Kezdőlap Címkék Noé

Címke: Noé

Sokasodás

Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet.

A hozzájuk tartozó nőket Isten nem áldotta meg, és nem is szólította föl semmire. Nyilván elvannak áldás nélkül is, a szaporodás és sokasodás tudatos kezelése meg nem az ő reszortjuk ugyebár. Az komoly dolog, nem lehet rábízni bárkire. Ott van nekik a kihordás, a szülés meg a fölnevelés, mit is akarhatnának még?

Mondott persze az Úr Noénak ezen kívül még sok minden mást is, például, hogy:

„Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.”

Ebből következik, hogy az emberélet isteni természetű, az istenképű embert bántani tilos, az élet mindenképpen megőrzendő, és ha egy istenképű leszúrna egy másik istenképűt, akkor a gyilkost egy harmadik istenképűnek kell leszúrnia, hogy az isteni rend helyreálljon. Ezzel az Úr legalizálta a háborúkat, és még azt is lehetővé tette, hogy a nemzetállam egyházi potentátjai áldják meg a leendő tömeggyilkosokat és fegyvereiket, hiszen ők nem is tömeggyilkosok, hanem csak az isteni parancsot követik. A vérbosszú ugyanis egyértelműen az, ott nincs mese, nem ám megvárjuk, hogy a gyilkos majd pokolra jut, hanem azonnal cselekedni kell (lásd: Gáza).

A saját képre teremtés és a szaporodási parancs gyanakvóbb elmék esetében felveti annak lehetőségét, hogy mi itten valami földönkívüliek génbankja lennénk, akik istent játszottak akkoron, hogy jól átverjenek minket ezzel a sokasodással meg szaporodással, de ezt egyelőre hagyjuk, mert ha azok is vagyunk, az idegenek rég elfeledkeztek rólunk, és nem jönnek vissza friss génekért, mivel kihaltak már egy ideje. A civilizációk élettartama rövid, az okostelefon egy idő után érdekesebb lesz, mint a szex (ezt a felmérések bizonyítják), a gyerek teherré válik, hiszen tőlünk rabol időt, így aztán legfeljebb pár tízezer év jut egy civilizációra, utána vége. Az időtartama azért ennyi, mert el kell jutni az ősembertől odáig, hogy az okostelefont feltalálja valaki. Mikor az már megvan, felgyorsul minden piszkosul.

Érdekességképpen megemlíthető, hogy Enrico Fermi, az atommáglya atyja nagyon csodálkozott azon, hogy az idegenek nincsenek itt, ugyanis a Tejútrendszerben valószínűsített sokmilliárd életre alkalmas bolygó ismeretében azt várta, hogy ha csak minden századikon alakul ki élet, akkor is itt kéne nyüzsögni nekik. Ám a valóságban nem nyüzsög itt egy se. Az ellentmondás Fermi azon tévedéséből következik, hogy ő a civilizációk élettartamát gyakorlatilag végtelennek hitte, viszont ha az tízezer években mérhető, két civilizáció találkozása, azaz időbeli egybeesésük a 13 milliárd év alatt teljesen valószínűtlen, így hiába lennének térben nagyon közel egymáshoz, nem találkozhatnak sohasem. Szerintem jól van ez így. Az egymással kakaskodó, viaskodó, sőt az egymás lakosságát válogatás nélkül és tömegesen likvidáló nemzetállamok is rengeteg bajt okoznak, hát még az idegenek mennyit okoznának, mert ha idáig el tudnak jönni tőlük, a miénknél jobb a fegyverzetük.

A Föld, mint az köztudott, egy 12.000 km átmérőjű kőzetbolygó, amely elég nagynak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy az Úr Noé családján keresztül az emberiség kénye-kedvére adta a teljes növény- és állatvilágot, ehhez az emberiség önerőből hozzácsapta még a komplett ásványkészletet, majd ezek révén és ennek birtokában az isteni parancsot követve 8 milliárdra szaporodott, gyorsan kiderül, hogy kicsike kis bolygócska ez.

A határt pár évtizede elértük, a nekünk ma még kedvező klíma gyorsulva kezd felborulni, a szemét terjed már a tengerekben is, a nagy embersűrűség miatt a járványok hatalmas erőre kapnak, ami egyáltalán nem előny, sőt hátránynak mondható, mert a járvány miatti emberveszteség a létszámhoz képest minimális, a fogyasztás viszont ugrásszerűen nő (betegellátás, készülékek, műszerek, gyógyszerek, speciális élelmiszerek, valamint az egészségesek mindenféle módon való védekezése). Nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy ha nem csinálunk valamit, az ember számára romló körülmények fogják elintézni az emberiség létszámcsökkenését, de az nem lesz kellemes senkinek.

A „romló körülmények” azt jelenti, hogy egy emberre kevesebb jut vízből, az élelmiszerből, a tiszta levegőből, melegebb lesz a bolygó, Afrika élhetetlenné válik (a migránsai tömegesen hagyják ott a földrészt), a sivatagok északabbra lesznek, például Európában is, sokkal gyakoribbá válnak a hőségnapok, a tornádók, a cunamik és egyéb forgószelek, a satöbbiről nem is beszélve – ahogy ezt már sokan és sok helyen megírták. A létszám drasztikus növekedését, így a klímaváltozást teljes együttműködéssel megakadályozhattuk volna, ha úgy száz éve nekifogunk, de amíg vannak nemzetállamok, közös célról nem beszélhetünk. és száz éve nagyon is voltak nemzetállamok. Mondhatni, hatványzottan. Az együttműködés zavarait illetően lásd például a nemzetállamok alkotta EU-t. Ott is csak apró célokat lehet kitűzni, a nagyokat mindig elgáncsolja valaki.

Az egyértelmű, hogy ha már elég fejlettek vagyunk, azaz mind több a szabadidőnk, a szórakozási lehetőségünk és a pénzünk, hogy ezt megfizessük, akkor a mindenkinél ott lévő okostelefonok már dolgoznak a létszámcsökkentésen, így aztán minél fejlettebb egy ország, a születésszám annál alacsonyabb. Sok helyen kisebb már, mint amekkora a jelenlegi létszám fenntartásához szükséges. Ebből következően az emberiség szaporodásának saját maga általi, önként és dalolva való visszafogása automatikus, azért nem kell tennünk semmit, az egyetlen probléma a sebesség, ami jelenleg még nagyon alacsony. Ráadásul a Föld néhány országa nem elég fejlett a létszámcsökkenéshez, és a fejletteknél is úgy néz ki, hogy a klíma az emberi élhetőség szempontjából az egy főre jutó fogyasztás növekedése miatt gyorsabban romlik, mint ahogy a létszám csökkenéséből adódó kevesebb ember általi fogyasztás javítja.

Az emberiség létszámcsökkentése nem fokozható (mégse vagyunk tömeggyilkosok… illetve igen, de azért mégse), ezért a klímaváltozáson kell technikai módszerekkel javítani. Sajnos a nemzetállamok miatt az emberiség egységes célra való összefogása nem lehetséges, így a teljes Földet tekintve csak egyes zónák és területek dolgoznak a közös cél érdekében, például az Európai Unió. Ha nem sikerül, és a klíma tovább melegszik, akkor elszabadulhat az erőszak, a harc a területért, a vízért, mivel pedig a nemzetállamok könnyen felpiszkálhatók, a pusztítás világszerte hatalmas lesz, mintegy megfejelve a klíma által okozott, már úgyis komoly megélhetési nehézségeket, és a Föld ténylegesen a civilizáció utáni korszakban játszódó Hollywood-i filmek látványára fog hasonlítani elállatiasodott hordákkal és erőszakkal, ami belefér.

A fentiek alapján mondható, hogy jó lenne némi, illetve hát drasztikus  létszámcsökkenés, mert akkor kevesebb ember ökológiai lábnyoma terhelné a Földet, magyarán: 8 milliárdan vagyunk tisztelt embertársaim, azt a sokasodást meg szaporodást ne erőltessük már annyira!

Ezt a racionális megfontolást két irányzat nem fogadja el. Az egyik a vallás, amely szerint az Úr parancsát kell követni, ha beledöglünk is a nagy életvédelembe (se tabletta, se egyéb védekező eszköz, se abortusz, se öngyilkosság, se eutanázia, mert mindegyik tilos!), kérdezném is tisztelettel, hogy az Úr, a Megváltó meg a Szentlélek egytől-egyig tényleg ezt akarja? Ők mondták? Ez biztos?

A másik néhány nemzetállam vezetésének bornírt elképzelése arról, ha nagyobb létszámú lenne a nemzet, jobb lenne neki. Ezek a vezetők erőltetik is az új honpolgárok születését mindent bevetve hozzá, de ennek kevés értelme van. Nagyon lassú a folyamat, és még csak nem is sikeres, mert hiába minden, úgyis fogy tovább a nép. Az erőlködés csak a pénzt viszi.

Van azért kivétel. Hiába ésszerűtlen és a fő szempontból sikertelen az ilyen próbálkozás, egy esetben mégiscsak érthető: ha valahol, teszem föl, egy különösen balszerencsés országban a teljes nyugdíjpénztári tőke a sors kifürkészhetetlen akaratából eltűnt vagy megsemmisült. Ott ugyanis tényleg előfordulhat az, hogy a lakosság elöregedése miatt a dolgozók a nyugdíjasokat egy idő múlva nem tudják majd eltartani. Az ilyen helyen az emberek nem maguknak gyűjtik a pénzt aktív korukban, melyet majd nyugdíjasként igénybe vesznek, hanem amig dolgoznak, ők tartják el a nyugdíjas korosztályt, aztán, mikor nyugdíjba mennek, várják, hogy eltartsák őket (felosztó-kirovó rendszer).

Különösen igaz ez akkor, ha a társadalom munkaalapú, mert a tudásalapú társadalmakban az idősek tudnak dolgozni akár nyolcvan éves korukig is (azaz a nyugdíj korhatára gond nélkül emelhető), de szalag mellett, villáskulccsal nem menne nekik. Ezért kell ott minden áron, azaz sok pénzt beletömve forszírozni a gyermekvállalást, amely pénz jól jönne máshol. Hja, kérem, mondhatják a kárörvendők, jobban kellett volna vigyázni a MANYUP tőkére, és betartani a Selmeczi féle csatakiáltást: „Megvédjük a nyugdíjakat!”

Bocsánat, MANYUP-ot tetszett mondani? Meg Selmeczit? Ezek konkrét nevek? Tehát igen? Akkor ezek szerint tényleg van ilyen szerencsétlen ország, ahol az ellenzék, valami Gyurcsány nevű miniszterelnökkel az élen gyűjtötte össze a MANYUP tőke döntő hányadát, az új regnálók meg azt szépen zsebre tették. Mind a 2700 milliárdot. Ezért most itt a baj.

Van még lejjebb, tessen mondani?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK