Kezdőlap Címkék Oligarcha-adó

Címke: oligarcha-adó

Szelídebbre sikerült a Jobbik programja – 2014-hez képest

Bevezetnék az oligarcha-adót, amit 2002-ig visszamenőleg alkalmaznák; nem lépnének ki az EU-ból, de tévútnak gondolják az integráció mélyítését. nem bontanák le a kerítést és felfüggesztené Paks 2-t.

Az idei, 68 oldalas dokumentum már szinte csak a Fideszre koncentrál, Jobbik-programban még nem látott demokráciaféltésként azt írják, a legelső lépések egyikeként visszavezetné Magyarországot arra a demokratikus útra, „ahol nem képzelhető el olyan intézmény vagy személy, amely, vagy aki kontroll és a felelősségre vonás lehetősége nélkül tevékenykedhet.” A Jobbikos „közjogi rendszerváltás”

arányosabb választási rendszert, a népszavazás kiszélesítését, közvetlenül választott köztársasági elnököt

és az alkotmánybíróság szerepének visszaállítását jelenti.

Az oktatásban

„diákközpontú oktatási forradalmat hirdetne”

a Jobbik, mert szerinte a „XXI. században az iskola nem csupán ismeretátadási hely, hanem egyben az egyik legfontosabb szocializációs tér is. Nemcsak a tudást, hanem magatartásmintákat, emberi kapcsolatokat, az együttélés szabályait is meg kell tanulniuk a gyerekeknek.”

A Fidesz oligarchaadóról: „A Fidesz-kormányhoz, illetve annak politikusaihoz köthető gazdasági holdudvar éves szinten átlagosan 400 milliárd forint közvetlen kárt okozhat, ezért bevezetjük az „oligarchaadót”, aminek közvetlen következménye, hogy Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Garancsi István, Habony Árpád és a hozzájuk hasonló „üzletemberek”

néhány év alatt elveszíthetnék vagyonuk jelentős részét.

Az adó a 300 millió forint feletti éves vagyongyarapodásra terjedne ki, és 2002-ig visszamenőleg alkalmaznánk.”

A Jobbik ezenkívül:

  • Nem állítaná le, de felfüggesztené Paks 2-t addig, amíg át nem vizsgálják a megkötött szerződést.
  • Vona nem bontaná le a kerítést, visszaállítaná a határőrséget.
  • Nem lépnének ki az EU-ból, de tévútnak gondolják az integráció mélyítését.

A cigánybűnözés (2014) helyett a Jobbik program a cigánysággal kapcsolatban többek között a bentlakásos iskolák hálózatát említi, mint a leszakadt rétegek oktatásának egyik megoldását.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!