Kezdőlap Címkék Prémium

Címke: prémium

Idén ősszel megint jó lesz nyugdíjasnak lenni

0

A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi.

A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés – közölte a Pénzügyminisztérium. A kormány 32 milliárd forintot különített el a nyugdíjprémium kifizetésére.

Nyugdíjprémium kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a GDP-bővülése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul. A tárca számításai szerint az idei év egészében 4,3 százalékkal nőhet a gazdaság, aminek elérését a legfrissebb 4,5 százalékos féléves adat is alátámasztja.

Magyarországon először tavaly kaphattak a nyugdíjasok egyszeri, átlagosan 12 ezer forintot.

Közpénz nyomja fel a kereseteket

0

Szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel negyedik hónapja haladja meg a 13 százalékot az átlagkeresetek éves növekedési üteme. A számok azt mutatják, hogy a közszférában adott óriási rendkívüli jutalmak nyomják fel az átlagot.

Az átlagos 13,6 százalék átlagkereset-növekmény egyik összetevője a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése volt. Emellett a költségvetési szféra egyes területei, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak még hatással.

A jutalmak, prémiumok és más egyszeri kifizetések második hónapja húzták fölfelé a növekedést, szeptemberben 40,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, de a rendszeres fizetések is 12,4 százalékkal emelkedtek.

A költségvetési szférában

161,8 százalékkal magasabbak voltak a rendkívüli kifizetések,

míg a rendszeres juttatások 13,2 százalékkal emelkedtek, így az átlagkereset 18,2 százalékkal volt magasabb a tavaly szeptemberinél.

A költségvetési szférában április óta nagyobb a rendkívüli jutalmak növekedési üteme a rendszeres bérekénél.

A vállalkozásoknál ennél szerényebben, 11,7 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset. A rendszeres jövedelmek 12,1, és a prémiumok viszont mindössze 2,1 százalékkal gyarapodtak.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!