őket, szakmailag is „jóváhagyta” Ryan karrierjét, és fiatalkori önmagát látja benne.

Hősünk 1986. október 30-án az új-mexikói Albuquerque városában született. A zenével szülei lemezgyűjteménye révén ismerkedett meg, mint szinte minden zseniális gitáros a korosztályából: a klasszikus rock nagyjain nőtt fel, majd belecsöppent a blues zenébe. Eleinte Robert Johnson, Elmore James, John Lee Hooker, B.B. King, Albert King és Freddie King felvételeit hallgatta, később olyan kortárs blues zenészek muzsikájába szeretett bele, mint Kenny Wayne Shepherd, Chris Duarte és Joe Bonamassa.

Első sikerét 2006-ban a Guitar Center szervezésében évente megrendezett Guitarmaggeddon: Next King Of The Blues verseny megnyerésével érte el. A következő esztendőkben megszámlálhatatlanul sok rangos díjat nyert világszerte, és a legnagyobbak elismerését is begyűjtötte, hisz Jeff Beck, B.B. King és Joe Bonamassa is felfigyelt rá.

Pályafutása egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy Eric Clapton négyezer előadó közül választotta a 2010-es chicagói Crossroads Guitar Fesztivál fellépői közé. Eddig összesen négy lemezt (Forward In Reserve, Redefined, The Road Chosen, Heavy Hearted) adott ki, mindegyikről elmondható, hogy nagyszerűen sikerült és csak saját szerzeményei szerepelnek rajta. 2018-ban megjelent első koncertlemezét pedig legutóbbi budapesti fellépése alkalmával „nyújtotta át” a közönségének.

A mostani koncertjén Artha Meadors (basszusgitár, vokál) és Wayne Proctor (dob) lesznek a társai.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK