Kezdőlap Címkék Magyar vendégmunkások

Címke: magyar vendégmunkások

Valójában kifizetődő lehet az államnak migráns munkások befogadása

Pár napja az osztrák kormánykoalíció kisebbik, szélsőjobboldali pártja muzulmánellenes, rasszista, vagyis teljesen habonyista propagandával rúgott bele a szomszéd országban dolgozó magyar migráns munkásokba. Erről jutott eszembe a brit tudósok egyik tanulmánya, amely szerint a migráns munkások rengeteg megtakarítást jelentenek az államkasszának.

Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár pártja plakátokon dicsekszik azzal, hogy csökkentették a külföldi munkavállalók családi pótlékát. A plakáton egy színes bőrű muszlim nő látható, ráadásul a szemét is kitakarták, mintha bűnöző lenne. Miközben az érintett családok 90 százaléka a szomszédos európai országokból származik, a legtöbben közülük Ausztriában dolgozó magyarok, ők 39 ezren vannak.

Az Ausztriában munkát vállalók valójában befizetői az osztrák államkasszának, mert az ő járulékaik és adóik által is finanszírozott állam szolgáltatásait csak korlátozottan veszik igénybe. A családi pótlék pedig éppen egy olyan szociális juttatás, amelyet a befizetett járulékokból szolgáltat az állam.

Korábban oxfordi gazdasági kutatók számították ki, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi – szép magyar szóval migráns – munkások évente 2700 angol font megtakarítást jelentenek a brit államnak, ez az életük alatt átlagosan 78 ezer fontot (nagyjából 28 millió forintot!) jelent. Miközben a brit dolgozókon nincs semmi megtakarítás. A magyarázat egyszerű: a migráns munkások által igénybe vett juttatásokat bőven fedezik az általuk befizetett adók és járulékok, viszont rengeteg olyan állami szolgáltatást nem vesznek igénybe, amit a „bennszülöttek” igen: sem ők, sem a gyermekeik nagy része nem ott járt iskolába, sokszor nem ott mennek orvoshoz vagy kórházba, nyugdíjas éveikre többnyire visszaköltöznek eredeti otthonukba.

Ráadásul a migráns munkások nem veszik el a brit melósok munkáját, hanem zömmel olyan állásokat töltenek be, amikre a munkáltatók nem is találnának másokat. Az Independent által ismertetett felmérés szerint ezzel még az egyébként a migráció ellen hangolt brit szavazók is tisztában vannak.

Na de mi a helyzet nálunk?

A mi jó kis kormányunk azzal dicsekszik, hogy ő aztán egyetlen migránst sem enged be (kivéve persze Orbán haverjainak rengeteg pénzt fizető, ellenőrizetlen sok ezer letelepedési kötvényest, de ennek a részleteibe most nem megyek bele). Miközben lehet, hogy néhány száz vagy akár néhány ezer megválogatott, ellenőrzött menekült befogadásával az angolok módjára mi is jól jártunk volna.

Azt is érdemes felidézni, hogy a szíriai menekültek átlagosan iskolázottabbak voltak, mint az átlag magyar – Szíria ugyanis viszonylag fejlett ország volt a polgárháború előtt, az Európába érkező szíriai menekültek többsége pedig a középosztályból került ki, hiszen ők tudták megfizetni az utat. Sok volt közöttük például az orvos. Talán jól jött volna néhány orvos befogadása…

Ha nem tud egy állam integrálni pár száz vagy legfeljebb pár ezer bevándorlót, az nem a bevándorlók hibája, hanem főleg az államé. És attól sem kell kellene tartani, hogy ennyi ember miatt kialakulnak no go zónák, mint pártunk és kormányunk szerint Bécsben, Londonban vagy Svédországban. A „migráncsmentes” Magyarországon azonban rosszabb a helyzet, az EU statisztikai hivatalának adatai szerint a 100 ezer főre jutó szándékos emberölések terén az egyik legrosszabb mutatóval rendelkezünk Európában.

Mielőtt a fizetett fideszes kommentelők megállapítanák, hogy migráncssimogató vagyok, szögezzük le, hogy ezzel valójában csak költségvetéssimogató vagyok.

Ez volt ma – 2017. november 14.

0

Az Al-dzsazíra fedezte fel, hogy Ásotthalom polgármestere felidézte a küzdelmeit az illegális bevándorlás ellen, méghozzá a lengyel szélsőjobbosok tüntetésén; a buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik, hanem olyan munkatársak – akár főállásban, akár úgynevezett besegítői munkakörben – akiknek megvan minden szükséges képesítésük – közölte a BKV; Durván 2­­05 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet tavaly a külföldön dolgozó magyarok hazautaltak.

A cukisodó Jobbik alelnöke a lengyel szélsőjobbosoknak beszélt

Toroczkai Lászlót a lengyel szélsőjobboldal szombati varsói kb. 60 ezres tüntetésén a katari al-Dzsazíra televízió „fedezte fel”. A megmozduláson még beszédet is mondott Ásotthalom polgármestere.

Az al-Dzsazíra szerint azt mondta: „A fenyegetés Brüsszelből jön és célja az Európai Egyesült Államok létrehozása. Ezt mi nem engedjük meg. A lengyelek és a magyarok képesek megváltoztatni Európát.

HISZEM, HOGY ISTEN SEGÍTSÉGÉVEL GYŐZNI FOGUNK.”

Ásotthalom polgármestere ezenkívül a saját közösségi oldalán megosztotta az ultrainfo.hu posztját is, amelyben azt írják:

„Felemelő videó. Miután Ásotthalom polgármestere felidézte a küzdelmeit az illegális bevándorlás ellen,

A TÖMEG HANGOS „KÖSZÖNJÜK, KÖSZÖNJÜK!” RIGMUSSAL REAGÁLT.”

Izrael tiltakozik a lengyelországi antiszemita tüntetés miatt

Mint ismeretes, hatvanezren vonultak fel szombaton Varsóban a lengyel függetlenség napján, a szélsőjobboldali tüntetők antiszemita és rasszista jelszavakat skandáltak.

A fekete ruhába öltözött fiatal tüntetők a harmincas éveket idéző fasiszta zászlókat lengettek, és közben azt skandálták: „Ki a zsidókkal a hatalomból!”, „Fehér Európát!”. A jobboldali, populista kormány belügyminisztere annyit mondott:

„SZÉP FELVONULÁST LÁTTUNK”.

Amikor újságírók az antiszemita és rasszista jelszavakról kérdezték, annyit mondott: ez csak nekik probléma.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemrég Budapesten találkozott a visegrádi államok vezetőivel. Ott mindenki megígérte, hogy fellép az antiszemitizmus ellen. Lengyelországban azonban vannak ezzel problémák.

BKV: csak képesített sofőrök vezethetnek

A megfelelő tanfolyami oktatáson kell átmenniük azoknak, akik autóbuszt vezetnek – reagált a BKV a reggel megjelent hírre, amely szerint akár irodisták, szerelők ülhetnek vezetői székbe. Arra nem tér ki a közlemény, hogy a mellékállásban sofőrködők hogyan tartják karban tudásukat.

A buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik, hanem olyan munkatársak – akár főállásban, akár úgynevezett besegítői munkakörben – akiknek megvan minden szükséges képesítésük – közölte a BKV. A Népszava írta azt, hogy akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban. A lap szerint azt, akinek van megfelelő jogosítványa és egészségügyileg is alkalmas, megpróbálják rábeszélni, hogy úgynevezett besegítő szerződéssel, megemelt óraszámban vezessen a főállása mellett.

Sokat köszönhetünk a külföldön dolgozóknak

Habár azt nem tudni biztosan, hogy hány magyar állampolgár dolgozik napjainkban külföldön, azt már igen, hogy milyen nagyságrendű hazautalásokat köszönhetünk nekik. Az Eurostat most közzétett – 2016-ban készített – adatai igen komoly összegekről számolnak be.

Durván 2­­05 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet tavaly a külföldön dolgozó magyarok hazautaltak. Az Eurostat adata szerint ennél csak nyolc ország polgárai küldtek haza több pénzt, a legtöbbet a portugálok, a magyar által hazautalt pénzösszeg majdnem ötszörösét. A képet azonban árnyalja, hogy miközben

A MAGYAR ÁTUTALÁSOK 94 SZÁZALÉKA AZ EURÓPAI UNIÓN BELÜLRŐL ÉRKEZIK,

addig a portugálok esetében a hazautalások összegének a harmada az unión kívülről származik. Érdekes egyébként, hogy a lengyelek a második legnagyobb hazautalók, durván négy és félszer akkor összeggel, mint a magyarok.

Ókovács Szilveszter marad az Opera főigazgatója

A kultúráért felelős államtitkárság MTI-nek küldött közleménye szerint Ókovács Szilveszter főigazgatói megbízatása 2018. február 15-től öt évre szól. A posztra augusztusban írtak ki pályázatot, ezt nyerte meg az eddigi főigazgató.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!