Kezdőlap Címkék Maassen

Címke: Maassen

Mi történik Németországban?

0

Újabb és újabb hullámokat vetnek a chemnitzi tüntetések és az azt követő fejlemények Németországban, ahol a chemnitzi tüntetésekről eltér az államfő és a belügyminiszter véleménye. Ez utóbbi szerint azonban nincs kormányválság.

Tűrhetetlen, hogy a parlamentben az Alternative für Deutschland (AfD) azt követelte, csökkentsék Frank-Walter Steinmeier államfő költségvetését arra hivatkozva, hogy a gyűlésén radikális dalokat énekeltek – szögezte le Horst Lorenz Seehofer német belügyminiszter. A szociáldemokrata államfő Chemnitzben az antifasiszta tüntetők gyűlésén vett részt. A demonstrálók a szélsőjobboldali akciók ellen tiltakoztak a volt kelet-német városban, Chemnitzben.

Seehofer korábban azt mondta, hogy maga is részt vett volna azokon a tüntetéseken, melyeket a szélsőjobboldal szervezett Chemnitzben, ahol két migráns leszúrt egy helyi polgárt.

Ám a DPA hírügynökségnek most adott interjújában kiállt a szociáldemokrata államfő mellett, s cáfolta, hogy kormányválság lenne.

Csütörtökön rendkívüli ülést tartottak a kormánypártok vezetői az Alkotmányvédelmi Hivatal főnökének ügye miatt. A szociáldemokraták azt követelték: Seehofer váltsa le Hans-Georg Maassent az Alkotmányvédelmi Hivatal éléről, mivel a belső elhárítás főnöke együttműködött az AdF-fel, adatokat szolgáltatott a szélsőjobboldali pártnak. A chemnitzi tüntetések kapcsán pedig azt állította: manipulálták a videókat, amelyek a neonácik brutális fellépését mutatták az egykori Karl Marx Stadtban.

Angela Merkel kancellár elítélte az Alkotmányvédelmi Hivatal elnökének viselkedését, de leváltásáról a döntést a jövő hétre halasztották. Seehofer belügyminiszter ugyanis a CSU vezetőjeként sok tekintetben szembenáll az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjének leváltását követelő szociáldemokratákkal. Seehofer nincs könnyű helyzetben, mert

Bajorországban hamarosan választások lesznek, és az AfD megszorongathatja a CSU-t, amely évtizedek óta kormányozza Németország egyik legnagyobb tartományát.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!