Kezdőlap Címkék Rudy Giuliani

Címke: Rudy Giuliani

Az igazságügy kezében a Mueller jelentés

0

Robert Mueller, a róla elnevezett különleges bizottság vezetője átadta a 2016-os elnökválasztási kampány idején a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszásról szóló vizsgálat jelentését – jelentette be pénteken este az amerikai igazságügyi minisztérium.

A jelentést – a tárca belső szabályzatának megfelelően – William Barr igazságügyi miniszter kapta meg. Ezzel a Mueller-bizottság vizsgálatai lezárulnak.

Barr pénteken levélben értesítette a kongresszus kulcsfontosságú politikusait a vizsgálat várható lezárásáról. Mint mondta, valószínűleg a legkorábban a hétvégén tájékoztatást adhat a vizsgálat következtetéseiről. A levélben a tárcavezető hangsúlyozta, hogy változatlanul elkötelezett a “lehető legnagyobb átláthatóság” mellett.

Az első amerikai elemzések szerint a jelentés átadása a Donald Trump elnöksége új szakaszának kezdetét jelentheti, amennyiben a közpolitikai vitát a jelentés megállapításai uralhatják majd. A jelentés ugyan bizalmas jellegű – ahogyan ezt az igazságügyi minisztérium szabályzata megköveteli -, ám valószínűsíthetően éles vita várható arról, hogy mi kerüljön belőle nyilvánosságra.

A csaknem két évig tartó vizsgálat 2017 májusában kezdődött meg, és ilyen horderejű vizsgálatok esetében szokatlan módon viszonylag kevés információ szivárgott ki a sajtónak a részletekről.

Néhány nappal ezelőtt a demokrata többségű képviselőház csaknem egyhangúlag szavazta meg, hogy a jelentést teljes egészében hozzák nyilvánosságra. Donald Trump szerdán újságíróknak azt mondta: “kerüljön csak nyilvánosságra, hadd lássák az emberek is“.

A The Wall Street Journal című lap az igazságügyi minisztériumból származó értesülésekre hivatkozva közölte: a jelentésben nem esik szó további vádemelési javaslatról.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője bejelentette: az elnöki hivatal nem kapta meg a jelentést és a tartalmáról sem értesítették. “Barr igazságügyi minisztertől függ, hogy mi történik most” – fűzte hozzá a szóvivőnő.

Nancy Pelosi házelnök és Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője közös közleményben sürgette a jelentés egészének nyilvánosságra hozatalát. “Az amerikai népnek joga van az igazsághoz” – fogalmazott a két demokrata párti politikus. Donald Trump személyes ügyvédei, Rudy Giuliani és Jay Sekulow megelégedettségét fejezte ki, hogy a jelentés már az igazságügyi miniszternél van. Ugyanakkor Giuliani jelezte, hogy az ügyvédek még azelőtt betekintést szeretnének nyerni a dokumentumba, mielőtt azt nyilvánosságra hoznák.

Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti vezetője kilátásba helyezte, hogy idézést küldenek Muellernek vagy a bizottság más tagjainak, ha a jelentést, és az abban foglalt bizonyítékokat nem nyújtják át a kongresszusnak szemrevételezésre.

FH/MTI

Ex-rendőr volt a bordélyok királya New Yorkban

0

Negyedóra 40 dollárba, egy óra 160-ba került. Mindent teljesen nyíltan csináltak. Ha a lakók feljelentették őket, a rendőrök lecsaptak rájuk. És nem találtak semmit! Nem véletlenül. A bordélyház-birodalom feje ugyanis az erkölcsrendészet megbecsült nyugdíjas rendőre volt, a most 51 éves Ludwig Paz! Dollár milliókat hoztak a bordélyházak – állapították meg a New York Times oknyomozó riporterei, akik a rendőrség előtt jártak.

Tíz évig működött a bordély birodalom zavartalanul – mindenki szeme láttára Queensben és Brooklynban. A haverok ugyanis bentről időben „leadták a drótot” a Paznak készülő razziáról.

De miért lett az erkölcsrendészet buzgó rendőre a bordély birodalom szervezője New Yorkban?

Keresd a nőt és a pénzt!

Ludwig Paz közrendőr, akinek családja Ecuadorból bevándorlóként érkezett az Egyesült Államokba, alaposan kitanulta a rendőri szakmát. Rájött, hogy az erkölcsrendészeten lehet a legtöbb pénzt szerezni, a legkisebb kockázattal. Tudta, hogy bár a drog jobb üzlet, túl nagy a kockázat. Miután kitanulta a szakmát, Paz közrendőr átállt a túlsó oldalra. Az egyik bordélyban megismerkedett egy lánnyal, aki miatt elhagyta a családját. Összeköltöztek Arelis Peraltaval, aki madám lett a bordély birodalomban. Előnyös lakáshitelt vettek fel, de jött a 2008-as válság és Paz közrendőr ott állt 690 ezer dolláros adóssággal miközben az éves fizetése – túlórákkal együtt – 120 ezer dollár volt! Úgy döntött, nincs más megoldás: irány a prostitúció!

A lányok a backpage.com-on hirdették magukat. A portált ugyan nemrég betiltották, de korábban a lengén öltözött fiatal nők elég nyilvánvaló ajánlattal kellették magukat: „Szexi, bevállalós csaj vagyok! Keress meg, ha egy kis szórakozásra vágysz!” Majd megadták a lakás címét, amelyet Paz közrendőr bérelt számukra. A ház előtt Security feliratú bőrkabátokban szabadnapos rendőrök vigyáztak a rendre. Az ügyfélnek, amint belépett a nyilvánosházba, le kellett tolnia a nadrágját! Paz közrendőr ugyanis így akarta elkerülni, hogy a belső elhárítás lebuktassa, vagyis „bedrótozva” küldje egyik munkatársát a helyszínre. Az erkölcsrendészet törekvő vállalkozója nem bízott semmit sem a véletlenre. Mégis, a lefizetett kollégák révén Paz közrendőr gyanúba került. Ezért inkább kilépett a rendőrségtől. Megvolt a húszéves szolgálati ideje. Megélni pedig nem a rendőr nyugdíjból akart…

Hogyant működhetett csaknem tíz éven át az illegális bordély birodalom?

Ezt vizsgálja most az ügyészség, mert a botrány nem vet jó fényt New York városának rendfenntartó szerveire. Pedig Rudy Giuliani itt hirdette meg a zéró tolerancia elvét, vagyis, hogy a legkisebb bűnre is azonnal le kell csapni. New Yorkot mintának állították más amerikai városok elé. Most pedig mi derült ki? Az egész erkölcsrendészet nyakig sáros az ügyben. A belső elhárítás sem dicsekedhet.

Öt zsarut vettek őrizetbe Paz közrendőrrel és élettársával együtt, de a New York Times meg van győződve arról, hogy többen is lesznek még! Egy őrmester, két detektív és két közrendőr van előzetesben. Vajon nem fizetett-e Paz nyugdíjas rendőr, a bordély birodalom ura védelmi pénzt valakiknek, akik magasabb beosztásban voltak és vannak? Maguk a rendőrök is meg vannak győződve erről. A letartóztatás ugyanis szigorúan titkos hadművelet volt: „Operation Zap”

Paz közrendőr nevének megfordításából képeztek kódot, hogy ne fogjanak gyanút azok, akiknek az a dolguk a testületen belül, hogy informálják a bordélyok urát. Az akció sikerrel járt: sok sikertelen razzia után, most mindent megtaláltak a rendőrök: a lányokat, a pénzt és magát Ludwig Pazt, a barátnőjével együtt.  A lefizetett kollégák ezúttal nem tudták a szokásos módon leadni a drótot, mert nem tudtak a Zap hadműveletről.

Felmerülhet-e az is, hogy az igazi fejesek benne hagyták Paz közrendőrt a bajban, miközben menetközben lenyúlták a nagy pénzeket?

A New York Times riporterei nem kockáztatnak meg ilyen állítást, mert annak komoly jogi következményei lehetnek, de sejtetik: ilyen jól, ilyen sokáig nem mehetett volna a bordély biznisz, ha felülről nem fedezik azt. Ha Hollywood filmet csinál a rendőrök által üzemeltetett bordély bizniszből – márpedig ez valószínűnek látszik – akkor talán kiderül: Paz ex-közrendőr valóban a bordély birodalom ura volt New Yorkban, vagy csak egy balek, aki ”elviszi a balhét” a nála sokkal ravaszabb, nagykutyák helyett?!…

Fizettek Trump ügyvédjének, hogy gyengítse a román korrupcióellenes harcot

0

Rudy Giuliani a román elnöknek és miniszterelnöknek írt levelet, amelyben elítélte a román korrupcióellenes ügyészséget és annak munkáját. Kiderült: fizettek neki ezért.

A Politico információi szerint Giuliani a Freeh Group International Solutions nevű nemzetközi tanácsadócég megbízásából írta meg a levelet. Ezt a portálnak ő maga is elismerte.

A levelet Klaus Iohannis román elnöknek, Viorica Dancila kormányfőnek és a parlament két háza elnökeinek küldte el. Az amerikai kormányzat hivatalos álláspontjával ellentétes levelet egyes román politikusok

arra használják fel, hogy gyengítsék a korrupció elleni harcot.

A cikkben megemlítették az amerikai külügyminisztérium egyik tisztviselőjének nyilatkozatát, amely szerint Románia a jogállamiság és az intézmények függetlenségének tekintetében válságközeli szinthez közeledik. A külügyminisztérium egyik szóvivője azt mondta: Románia egészen a közelmúltig jelentős előrelépést tett a korrupció elleni küzdelemben, és hatékonyan cselekszik a jogállamiság kialakításáért, és ebben bátorítják őket.

Giuliani, New York volt polgármestere viszont azt írta: Románia jelentős lépéseket tett a Ceausescu-diktatúra bukása után a törvények betartatása és a jogállamiság felé. Ezeket a lépéseket azonban “aláaknázták a Laura Codruta Kövesi által vezetett romániai korrupcióellenes ügyészség túlkapásai”.

Pedig korábban még a bukaresti amerikai nagykövet is azt mondta, hogy

az USA határozottan támogatja a nemrég leváltott Laura Codruta Kövesi nevével fémjelzett korrupcióellenes harcot.

Kövesit egyébként sokak szerint a szociáldemokrata kormánypártot valójában vezető, ám politikai tisztségviseléstől bűncselekmények miatt eltiltott Liviu Dragnea nyomására váltották le. Kövesi amúgy Dragnea ellen is nyomozott. Sokan azt is biztosra veszik, hogy Giuliani levelét is maga Dragnea rendelte el.

A korrupció és az ügyészség elleni politikai támadások miatt Romániában korábban több százezres tüntetések voltak. Dragnea és a kormánypárt erre a magyar kormánytól kölcsönzött retorikával válaszolt: szerintük ez Soros György kísérlete volt, hogy beavatkozzon a román belpolitikába.

Demokrata kongresszusi képviselők most azt követelik Donald Trumptól, hogy rúgja ki az ügyvédcsapatát vezető Giulianit.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!