Kezdőlap Címkék összeesküvés elméletek

Címke: összeesküvés elméletek

Na milyen az igazi fideszes jelölt?

Természetesen (?) antiszemita összeesküvés-elméletek híve, aki aztán meg is osztja ezeket a remek elméleteket a Facebookon. Most konkrétan Horváth Ádámról, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) budapesti elnökéről van szó, akit a Fidesz a mai időközi választáson indít a XVI. kerületben.

Mint arra eredetileg a Magyar Hang egyik olvasója hívta fel a figyelmet, a fideszes jelölt korábban azt osztotta meg a Facebookon, hogy

„a szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat.”

Meg azt, hogy

„ez napjainkig élő felfogás, amely mára kiegészült a szabadkőművesség cionizmussal való összefonódásának, valamint a globalizációban játszott szerepének hangsúlyozásával.”

A bírálatokra válaszul azzal védekezett több helyesírási hibát tartalmazó bejegyzésében, hogy ő ezt olvasta a szabadkőművesekről, de persze egyáltalán nem antiszemita.

Ebben a történetben nem is a XVI. kerületi önkormányzati jelölt személye az érdekes, hanem az, hogy ez egyáltalán nem mond ellent a Fidesz politikájának. Annak, hogy a kormánypárt az antiszemita érzelmekre rájátszó összeesküvés elméletet próbál – nem is kevés sikerrel – beleverni a tömegek fejébe a közpénz milliárdokból finanszírozott propaganda kampánnyal. Már évek óta azt hajtogatja a közmédia, azt írják a propaganda lapok és azt láthatjuk a mindent ellepő plakátokon, hogy van egy gazdag zsidó, aki valamilyen homályos háttérhatalom képviselőjeként át akarja alakítani a világunkat, például migránsok tömeges betelepítésével.

Nekem úgy tűnik, a nem túl okos Horváth Ádám egyszerűen csak elhitte azt, amit a kormánypropaganda is sulykol.

Azt, hogy mi az antiszemitizmus, nem kell magyarázni, mint ahogy azt sem, hogy nálunk sajnos ez eléggé elterjedt nézet és egy párt sok hívet szerezhet magának azzal, ha kampányában ezt ügyesen kihasználja.

Mi baja a hatalomnak a szabadkőművesekkel?

Arra azonban érdemes még kitérni, hogy mi lehet a baja a mai hatalomnak a szabadkőművesekkel. A mozgalmat eredetileg a feudalizmus felszámolására, a polgári (!) társadalom kialakítása érdekében hozták létre. Azóta is a felvilágosodás és a humanizmus alapelveit (szabadság, egyenlőség, testvériség) próbálják népszerűsíteni, megvalósítani.

Nyugat-Európában a polgári viszonyok stabilizálásán dolgozó polgárok voltak főleg a szabadkőművesek, Kelet-Európában az elmaradott rendi viszonyok felszámolásán kívül a nemzeti önállóság nemesi hívei is szabadkőművesek lettek; különösen igaz ez Magyarországra. (Nálunk olyan emberek voltak szabadkőművesek, mint például gróf Andrássy Gyula, Kossuth Lajos, vagy a most a kultúrharc jegyében megtámadott Ady Endre – teljes lista a Wikipédiában)

A mozgalmat így persze ellenségnek tekintették a feudalizmus fenntartásában, vagy egyfajta neofeudalizmus kiépítésében, a tömegek manipulálásában és alávetésében érdekelt politikusok, és egyáltalán nem meglepő, hogy a diktatúrák idején betiltották. Azt az összeesküvéselméletet, hogy a szabadkőművesség egy háttérhatalom, amely a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat konkrétan Alfred Rosenberg, Hitler ideológusa tette náci doktrínává.

Ha belegondolunk, hogy a Fidesz ügyesen, fokozatosan diktatúrát épít, korlátozni akarja a szabadságjogokat, növeli a társadalmi különbségeket, alávetett tömegeket akar, miközben Orbán már nyíltan támadja a felvilágosodást és a liberális (vagyis szabadelvű) demokráciát, akkor egyáltalán nem kell csodálkozni az összeesküvéselmélet terjedésén.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!