Kezdőlap Címkék Pótsofőr

Címke: pótsofőr

BKV: csak képesített sofőrök vezethetnek

0

A megfelelő tanfolyami oktatáson kell átmenniük azoknak, akik autóbuszt vezetnek – reagált a BKV a reggel megjelent hírre, amely szerint akár irodisták, szerelők ülhetnek vezetői székbe. Arra nem tér ki a közlemény, hogy a mellékállásban sofőrködők hogyan tartják karban tudásukat.

A buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik, hanem olyan munkatársak – akár főállásban, akár úgynevezett besegítői munkakörben – akiknek megvan minden szükséges képesítésük – közölte a BKV. A Népszava írta azt, hogy akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban. A lap szerint azt, akinek van megfelelő jogosítványa és egészségügyileg is alkalmas, megpróbálják rábeszélni, hogy úgynevezett besegítő szerződéssel, megemelt óraszámban vezessen a főállása mellett.

A BKV viszont azzal érvel, hogy a megfelelő képesítést és az ehhez szükséges oktatást mindenkinek teljesítenie kell.

Például PÁV II-t, elméleti és vezetési oktatást, majd tanulóvezetői időszakot.

Ezután válhatnak önálló buszvezetővé.

Arra nem tér ki az állásfoglalás, hogyan lehetnek egyenértékű sofőrök az egyébként más munkakörben dolgozók azokkal, akik főfoglalkozásuk alapján azok. „Ez szakma, amelyhez gyakorlat szükséges” – mondta a FüHü-nek Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szövetség elnöke reggel a „pótsofőrös” jelenségről.

A kellő gyakorlat hiánya közlekedésbiztonsági kérdéseket is felvet

– tette hozzá az érdekvédő.

A közlekedési társaság válaszolt azokra a kritikákra, amelyek szakszervezetek részéről érték a toborzó kiadványokban feltüntetett bruttó 400 ezres bér ígérete miatt. A BKV szerint a bemutatott bérek alapja a jelenlegi buszvezetők havi pótlékokkal számított átlagkeresete, ezért nem érhet senkit hátrányos megkülönböztetés.

Egy járművezető havi jövedelme legalább nettó 200 ezer forint (azaz bruttó körülbelül 300 ezer forint). A BKV sofőrei azonban túlórákkal és egyéb pótlékokkal ennél magasabb jövedelmet is elérhetnek, az elmúlt hónapok jövedelemátlaga ezekben a munkakörökben bruttó 400 ezer forint volt, és ez az összeg jelenik meg a hirdetésekben is. Ezt az érvelést már korábban cáfolták a szakszervezetek. Szerintük a rendkívül sok túlórával együtt sem magasabb 350 ezernél a jelenlegi vezetők havi bruttó fizetése.

A BKV azt is közölte, hogy a munka törvénykönyve és a kollektív szerződés betartásával foglalkoztatják a munkavállalókat, így a járművezetőket is. A túlórák mértéke ezért kizárólag az ezek által meghatározottakon belül lehet, a sofőrök az őket megillető többletbért mindig megkapják a havi bérükkel együtt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!