Kezdőlap Címkék Lefúj

Címke: lefúj

Nem Simicska fújta le a TEK harckocsiját Budapesten

0

Amit már most is lehet tudni: lefújták festékkel a TEK Vörösmarty téren állomásozó járművét. Minden más részlet homályos: a fotókon ugyanis egy vörös és egy fekete festék látható, ám azt nem tudni, hogy melyik volt előbb.

Állítólag a fekete volt az első: valaki egy feliratot fújt a harc járműre, ám az utóbb rákerült piros festék miatt nem lehet tudni, hogy az elkövető mit akart üzenni az utókornak. A maradványok alapján valószínűsíthető, hogy SHIT volt odaírva, de az sem kizárt, hogy SHAME.

A kordonnal elkerített harci jármű amúgy nem tudni mi célból állomásozik a Vörösmarty téren. (A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a vásár látogatóinak biztonságát felügyelje.)

Az eset azért is különös, mert a Vörösmarty téren lefújt harci jármű közelében a TEK emberei ültek egy furgonban. Ám Bakondi György, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója mindenkit megnyugtatott: ők nem a harci járműre, hanem a vásárlátogatókra vigyáztak.

Reméljük, van biztosítás a TEK járműveire, és rongálás esetén a biztosító fizet, mint a katonatiszt. És még valami: Simicska Lajos nagy valószínűséggel ebben az ügyben ártatlan. Ő köztudottan más feliratokkal szokta megörvendeztetni a négybetűs szavakra fogékony közönséget.

Sorosért már nem tennénk tűzbe a kezünket: állítólag többen is  látták a közelben lopakodni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK