Kezdőlap Címkék Pártválasztó

Címke: pártválasztó

Republikon: Rekordmagasságban a Fidesz támogatottsága

0

Tovább erősödött a Fidesz a Republikon Intézet által készített, s most közzétett októberi közvélemény-kutatás eredménye szerint.  Megállt az MSZP támogatottságának az esése, a többi ellenzéki párt stagnál, vagy a népszerűsége a hibahatáron belül mozog.

 

A pártválasztók 54 százaléka támogatja a kormánypártokat, ez a tavaly február óta végzett felmérésben rekordot jelent.

Az MSZP támogatottsága 12 százalékos, vagyis Botka László miniszterelnök-jelöltségtől való visszalépése után nem csökkent tovább, sőt, 1 százalékpontot nőtt. Az MSZP egyébként májusban még 19 százalékon állt, vagyis szó sincs arról, hogy visszanyerte volna akár csak a tavasszal még meglévő szimpatizánsait – olvasható a felmérésről közzétett közleményben.

Forrás: Republikon

A Jobbik maradt 15 százalékon, az LMP továbbra is 6 százalékon áll a pártválasztók körében, míg a vele általában hasonlóan szereplő Demokratikus Koalíció egy százalékpontos eséssel 5 százalékon. A Momentum támogatottsága továbbra is 3 százalék, az Együtt és a Magyar Liberális Párt eredménye is változatlan (2 százalék, illetve 1 százalék), míg a Párbeszédet most 1 százalékponttal alacsonyabban, 1 százalékon mérték.

A pártot választani nem tudók vagy nem akarók aránya hat hónappal a választások előtt 40 százalék.

Érdemes egyébként folyamatában is vizsgálni a pártválasztási megnyilvánulásokat:

Forrás: Republikon

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK