Kezdőlap Címkék Mistral AI

Címke: Mistral AI

A legnagyobb befektetési buborék jöhet létre a mesterséges intelligenciában

Dől a pénz az olyan mesterséges intelligenciát fejlesztő cégekhez is, melyeknek nincs is piacképes termékük és nem is mindig rendelkeznek megfelelő szakmai csapattal és vezetéssel – írja a CNN gazdasági rovata.

105 millió eurót szedett össze  a Mistral AI, egy olyan francia startup cég, amelyiknek nem volt semmilyen piacképes terméke. A befektetők mégsem nyugtalankodnak: ”ez nagyon sok pénznek tűnik, de a cégnek globális ambíciói vannak, és ezért drága számítógépekre lesz szüksége ahhoz, hogy megvalósítsa elképzeléseit” – mondja az egyik fő szponzor, aki abban bízik, hogy a világon villámgyorsan terjedő mesterséges intelligencia neki is nagy pénzt hoz majd.

A Stability AI fiatal főnöke szerint: ”minden idők legnagyobb buborékja jöhet létre a mesterséges intelligenciában, ha minden így folytatódik“ Emad Mostaque úgy véli: “még igazában meg sem kezdődött a buborék kialakulása.”

15,2 milliárd dollár

Az első félévben ennyi jutott a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégeknek a világon a Pitchbook szerint. Ez persze becsapós hiszen ennek az összegnek a legnagyobb része – 10 milliárd dollár – az a pénz, melyet a Microsoft adott januárban a ChatGPT-t kifejlesztő Open AI-nak. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor is igen dinamikus a növekedés

a múlt évhez képest: 58%-kal nőtt a beruházás a mesterséges intelligenciába.

Kevesen értik, hogy valójában miről is van szó: a bevezetőben említett mesterséges intelligencia fejlesztő startup azért tudott több mint száz millió eurót összeszedni, mert mind a három munkatársa már bizonyított a fejlesztésben: ketten a Meta a Facebooknál, a harmadik pedig a Google DeepMind programjánál. A világon jelenleg csak 80-100 olyan fejlesztő dolgozik, aki a profi a nagy nyelvi programok kidolgozásában.

A befektetők bíznak abban, hogy nagy pénz is lesz ebben:

az első félévben a a világ mesterséges intelligencia fejlesztésére szakosodott öt legnagyobb alapjának értéke 35%-kal növekedett. A NASDAQ technológiai index is szárnyal: az év eleje óta csaknem 42%-kal lett magasabb miközben az S and P index csak 19%-ot nőtt.

A Nvidia, amely a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges chipek nagy részét gyártja májusban elérte az egymilliárd dolláros értéket – hatodikként az egész világon. Részvényeinek értéke 207%-kal nőtt az év eleje óta. A dolog szépséghibája az, hogy a szakértők többsége túlértékeltnek tartja a részvényt. A Nvidia profitot hoz, de például a C3.ai mesterséges intelligenciát fejlesztő cég, amelynek a részvényei több mint 240%-kal nőttek az év eleje óta, nem nyereséges, sőt valószínűleg jövőre sem lesz az.

A Goldman Sachs szerint a startup cégek döntő többsége nagy reményekkel indul, de sohasem éri el a várt nagy forgalmat, és sohasem termel profitot.

A tapasztaltabb befektetők emlékeztetnek az internetes buborékra amikor a NASDAQ technológiai index egyetlen év alatt megduplázódott 1999-ben. 2000 márciusában volt a csúcs, majd jött a nagy pofáraesés: a mélypont 2002 szeptemberében érkezett  el amikor kipukkadt a buborék. A csúcshoz képest 81%-ot veszített a NASDAQ index.

Mike Reynolds, a Glenmede vagyonkezelő alelnöke épp erre hivatkozva óvatosságra inti a befektetőket:

”még várnunk kell arra, hogy a nagy felhajtás a mesterséges intelligencia körül valóságos pénzügyi eredményeket hozzon. Nagyon nehéz megmondani, hogy egy mesterséges intelligencia startup olyan eredményes lesz-e a jövőben mint a Google vagy az Amazon.”

A mai nagy high tech részvények közül csak a Microsoft és a Cisco volt már benne a legjobb tízben 2000-ben az előző buborék idején. Mi ebből a tanulság?

“Senki sem tudja, hogy ki lesz a hosszútávú nyertese a mesterséges intelligencia nagy újításának.”

Nagy pénz van a mesterséges intelligenciában, de nagy kérdés, hogy ki szerzi ezt meg.  Jordan Jacobs, egy torontói befektető cég, a Radical Ventures egyik alapítója és ügyvezető igazgatója, elmondta a CNN gazdasági rovatának, hogy

“több ezer milliárd dollár van a mesterséges intelligenciában, csak épp azt nehéz eltalálni, hogy melyik fejlesztő cégben.

A mesterséges intelligencia átalakítja az egész szoftver fejlesztést. A gyógyszer ipart is megváltoztatja a mesterséges intelligencia éppúgy mint a klímaváltozás elleni harcot. A Microsoft hatalmas beruházása – 10 milliárd dollár – a ChatGPT-be ébresztőt jelentett mindenkinek. Olyan volt ez mint a mágikus érintés.”

Lehet, hogy a mesterséges intelligencia válik a világ legnagyobb buborékjává, de mi lesz akkor, ha kipukkad?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK