Kezdőlap Címkék Liviu Dragnea

Címke: Liviu Dragnea

Pénzmosással vádolják Brazíliában a román kormánypárt elnökét

0

Liviu Dragneát korábban elítélték választási csalás miatt, ezért nem ő a miniszterelnök, de ő irányítja a kormányzó szociáldemokrata pártot.

A hétvégén választották a szociáldemokraták ügyvezető elnökké Viorica Dancila miniszterelnököt, de ez csak a második legfontosabb pozíció a pártban: az igazi hatalom továbbra is az elnöké, Liviu Dragneáé.

Akit most a Rise Project nevű oknyomozó portál szerint Brazíliában azzal vádolnak, hogy

kétes eredetű pénzekből vett ingatlanokat a tengerparton.

Ehhez fantomcégek közvetítését vette igénybe a brazil ügyészség szerint. Dragnea szerint ez régi ügy, most csak felmelegítették.

A román korrupcióellenes ügyészség egyébként mással is vádolja Dragneát, például azzal, hogy uniós pénzeket sikkasztott el bűnszövetkezetben. A Dragneához és köréhez köthető korrupció miatt korábban tömegtüntetések is voltak Romániában, amire ő a népszerű receptnek megfelelően válaszolt: szerinte Soros György állt mögöttük.

Újabb korrupciós vád a kormánypárt vezére ellen Romániában

0

Az uniós pénzek lenyúlása bűnszövetkezetben: ez az új vád, amit a korrupcióellenes ügyészség hétfőn nyilvánosan is megfogalmazott Liviu Dragneaval szemben.

A szociáldemokraták vezére különben sincs könnyű helyzetben: két éves felfüggesztett börtönt kapott már választási csalásért és egy másik korrupciós ügyben is nyomoznak ellene. Ráadásul ebben az ügyben aktívan érintett az EU is, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szintén vizsgálódik az ügyben.

Miről van szó ?

Liviu Dragnea Teleorman-megye első számú embere volt 2002 és 2012 között. A vád szerint ebben az időszakban kialakított egy leleményes szisztémát az uniós pénzek lenyúlására. Erre a célra a megye nagy szolgáltató cégeit használta fel. Ezek a szolgáltató cégek kapták meg az európai pénzeket, amelyet aztán szép csendben visszautaltak Liviu Dragneanak és bizalmi embereinek. Felmerült az a gyanú is, hogy Dragnea tulaj volt néhány nagy szolgáltató cégben. Az érintett természetesen mindent tagad, de a korrupcióellenes ügyészség már lecsukatott volt kormányfőt és több egykori minisztert is.

Ezért Liviu Dragnea pártja kampányt indított a korrupcióellenes ügyészség ellen. Azt szeretnék elérni, hogy menesszék a mostani vezetőt és az újat már ne a köztársasági elnök, hanem a parlament nevezzen ki, ahol amúgy is a kormánypárt van többségben. A közvélemény ebben a kérdésben nincs a kormány oldalán: az elmúlt napokban hatalmas tüntetések voltak Romániában azért, hogy ne enyhítsék a korrupcióellenes törvényeket. Az Európai Unió és az Egyesült Államok több ízben is jelezte, hogy maximálisan támogatja a korrupcióellenes ügyészség munkáját Bukarestben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!