Kezdőlap Címkék L

Címke: l

Magyar újszülöttek a világban

0

2017-ben egyharmadával több magyar gyerek született külföldön, mint egy évvel korábban, miközben Magyarországon 1,2 százalékkal csökkent a születések száma. Ma már minden hatodik gyerek külföldön jön a világra – derül ki az LMP friss adatkérésből. A trend – derül ki a FüHü által, a KSH adataiból összeállított táblázatból – évek óta egyre erősödik.

 

2010 óta összesen 92.500 külföldön született gyermek hazai anyakönyvezését kérték, ami gyakorlatilag egyévnyi magyar születésszámnak felel meg. A fideszes Novák Katalin és Halász János a héten több helyen is a kormány családpolitikájának „sikeréről” ábrándozott, pedig az LMP friss adatkérése világosan mutatja: ezen a területen is teljes kudarcot vallott a Fidesz – mutat rá az ellenzéki párt közleménye, amely szerint a Fidesz-kormány ellopja az ország jövőjét: miközben ész nélkül tömi az oligarchák zsebeit, havonta több ezer fiatal hagyja el hazánkat az alacsony bérek, a szétvert oktatás és a megfizethetetlen lakhatás miatt. Ha ez így folytatódik, unokák nélküli ország leszünk – figyelmeztet a párt.

Ahogy a FüHü is foglalkozott már a kérdéssel, óvatos becslések szerint ma már a félmilliót is meghaladja azoknak a magyaroknak a száma, akik külföldön telepedtek le az utóbbi években. Külön aggasztó, hogy a – szerencsés esetben csak ideiglenesen – kivándorlók hatvan százaléka fiatal, a 18-39 éves korosztályból kerül ki. A kivándorlás  erősösdése és a külföldi születés egyre erősödő trend, ahogy az az alábbi táblázatban is látható.

A kivándorlás mértékének erősödése egyébként 2008-ban kezdődött, jelentősebb megerősödése 2010-től mutatható ki – látható fekete-fehéren az adatokból, amelyek több forrásból is származhatnak, s ezért a számok is némileg eltérhetnek – s el is térnek – egymástól, de a trendek és a nagyságrendek egyformák. Az elvándorlás mértékének nyomon követésére alapvetően a hazai regiszterek és a külföldi, úgynevezett tükörstatisztikák szolgálnak – olvasható egy KSH kiadványban.  A magyar állampolgárok elvándorlásának mérése leginkább az egészségbiztosítás nyilvántartásaira, a más országokban készült bevándorlási statisztikákra és egyéb, például az Európai Unió tagállamainak munkaerő-felméréseire támaszkodik.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!