Kezdőlap Címkék óraállítás

Címke: óraállítás

Európai Parlament: ne legyen téli/nyári időszámítás

0

Az EP többségi szavazattal határozatot fogadott el, amelyben javasolja, hogy szüntessék meg a nyár és a téli időszámítást. Vagyis megszűnne a márciusi és októberi óraállítás.

Violeta Bulc, az Európai Bizottság közlekedésért felelős szlovén biztosa a vitában hangsúlyozta, hogy szerinte nem tenne jót az unió egységes piacának, ha a tagállamok saját belátásuk szerint döntenének arról: használják-e a téli és nyári időszámítást. Ezért a határozat ellen foglalt állást.

Polgári kezdeményezések alapján szavaztak ma az európai képviselők, amelyek lényege az volt, hogy a téli/nyári óraállítás nem érte el a célját, sőt káros hatása van az emberek egészségére. Negatívan befolyásolja a bioritmust, növeli a közlekedési szerencsétlenségek számát és a munkatermelékenységet is csökkenti – állítják a javaslattevők. Szerintük az energiatakarékosság sem jött be.

Az Európai Bizottság és Bulc biztos viszont elvetették azt a megállapítást, hogy az óraállítás negatívan hat az egészségre.

A többség a polgári kezdeményezéseknek adott igazat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!