Kezdőlap Címkék MOL Fehérvár FC

Címke: MOL Fehérvár FC

MENTSÜK MEG A KIESŐKET – MÉG NEM KÉSŐ!

„Volt egy fiú, árva fiú, nem szerette senki.…. 1973-ban énekelte Cserháti Zsuzsa  egy Csepel teherautó platóján, a Vasas SC Fáy utcai pályája salakján, a Bp. Honvéd elleni meccs szünetében, az akkor még 16 csapatos NBI.-es találkozón.

Miután a Vasas a kommunista időkben Kádár János kedvenc csapata volt, elsősorban Kádár, az 1946. szeptember 12-én elhangzott mondata miatt is: „Azt akarjuk, hogy a Vasas legyen a legnagyobb, legerősebb egyesület az országban!”, sokan szurkoltak ellene. 

A dal „ … hová sietsz mondd hová, jöjj, valaki hív, valaki vár”, versszaka így vonatkozhatna a NBI.-ből már gyakorlatilag kiesett Vasasra, a jelenlegi bajnoki táblázat szerint kiesésre álló, az elképesztő összegekkel dotált MOL Fehérvár FC-re, de akár a csak 2 pontal előtte álló Honvédra is.

A sláger „ Árva fiú jöjj vissza” része pedig az NB.II-ből feljutott két nagy múltú NB.I-es csapatnak szólhat, a Diósgyőrnek és az MTK-nak. A veszélyben lévő csapatokon és a feljutásra várókon akár már most is segíthetne Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és az elnökség, mindössze egy rég óta húzódó adminisztratív döntéssel. Az MLSZ-nek fel kellene emelnie a 12 fős NBI. létszámát ismét 16 csapatosra. Nos, itt a soha nem visszatérő alkalom! Így elegendő lenne akár egy őszi és tavaszi bajnoki forduló is. Ami pedig a legfontosabb; az idén nem lenne kieső az NBI.-ből és vélhetően a komoly hagyományokkal rendelkező, az NB II.-ből feljutó  Diósgyőr és az MTK is, valamint még két további együttes is résztvevője lehetne az őszi bajnokságnak. Remélhetően Csányi Sándor vagy az elnökségi tagok kedvelik Cserháti Zsuzsa dalát és olvassák az FüHü írásait, de amennyiben kiderülne, hogy mégsem;

aki hallja adja át! 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK