Kezdőlap Címkék MABISZ

Címke: MABISZ

Sok cég már fejpénzt fizet új emberért

A béren kívüli juttatásokba bekerült a toborzási bónusz annak, aki új alkalmazottat ajánl a cégnek. Összességében a foglalkoztatottak háromnegyede kap cafeteriát. Legtöbben a SZÉP-kártyának örülhetnek. Rohamosan terjed a biztosítás választása, de a kormány által preferált sportbérlet nincs a listán.

Ebben az évben valamivel kedvezőbb a béren kívüli juttatások adózása: a szociális hozzájárulás (eredeti nevén tb-járulék) csökkenése nyomán a cafeteria közterhe 43,66 helyett 40,71 százalék.

Az a következő hetekben-hónapokban derül ki, hogy az alkalmazottak milyen csomagot választanak maguknak. Már persze ott, ahol egyáltalán kínál a munkaadó. Tavaly ugyanis a dolgozók 25 százaléka semmilyen cafeteria-juttatásban sem részesült – derül ki a fizetesek.hu több, mint 42 ezer főre kiterjedő felméréséből.

A bérfelmérő portálnak válaszolók adatai alapján tehát

a munkavállalók 74 százaléka kapott valamilyen juttatást.

A legnépszerűbb változatlanul a SZÉP kártya: a dolgozók 34 százaléka ezt kapta, utána az Erzsébet utalvány és a mobiltelefon található egyaránt 24 százalékkal.

Népszerű az utazási bérlet és az egészségpénztári hozzájárulás (10 százalék) és a valamilyen képzés támogatása (9 százalék).

A feszítő munkaerőhiány miatt sok helyen

bevezették az úgynevezett dolgozói ajánlás jutalmát,

vagyis a toborzási bónuszt (ami természetesen nem része a cafeteriának). A „fejpénzt” az kapja, aki visz vagy ajánl valakit a céghez. Aligha meglepő, hogy a mérnököknek és informatikusoknak nagyobb arányban (7 százalék) kínálják ezt, mint a teljes megkérdezett körnek (6 százalék).

A különféle irodai (szellemi) alkalmazottak körében több a juttatás, mint a fizikaiaknál: a segédmunkások 40, a szakmunkások, illetve a szolgáltatási szférában dolgozók 37 százaléka nem kap semmit a fizetésen felül.

Az adatokból kiderül az is, hogy a nem klasszikus béren kívüli juttatások is népszerűek. A bizonyos munkakörökben széles körűen elterjedt telefon, számítógép és céges autó mellett a rugalmas munkaidőt is sokan igénylik. A mérnök-informatikusi és vezetői beosztásokban dolgozók körében 25 százalékkal a harmadik helyen áll.

Egy másik, a Magyar Biztosítók Szövetsége által készített és a CIG Pannónia biztosító által közölt felmérésben az olvasható, hogy

a biztosítás is egyre népszerűbb

a fix juttatások között: míg 2015-ben a válaszadók csupán 13 százaléka kínált biztosítást választható juttatási rendszerében, ez az arány 2016-ban 18 százalék volt, tavaly pedig már 27 százalék. A fix és a választható juttatások között is előforduló elemek sorában az egészségbiztosítás a negyedik helyet foglalja el a SZÉP Kártyát, az Erzsébet utalványt és az iskolakezdési támogatást követve.

A listán nem látható a kormány által erősen preferált sportbérlet, noha azt ingyen és pénzbeli korlát nélkül adhatják a munkáltatók.

Milliárdos viharkárok Magyarországon

0

Több mint 3200 bejelentés érkezett hétfőn a biztosítókhoz az országon vasárnap átvonuló vihar nyomán. A becsült kárösszeg meghaladja a 300 millió forintot, de a kár összege az elkövetkező napokban még nőhet.

Budapest és Pest megye, Bács-Kiskun, Győr- Sopron-Moson valamint Fejér megyék sínylették meg  leginkább a hétvégi – helyenként orkán erejű – vihart – derül ki  a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) az összesítéséből. A legtöbb bejelentés a helyenként a 130 km/óra erejű orkán rongálásaira vonatkozott: megbontott tetőkről, kidőlt kerítésekről, kidőlt fák vagy letört faágak roncsolta vagyontárgyakról számoltak be a biztosítottak. Sok volt a beázás is. A hétfői bejelentések nyomán a biztosítók több mint 300 millió forintra becsülik az okozott károkat. Ez az összeg az elkövetkező napokban tovább nőhet, miután a széllökések rendkívül erősek voltak a Balaton térségében, ahol az üdülők tulajdonosai esetleg csak megkésve szembesülnek a kialakult helyzettel.

A hazai biztosítók idei viharmérlege –  a nyári szélsőséges időjárási események miatt –  már több mint 103 ezer káresemény és  közel 6 milliárd forint összegű kártérítés.

Ez azonban korántsem a teljes kárösszeg, hiszen az ingatlanok több mint egynegyedének nincs biztosítása, így a tulajdonosának a helyreállításban önerőre kell hagyatkoznia.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint tavaly év végén a kb. 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százaléka rendelkezett biztosítással. A piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük közel 40-féle típusú szerződés ma is köthető.

Egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért kapható.

Emellett egyre többféle – felelősség-, baleset-, áramkimaradás miatti kárra szóló, kisállatokra vonatkozó, kerékpár ellopása esetén fizető stb. – kiegészítő biztosítás köthető az ingatlanbiztosítások mellé.

A viharkár egyébként – a vezetékes vízkár után – csak a második leggyakrabban előforduló kártípus a lakossági ingatlanokra kötött biztosításoknál, a harmadik pedig – a szintén  viharral összefüggő – villámcsapás okozta kár  – írt erről még tavasszal a 24.hu.  Egy eseményre – nagy szórással –  60 és 100 ezer forintnyi kár jut.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK