Kezdőlap Címkék Makedónia

Címke: Makedónia

Macedónia a NATO kapujában

0

„Minden attól függ, mint »tanácsolnak« Orbánnak Moszkvában, vagyis, hogy melyik ügy lesz fontosabb Putyinnak: a macedón NATO-tagság vagy az, hogy akadályozzák az amerikai védelmi mozgásteret egy másik tagországban – jelesül Magyarországon.” – Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzete

Ma – 2019. február 6.-án – a jelek szerint semmi akadálya nem lesz már annak, hogy a 29 NATO-tagállam külügyminisztere aláírja azt a szerződést, mely az országot a szervezet 30. tagállamává teszi.

Németország 1955-ös NATO felvétele óta nem volt még ilyen kényes és bonyolult helyzet. Akkor számos, a második világháborúban nagy veszteségeket szenvedő nyugati államot kellett a gondolattal megbékíteni, igaz, akaratuk megváltoztatását megkönnyítette a hidegháború. Most újra hidegháborús helyzet van kifejlődőben Oroszországgal – és részben Kínával –, különösen, hogy Washington, majd Moszkva is felmondta a rövid- és közép-hatótávolságú rakétaszerződést, ugyanakkor létezik három olyan NATO-tagállam, amelyik bonyodalmakat okozhat.

Az egyik, a legérintettebb Görögország beleegyezését a jelek szerint sikerült megszerezni. Macedónia felvételét – Montenegró után immáron a második a volt jugoszláv tagköztársaságok közül – elsősorban maga az állam-elnevezés akadályozta. Mint tudjuk, a legészakibb három görög régió tekinti magát az ókori Makedónia – II. Fülöp király és Nagy Sándor – örökösének. A volt jugoszláv területnek valóban semmi köze sincs az ókori történethez, hisz az ország létrejötte jól példázza azt, hogyan lehet államokat teremteni papíron, pusztán a politikai szándékra alapozva. Annak idején a balkáni háborúkban alulmaradt Bulgária veszítette el ezt a területet, annak dacára, hogy lakosai lényegében a bolgár nyelvet beszélő bolgárok voltak.

Miután a hatalmat birtokló, nyugat-orientált koalíciónak végül sikerült a parlamentben keresztülvinnie azt, hogy a Macedón Köztársaságról Észak-Macedóniára módosítsák az ország nevét, nem kis görög parlamenti ellenszéllel dacolva a Cíprasz-kormány végül elfogadta a helyzetet, s a jelek szerint a hét végén Athénban is parlamenti többséget kapnak majd a macedón NATO-tagságba belenyugvók.

Holnaptól tehát az ország a NATO tagja lesz, de nem teljes tagsággal, a szavazásokon és az egyéb döntéshozatalban addig nem vehet részt, amíg a NATO közgyűlése nem határoz ebben. Erre valószínűleg júliusban fog sor kerülni. És ez sem lesz egy könnyű menet.

Odahaza a kormánypártoknak a jelek szerint elég többségük van, hogy megfékezzék a Gruevszki testvérek Oroszország által mozgatott – s így a NATO-tagságot is ellenző – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártját (VMRO-DPMNE), melynek egyébként több más vezetője is már börtönben ül lopásokban, sikkasztásban és hatalommal való visszaélésben elmarasztalva.

Viszont ellenzi Macedónia felvételét Törökország és főként Magyarország. Mindkét kormány végül is Moszkva céljainak a kiszolgálója, s még szavazhatnak a csatlakozás ellen a júliusi csúcson.

Ankara magatartása e téren teljességgel kiszámíthatatlan: ha ott tovább mélyül a politikai és főként gazdasági válság, bármi megtörténhet; az ország egyébként sem viselkedik már úgy, mint egy NATO-tagország. Sem politikailag sem pedig biztonságpolitikailag Törökországra már nem lehet számítani.

A magyar helyzet bizonyos fokig más. Vannak olyan hírek, hogy Orbán Viktor végleg elhatározta: nem írja alá Washingtonnal a megújításra váró védelmi együttműködési megállapodást (DCA), cserében viszont tesz néhány olyan „engedményt”, amikkel igyekszik tompítani Washington és a NATO rosszallását. Bár bizonyos források korábban arról beszéltek, hogy Orbán – nem kis részben a Magyarországon bújtatott Nikola Gruevszki volt Macedón miniszterelnök ügyét kihasználva – blokkolja a NATO-tagság megadását Macedóniának, meglehet, hogy most hallgatólagosan mégis igennel szavaz júliusban. Minden csak attól függ, mint „tanácsolnak” neki Moszkvában, vagyis, hogy melyik ügy lesz fontosabb Putyinnak: a macedón NATO-tagság vagy az, hogy akadályozzák az amerikai védelmi mozgásteret egy másik tagországban – jelesül Magyarországon.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!