Kezdőlap Címkék Mikepércs

Címke: Mikepércs

Első szex a temetőben – 8,5 év egyetlen szúrásért

Jogerős ítélet született a mikepércsi szurkálás ügyében. Balogh Anna, a bíró szavaival élve bagatell sérülést okozott élettársának, mégis súlyos büntetést kapott. Az ügyészség az asszonyt emberölési kísérlettel vádolta meg, a bíróság azonban csak életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette az esetet.

A Debrecentől tíz kilométerre fekvő Mikepércs határában, az úgynevezett Vénszőlőskertben történt a bűncselekmény.

„Úgy éltek, mint a galambok. Hol az egyik repült, hol a másik” – mesél jókedvűen Anna és Aladár kapcsolatáról Tóth Kálmánné, a kukoricásban kapáló idősödő asszony. „Így az utcán szépen mentek azok, de amikor beittak, akkor balhéztak.”

2015 májusában is így volt ez. Anna és Aladár a dűlőúton tartottak hazafelé. Hangosan szidták egymást, a nő többször meglökte, megütötte a férfit.

„Mindig Aladár kapott, mert régóta beteg. A nő meg egy jódarab nő. Nem dolgozik, ki van pihenve.”

A pár nem a saját házában lakott, egyik ismerősük engedte meg Aladárnak, hogy beköltözzön a néhány négyzetméteres kis házikóba.

„Odaadta neki, hogy lakjon ott. Kályhát és tüzelőt is adott, csak úgy, Isten nevében. Ez volt a hála: tönkre vágták az egészet, pedig jó kis lakás volt. Még az ajtófélfát is eltüzelték.”

De nem csak az ajtófélfát, de erről majd később. Aladárral szerettünk volna találkozni, még is csak ő a sértett, szerettük volna megismerni az ő történetét is.

A Fő utca rendben van, egy szép park áll a közepén. A leges legközepén pedig Aladár üldögélt egy padon.

„A bíróságtól kaptam levelet, hogy 8 év 6 hónapot kapott. Nem örülök, de sajnálni sem tudom. Felgyújtotta a házamat, megszurkált: a mellkasomon, hátamon és a lábamon is.

Bár a férfi akár meg is halhatott volna, kedélyesen mesél a történtekről.

„Két liter borért vesztünk össze. Letettem, mondtam, hogy hagyd ott, feküdj le, aludjál! Mert részegen jött haza. Korábban is volt már börtönben, többi közt rablásokért. Folyton lopott, nem tudta fékezni magát.”

Aladár jól ismeri a nőt, gyerekkoruk óta ismerik egymást, első férfi volt a nő életében. Állítólag a helyi temetőben tette boldoggá először. Aztán különváltak útjaik. Aladár kétszer nősült, mindkét felesége meghalt. Aztán úgy hozta a sors, hogy ismét egymásra találtak Annával. A piálás mellett a veszekedések és a féltékenységi jelenetek is mindennaposak voltak. De térjünk vissza a szurkálásra!

„Szóval részegen jött haza, én már aludtam, amikor a kést belémvágta. Azt hittem, nem élem túl. Én is ittam, így eleinte nem éreztem fájdalmat, de aztán megláttam a vérfoltokat a ruhámon. Az ismerőseimhez kellett átmennem, mert nekem nincs telefonom. Tőlük hívtam ki a mentőket.

Aladár tehát mentőt hívott, majd elindult haza. A féltékenységtől tomboló asszony azonban addigra felgyújtotta a házat.

„Az ágyamat kihúzta a verandára, rádobálta a ruháimat, majd meggyújtotta az egészet. Arra nem számított, hogy a tűz átterjed a tetőre is. Mire hazamentem, tábortűz volt.”

A Debreceni Törvényszék ítéletét a Debreceni Ítélőtábla néhány ponton módosította ugyan, a büntetési tétel azonban nem változott. A jogerős ítéletben az áll, hogy bizonyíthatóan csupán egyszer szúrta meg Aladárt az asszony, mégpedig a mellkas bal oldalán, a szívtájékon. A másik négy sérülés eredete nem bizonyítható kétséget kizáróan. Anna tehát egyetlen – a bíró szavaival élve bagatell – sérülést okozó szúrás miatt kapott 8 és fél évet. Le kell ülnie egy korábban felfüggesztett börtönbüntetést, így egy darabig nem találkozhat gyerekkori szerelmével.

„Biztos, hogy megbánta, amit tett. De levelet és csomagot sem küldök neki. Új párom van, aki sokkal okosabb, mint Anna. Vodkás Katinak hívják. Ő vodkával issza a kólát, nem vacakol vele.”

Aladár és Anna történetének részleteit itt nézheti meg.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!