A Washington Post újságírója – egykori szemtanúként – John McCain négy évvel ezelőtti budapesti villámlátogatásán keresztül világítja meg, a most elhunyt szenátor miért volt páratlan a demokrácia védelmében. Felidézi, hogy a politikus mindössze öt órára állt meg a magyar fővárosban, de ez alatt az idő alatt többet tett a diplomáciában, az emberi jogok védelmében és/illetve több csínyt követett el, mint legtöbb kollégája egy hónap alatt.
Először meghallgatta az ellenzék vezetőit arról, hogy az ország miként csúszik át tekintélyelvűségbe és megígérte, hogy Amerika odafigyel. Majd személyesen dorgálta meg Orbán Viktort és közölte vele, hogy Amerika odafigyel. Mindkét oldal vette az üzenetet. De azért távozóban még elnézést kért a magyar hivatalosságoktól, mert úgy gondolta, hogy Obama hibát követett el, mivel egy laikust küldött nagykövetnek.
Mindig az alapján utazott külföldre, hogy hol van szükség az USA jelenlétére, ha ki kell mondani az igazságot a diktátoroknak, illetve hangot kell adni az elnyomottaknak. Az egész budapesti intermezzo nem állt másból, mint formabontó külpolitikából, az amerikai értékek erőteljes védelméből és vaskos humorból. Mert ilyen volt: fáradhatatlan, elvhű, tisztességes, mókás, és magával vonszolt mindenkit, aki lépést tudott tartani vele. Egy másik republikánus szenátor azt mondja, McCaintől tanulta meg, hogy az Egyesült Államokat nem lehet Washingtonban ülve megvédeni. Mert annak tanítómesterei egykoron beleplántálták, hogy egy amerikai politikus mit tud tenni az elnyomottakért szerte a világban. Ebből következően úgy érezte, hogy tennie kell külföldön nem csupán hazájáért, hanem mindenkiért, aki küzd az önrendelkezésért és az alapvető méltóságért. És a rossz hír az a diktátorok, despoták és hasonló csirkefogók számára, hogy kinevelt egy új vezetői nemzedéket, egy egész hadsereget, amely folytatja nemzetközi küzdelmét a szabadságért.