Kezdőlap Címkék Nemzeti vagyonkezelő

Címke: nemzeti vagyonkezelő

Császy Zsolt levélben köszöni meg a támogatást

0

Tátrai Miklós volt vezérigazgató után hamarosan Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori jogtanácsosa is hamarosan bevonul a börtönbe. A nemzeti vagyonkezelő volt vezetőit két felmentő ítélet után, a Kúria ítélte letöltendő – 3, illetve 2 és fél év – börtönre. ítélte

Császy Zsolt a Facebookon üzent a nyilvánosságnak.

Kedves Barátaim!

Az elmúlt időszakban kapott együttérző és támogató írásaitokat, jelzéseiteket sajnos nem tudom külön-külön megköszönni, ezért itt és most egyszerre teszem ezt meg.

Számomra ezek további erőt adnak és köteleznek, hogy amit megkezdtem azt folytassam, ha kell, akkor a börtönben is.

Többen azt is jelezték, hogy a börtönben is meglátogatnának, aminek én örülnék, azonban ez a szándékomtól és lehetőségemtől független külső körülmények, magyarán a hatóságok egyoldalú akaratának – a kapcsolattartások engedélyezésének – a függvénye. (Nálunk nem az van, mint az amerikai filmekben, hogy szinte korlátlanul lehet a rabokat felkeresni)

Természetesen vannak olyan hivatalos személyek, akik börtönlátogatásait a hatóságok nem vagy nehezen tudják korlátozni.

A látogatások helyett inkább megpróbálok magam a jogszabályok biztosította lehetőségek közt rendszeresen hírt adni magamról, illetve több sajtóorgánum is jelezte, hogy folyamatosan hírt adnának rólam.

Sorstársamról, Tátrai Miklósról – kapcsolattartási engedély hiányában – nincs közvetlen információm, áttételesen annyit tudok, hogy egyelőre a körülményekhez képest jól van.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!