Kezdőlap Címkék Robert Lightizer

Címke: Robert Lightizer

Amerikai ajánlat az Airbus vita rendezésére

Az USA megszünteti az európai borok és whiskyk büntető vámjait, ha az Airbus visszafizeti az európai államoknak a korábbi több milliárd eurós támogatási pénzeket.

A Reuters értesülései szerint a javaslatot Robert Lightizer kereskedelmi főképviselő még azt megelőzően elküldte az EU-nak, hogy a WTO felhatalmazta volna Brüsszelt egy 4 milliárd dolláros válasz lépésre. A Világkereskedelmi Szervezet szerint ugyanis nemcsak az Airbus kapott szabálytalanul állami támogatásokat, de az amerikai Boeing is. Az USA a maga részéről alkalmazza is a 7,5 milliárd dolláros büntető csomagot az európai borokkal és whiskykkel szemben.

Trump szokás szerint hepciáskodva fogadta a WTO döntését: “ha az európaiak ezt kihasználják, akkor mi keményebben fogunk visszavágni! Remélem, hogy ezt nem akarják!” Mindez persze része a választási kampánynak Amerikában, ahol Trump újra az America First-Amerika mindenekelőtt – jelszóval próbálja meg ledolgozni hátrányát Biden-nel szemben.

Brüsszelben óvatosan fogadták az amerikai kezdeményezést:

“Ez az első eset, hogy ebben az ügyben valamiféle visszajelzés érkezik. Mi már érvekkel szolgáltunk, készek vagyunk a tárgyalásokra”

– mondta egy uniós szóvivő.

WTO döntés

A Világkereskedelmi Szervezet azzal a döntéssel zárta le az Airbus-Boeing vitát, hogy mindkét repülőgépgyártó óriás jogtalanul élvezett állami támogatást. Az európai kormányok alacsony kamatokkal támogatták az Airbust míg Washington adókedvezményeket adott a Boeingnek. Ez még a boldog béke időkben volt, a Covid-19 pandémia mindkét repülőgépgyártó céget a padlóra küldte.

Az Airbus-nak 10 milliárd dolláros plusz veszteséget okozna, ha a kedvezményes alacsony kamatokkal most felszoroznák az árakat – állapítja meg a Reuters. Ezt az európai államok nyilvánvalóan nem fogadhatják el. Egy magát megnevezni nemkívánó uniós tisztviselő ezért az amerikaiak javaslatát “sértőnek” nevezte, és azt mondta: ez csak fokozná a büntetővámok háborúját az USA és az EU között.

Európai szakértők elmondták a Reuters tudósítójának, hogy ezen az alapon a Boeingnek is dollár milliárdokat kellene visszafizetnie az amerikai államnak. Az Európai Bizottságnak az az álláspontja, hogy a WTO döntése a jövőre vonatkozik vagyis visszamenőlegesen nem érvényes.

Kína gazdasági válságban van – állítja Peking vezető közgazdásza

0

6,6%-al növekedett Kína gazdasága tavaly vagyis Ausztrália egyéves GDP-jének értékével lett magasabb, és mégis nagy a nyugtalanság Pekingben és külföldön is.

Pekingben az ország egyik vezető közgazdásza állítja nem 6,6% a növekedés üteme hanem csak 1,67%. Több mint egymillióan töltötték le Hsziang Szonkuo professzor komor jóslatait Kínában. Csak lassul a gazdaság vagy válságban van?

A lassulás természetes

A China Daily című portálon Daryl Guppy, az Axicorp szakértője hosszú tanulmányban elemzi a számokat, melyekben őszerinte nincs semmi tragikus. A megelőző évben 6,8% volt az éves növekedés, tavaly csak 6,6%. Sok ország örülne ennek.

Nem rontotta a számokat a kereskedelmi háború Amerikával?

De igen, az Egyesült Államokban, ahol sok nagy cég Kínában állítja elő export termékeinek jórészét. Ezzel magyarázható például az Apple gyengélkedése is – állítja a szakértő a China Dailyben. Londonban a BBC portál legolvasottabb cikke Kína gazdaságával foglalkozott. A nyilatkozó szakértők szerint sincs semmi tragédia bár ilyen gyenge növekedési mutatót Kína 1990 óta nem produkált. Ellenszélben hajóznak a kínaiak az elmúlt hónapokban – utalt az amerikai kereskedelmi háborúra Julian Evans-Pritchard. A Capital Economics Kína szakértője szerint idén az első félévben is gyengélkedik majd a gazdaság Kínában, de azután erősödés következhet. A szakértő nyilvánvalóan egy amerikai-kínai megegyezésre számít.

Davosban nem lesz egyeztetés

Pekingben abban bíztak, hogy a világgazdasági fórumon szót ért egymással Donald Trump és Vang Csisen kínai alelnök. Nem így történik, Trump nemcsak lemondta a találkozót, de küldöttséget sem meneszt Davosba. Pedig Steve Mnuchin pénzügyminiszter javasolta: a kínaiak jóindulatának megnyerése érdekében szüntessenek meg egy-két büntető szankciót. A tőzsdék kedvezően reagáltak a javaslatra, de Trump nem! Még Mnuchin pénzügyminiszter sem megy Davosba …

Nem a külső hanem a belső gondok miatt van válságban Kína

Ezt állítja Hsziang Szonkuo (Xiang Sonkuo) professzor, aki jelenleg a tekintélyes Népi Egyetem tanára. Korábban pedig Kína egyik legnagyobb bankjának, az Agrárbanknak volt a vezető közgazdásza. Ő a tapasztalatai alapján egyáltalán nem fogadja el a hivatalos statisztikai adatokat hanem saját számításokat végez. Így jött ki neki a kínosan alacsony 1,67%-os növekedési ütem. Ez ha valóban igaz, akkor válságot jelent. A kínai professzor, aki a párizsi Le Monde-nak nyilatkozott, felidézi az 1929-es nagy gazdasági válságot, mely a tőzsde összeomlásával kezdődött New Yorkban. Tíz év alatt a tőzsdei részvények összértéke elveszítette értékének a kétharmadát. Mi a helyzet Kínában?

Az elmúlt tíz évben a kínaiak papírjai elveszítették értékük 70%-át!

Ez valóban drámai párhuzam. De a professzor sorolja a kényelmetlen tényeket: évtizedek óta először csökkent az új autók eladása a Mennyei Birodalomban. A nagy év végi vásárok sem hoztak olyan eredményeket mint amilyeneket az eladók vártak. A vásárlók óvatosabbak lettek.

Hitelválság kezd kialakulni

A tavalyi évet a pekingi vezetés a pénzügyi rendszer stabilizációjára akarta fordítani. Liu Ho miniszterelnök-helyettest, aki a Harvard egyetemen doktorált, ezzel a feladattal bízta meg az ország első embere, Hsz Csinping elnök. Csakhogy közbejött a kereskedelmi háború az Egyesült Államokkal. Liu Ho miniszterelnök-helyettes lett Peking főtárgyalója. Hamarosan újra Washingtonba utazik, hogy kilendítse a holtpontról a tárgyalásokat. Amikor egy alacsony rangú amerikai küldöttség Pekingben tárgyalt, akkor Liu Ho miniszterelnök-helyettes is megjelent közöttük holott a protokollra oly érzékeny kínaiak mindig sokat adnak a rangra. A South China Morning Post a címlapján közölte a fotót. Trump a kezét dörzsöli: a kínaiak rosszul állnak, ezért kezesebbek lesznek a tárgyalásokon. Ezért váltotta le a főtárgyaló posztjáról a mérsékelt Steve Mnuchin pénzügyminisztert, és nevezte ki helyére a kínaiak mumusát, Robert Lightizert. A világ második legnagyobb gazdaságának gyengélkedése és kereskedelmi háborúja az USA-val rossz hír az egész világgazdaságnak. Ezért is rontotta az idei év kilátásait az IMF. A kínaiak a Disznóban bíznak, mely szerencsés állatnak számít a Mennyei Birodalomban. Hamarosan a Disznó éve következik, ezért remélik  Kínában sokan, hogy nem jön be a kritikus professzor válság forgatókönyve hanem ehelyett a világ második számú gazdasága csak lassulni fog, de még így is a világgazdaság motorja lesz…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK