Kezdőlap Címkék Oláh György

Címke: Oláh György

Eltemették Oláh Györgyöt

0

Kedden Budapesten eltemették a márciusban az Egyesült Államokban elhunyt Nobel-díjas tudóst, Oláh Györgyöt. A Fiumei úti sírkertben Orbán Viktor és Lovász László MTA-elnök méltatta a kémikus munkásságát és személyét.

Nemcsak a nagy magyar tudósok, hanem a nagy magyar hazafiak könyvében is őrizzük emlékét. Hajlíthatatlan jellemű ember volt, aki mindig saját útját járta és erről soha nem hagyta magát letéríteni – mondta a miniszterelnök Oláh György Nobel-díjas, Corvin-lánccal és Széchenyi Nagydíjjal kitüntetett kémikus temetésén kedden.

Amikor felért a tudományos világ tetejére és Nobel-díjat kapott, ezt a világraszóló elismerést is a helyén és a nagy jellemre valló alázattal kezelte. Pályája csúcsán is ugyanaz a nyílt szívű, közvetlen, munkájának és családjának élő ember maradt, az a kémikus, aki

a régi alkimisták szenvedélyével, örökös kíváncsiságával kutatja az univerzum működésének örök törvényeit

– hangsúlyozta Orbán Viktor a Fiumei úti sírkertben, az akadémiai parcellánál mondott búcsúztató beszédében.

Minél magasabbra jutott a tudományos pályán, annál nagyobb büszkeséggel töltötte el, hogy ő is erről a rejtélyes marsi kolóniáról indult, akárcsak néhány évtizeddel korábban Wigner Jenő, Szilárd Leó vagy Teller Ede. Mi, magyarok pedig mindig úgy gondoltunk rá és úgy gondolunk rá ma is, mint aki egy volt közülünk – jelentette ki Orbán Viktor.
Oláh György március 8-án hunyt el az Egyesült Államokban, Beverly Hillsben. Végakaratának megfelelően hamvait Budapesten helyezték örök nyugalomra, a temetést a Nemzeti Örökség Intézete szervezte.

A konvenciókat elvető gondolkodásával, egyéni megközelítéseivel mindig a kémia újabb területeit kutatta – emelte ki Lovász László. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke hozzátette: Oláh György az úttörők és az újítók közé tartozott, a szerves kémia kiemelkedő óriása volt.

Miután megkapta a Nobel-díjat,

sokat foglalkozott napjaink fontos kérdésével, a csökkenő fosszilis energiaforrások helyettesítési lehetőségeivel

és a légkör növekvő szén-dioxid koncentrációjának veszélyes következményeivel – hangsúlyozta az MTA elnöke, aki szerint erre nyújt megoldást az Oláh György által kidolgozott metanolgazdaság koncepciója, ami a légkör szén-dioxidjának befogásán és metanollá alakításán alapul.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!