Kezdőlap Címkék Orbán Viktor Rómában

Címke: Orbán Viktor Rómában

Orbán „ellenforradalmat” próbál

Magyarország, sőt, az egész régió sikeres, de ha konzervatív vezető hibázik, azt „megölik” – mondta Orbán Viktor Rómában egy szélsőjobbos rendezvényen. Szerencsés, mert a média helyzet miatt azt mondhat, amit akar. A Néppártban például „ellenforradalmat”.

A gazdasági sikerességet nevezte a konzervatív politika előfeltételének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti konzervativizmus című konferenciáján rendezett pódiumbeszélgetésen. A rendezvény szervezői meghívták a Liga elnökét, Matteo Salvinit (aki az utolsó pillanatban lemondta ezt), a vállaltan Mussolini-hívő Olaszország Testvérei elnökét, Giorgia Melonit és a szintén szélsőjobbos francia Nemzeti Tömörülés politikusát, Marion Maréchalt.

Orbán azt mondta,

a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők túléljenek.

Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel „megölik”.

Orbán kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4-5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken. Magyarország stabil ország, az egyetlen olyan európai állam, ahol 1990 óta nem volt előrehozott választás – mondta még.

Szerinte a magyar konzervatív vezetés abban különbözik sok más európai társától, hogy egyrészt a magyarországi kormánypártokon nincs olyan nyomás, hogy alkossanak koalíciót más pártokkal, mert többségük van a parlamentben. Másrészt

a médiavilág nem olyan, mint Nyugat-Európában,

ahol – mondta – a média 90 százaléka a progresszív liberálisoké és csak 10 százaléka a konzervatívoké. Magyarországon nagyobb az egyensúly – jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy mindennek köszönhetően ő az a szerencsés az európai konzervatív politikusok között, aki

azt mondhatja, amit gondol.

A populizmus vádjára Orbán úgy reagált: amikor fiatal volt, a populizmus azt jelentette, hogy egy politikus ígér valamit, de nem tudja megvalósítani. De ha egy politikus megígér valamit, és azt végre is hajtja, az nem populizmus, hanem demokrácia – közölte, példaként említve, hogy kormánya 2010-ben egymillió új munkahely létrehozását vállalta 10 év alatt, és most 860 ezer új munkahelynél tartanak.

A liberalizmust bírálva kifejtette: a liberális kormányok kétszer is kudarcot vallottak egy évtizeden belül. Először 2008-ban, amikor nem tudták kezelni a gazdasági válságot, majd 2015-ben, a migrációs válságkor, amikor kudarcot vallottak állampolgáraik és országhatáraik megvédésében. A liberális demokráciának ebben az értelemben vége, mivel a liberális kormányok elvi alapja ez, a liberális demokrácia volt – mondta, hangsúlyozva, hogy

valami új kell, liberalizmus helyett kereszténydemokrácia.

Magyarországon egyetlen muszlim migráns sincs, ezzel teljesen különbözik a nyugat-európai országoktól, ahol a muszlim közösség aránya nő, a keresztény közösség pedig csökken – mondta. A liberálisok szerint ez helyes, ők ugyanis nem szeretik a keresztény társadalmat – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez az ő dolguk, de azt kérte, ne akarjanak ráerőltetni Közép-Európára egy ilyen folyamatot. A migrációs válság pedig lehetőséget teremtett arra, hogy az identitásról beszéljenek, arról, „kik vagyunk”. Azt is hangoztatta, hogy Európában

új kihívásokra és energiával teli új mozgalmakra van szükség,

különben a kontinens nem lesz versenyképes.

Az Európai Unióról kifejtette, hogy ma két eltérő megközelítés van Európa felépítésének kérdésében: az egyik alulról szeretné építeni a kontinenst, ami a nemzetek egyfajta együttműködése. A másik koncepció szerint viszont felülről kell építeni Európát, ami egy föderalista, „birodalomorientált” megközelítés, amelyben nincsenek szuverén államok. A versengés folyamatos e két hozzáállás között, és ez az oka a nyitott vitáknak az európai vezetők között – fűzte hozzá.

A Fidesz európai pártcsaládjáról, az Európai Néppártról (EPP) Orbán azt mondta: az EPP bármilyen módon szeretne részt venni az EU hatalmi struktúrájában. És ha ennek az az ára, hogy feladjon bizonyos értékeket, és hogy kompromisszumot kössön a baloldallal, akkor megteszi, lépésről lépésre elveszítve identitását. Ha

a pártcsalád nem nyit új fejezetet, akkor mindig csak a baloldali, liberális irányba fog mozogni,

mert többek közt a média és az egyetemek részéről érkező nyomás arra készteti, hogy feladja eredeti ideológiája egyre több elemét. Hozzátette,

ő mindenesetre megpróbál egy „ellenforradalmat”.

Közép-Európáról azt mondta, hogy ma ez Európa legsikeresebb régiója, és amikor Magyarország sikeréről beszél, akkor meg kell említenie a környező országok sikerességét is. Például a szlovákokét, a csehekét, a lengyelekét, a horvátokét és a szerbekét. Azt is mondta, hogy mindenhol a régióban – pártcsaládhoz tartozástól függetlenül – politikájuk alapelvét tekintve nemzeti konzervatívok a kormányok.

Orbán az újfasisztáknál: határt feszeget vagy már lép?

Virtigli újfasiszta párt vendégeként mond beszédet Orbán Viktor Rómában. Ezzel elébe mehet a néppárti Fidesz-tagsági döntésnek, vagy csak megnézi: még ezt a határt is átlépheti-e büntetlenül. Más szimbóluma is van Orbán útjának.

Az olasz legszélsőjobb parlamenti párt, az Olasz Testvérek (Fratelli d’Italia – FdI) elnöke, Giorgia Meloni meghívására Rómába utazik Orbán Viktor – derül ki sajtófőnöke közleményéből. A miniszterelnök szombaton az Atreju nevű jobboldali rendezvényen Rómában beszédet is mond, majd válaszol a közönség kérdéseire.

Mussolini híveihez megy

A szónoklat, amit megtartani fog, már címében – Az emberek és a népek Európája – előre jelzi, milyen gondolatmenet mentén kíván beszélni. Orbán az európai szélsőjobb „szuverenista” pártjainak ideológiáját, a „nemzetek Európáját” vallja, amely erősen visszavenne az EU „föderalista” jogaiból.

Ezt Orbánról eddig is tudták, ahogyan azt is, hogy nyíltan vállal ideológiai azonosságot az olasz kormányból magát nemrég kitaktikázó Matteo Salvinivel és pártjával, a Ligával, amit annak bukása után is megerősített. Római útja azonban ennél sokkal többet jelent. Az FdI díszvendégeként az olasz parlament legszéljobbosabb pártja felé nyit. Az FdI túlzás nélkül nevezhető újfasisztának: politikusainak megnyilvánulásai mellett nyíltan vállalják a Ducét, Benito Mussolini halálának áprilisi évfordulójáról rendszeresen megemlékeznek.

Az inkább csak érdekesség, hogy a Duce egyik unokája, Caio Giulio CesareMussolini idén az európai parlamenti választáson az FdI jelöltje volt. (A Duce egyik unkahúga, Alessandra Mussolini már korábban szerepet vállalt az olasz újfasiszta mozgalomban, a ennek féltestvére, Rachel Mussolini 2016-ban lépett az FdI színeiben jelöltté.) Az FdI-Mussolini-plakáton olvasható szlogen, A történelem Olaszország jövője, egészen hátborzongató.

Forrás: oltrelalinea.news

Mostanában mély csönd honol az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságának ügyében. A márciusi felfüggesztéskor egy három tagú „vének tanácsa” kezébe adták a Fidesz sorsát, azzal, hogy az EPP novemberi kongresszusáig elkészítik jelentésüket arról, megfelel-e a jogállami feltételeknek a magyar párt, teljesíti-e az EPP alapszabályában foglaltakat. Ennek alapján aztán az EPP dönt a tagsági viszonyról.

Mintha jegelnék a Fidesz ügyét

Az elmúlt hetekben olyan információk láttak napvilágot, hogy talán mégse tűzik napirendre ezt a döntést. Vagyis maradna a felfüggesztett tagsági viszony, amely miatt a Fidesz semmilyen vezető tisztséget se kaphat az EPP-ben.

Egy éve viszonylag visszhangtalan maradt, hogy Orbán Budapesten fogadta Melonit.

A Fidesz akkor még az EPP teljes jogú tagja volt, az EP-választásra készülve a néppárt nem akart semmilyen nyílt színi konfliktust. Ez csak idén tavasszal a junckeres-sorosos magyarországi plakátokkal változott meg.

Ami most megváltozhat

A mostani fellépéssel Orbán akár ki is kényszerítheti az EPP állásfoglalását. De az is lehet, Orbán úgy érzi, annyira visszaerősödött az európai középjobbon belül, hogy még ezt is megteheti büntetlenül. Mindenesetre Trócsányi László bővítési és szomszédsági biztossá jelölését a következő Európai Bizottságba Orbán és a Fidesz ekként tálalja a nyilvánosságban. (Holott nem kizárt, hogy csak Ursula von der Leyen új EB-elnök ravasz húzásáról van szó: a bizottsági meghallgatásokon az Európai Parlamenttel végezteti el a piszkos munkát, Trócsányi visszavonatását vagy más, súlytalan tisztségre áthelyezését.)

Már Salvini is vállalhatatlan az EPP-nek, a virtigli újfasiszta FdI egyenesen vörös posztó.

Sok jót nem ígér a leplezetlen szimpátiával Európa legszélére sodródni a Fidesznek és Orbánnak.

A himnusz és a KuK

Igazán csak a történet színesítéseképpen érdemes megemlíteni, hogy a Fratelli d’Italia az olasz himnusz kezdő sora. Csak nem egészen két éve hivatalosan is ez az olasz himnusz, amit korábban is neveztek Fratelli d’Italianak. Szövege Goffredo Mameli 1837-es költeménye. A szöveget, aminek zenéjét Michele Novaro szerezte 1847-ben, a köztársaság megalakulásakor, 1946-ban fogadták el az ország ideiglenes nemzeti himnuszának, amit azonban az olasz parlament 2017-ig nem emelt törvényerőre. Ami számunkra érdekes ebben, az az, hogy Mameli költeményét az Osztrák-Magyar Monarchiával szembeni felszabadító háború ihlette, a harcok idején az ellenállók dalaként énekelték. A himnusz az olasz egység dalaként hamar népszerű lett.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK