Kezdőlap Címkék Közvilágítás

Címke: közvilágítás

Fénysebességgel terjedő Elios

0

Szlovákiában is üzletelnek a Magyarországon gyanús közbeszerzési ügyekbe keveredő Elioshoz közeli cégek. Ezzel kapcsolatban a pozsonyi Új Szó szerkesztőségi összefoglalójában megjegyzi: az Elios, amely Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődik, sorra nyerte az önkormányzatoktól a közbeszerzési pályázatokat, a gyanús ügyek miatt nyomozást indított az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF.

Négy olyan vállalat is működik Szlovákiában, amely az Elioshoz hasonló módon nyert közbeszerzési eljárásban megrendelést települések közvilágításának modernizációjára.

A szlovákiai városok és falvak közvilágításának felújítására kiírt közbeszerzési eljárásokban feltűnően gyakran nyer 4 szlovákiai vállalat, sokszor gyanús körülmények között,

tájékoztatott a Sme napilap.

A gyanús cégek egyike a 2013-ban alapított Grep Slovakia kft., mely az utóbbi 5 évben több közbeszerzést is megnyert. Az egyik pályázat Jóka község utcai lámpáinak felújítása volt, 2014-ben írták ki. A 240 ezer eurós pályázatnál a Grepnek csak egy vetélytársa volt, a kassai Eltodo, amely nem tudta teljesíteni a település által meghatározott szigorú feltételeket, például azt, hogy a kivitelező 10 éves garanciát adjon az égőkre. Ezt a feltételt egyébként a szlovák Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) is erősen kifogásolta, állítása szerint erre a követelményre nincs szükség, és gátolja az egészséges gazdasági versenyt.

Hasonló feltételek miatt a hivatal korábban büntetést szabott ki néhány Besztercebánya megyei községre.

Az ügyben megszólalt Jóka polgármestere, Farkas Imre is, azt állítja,

már nem emlékszik a részletekre, és nem tudott a Grep hátteréről, de a világítással elégedett.

A másik szerződés Búcs községet érinti. A Komáromi járásbeli település csaknem 60 ezer eurós megrendelést adott a Grep Slovakiának, más jelentkező nem volt, így a cég probléma nélkül nyert. A szerződést még a 2014-es választások előtt kötötték a Grep Kft-vel, amikor Szigeti János (a Fidesz-partner Magyar Közösség Pártjából) volt a falu polgármestere. A felújítást önerőből, pontosabban hitelből fizette ki a falu a Grepnek. „A cég az általa készített hatástanulmánnyal érvelt, azt állította, hogy a takarékosabb világítással spórolhatunk annyit, amiből a kölcsönt vissza tudjuk fizetni. A tanulmány azonban nem volt pontos, a megtakarítás korántsem volt akkora, hogy abból visszafizessük az összeget“ – mondta az Új Szónak Karkó János (független), a falu jelenlegi polgármestere. Megkerestük Szigeti János korábbi polgármestert is, aki elmondása szerint csak homályosan emlékszik a történtekre, de úgy rémlik számára, hogy a Grep ajánlotta a legkedvezőbb feltételeket.

A Grep Slovakia ügyvezetője, Wirth Jenő – aki a lévai Reviczky Társulás elnöke, volt MKP-politikus – visszautasította, hogy a cégnek bármiféle kötődése lenne a gyanús üzletekhez, szerinte a Sme befeketíti a céget.

„Semmilyen módon nem állunk kapcsolatban az Elios-szal, sem más céggel. Az Elios a konkurensünk, a Sme pedig hazugságokat állít.”

Az Elios Slovakia Kft. szintén a gyanús cégek közé tartozik. 2015-ben alakult, akkor, amikor Pavol Pavlis (Smer) volt gazdasági miniszter pályázatot hirdetett az utcai lámpák felújítására. A cég már az első évben több mint 180 ezer eurós bevételt könyvelt el, a közel 23 ezer eurós nyereség mellett. A bevétele azóta is nő, tavaly már megközelítette a félmillió eurót. Az ügyet nyilvánosságra hozó Sme napilap szerint az Elios Slovakia többször összejátszott egy U Light nevű magyarországi vállalattal. Az U Light fiktív konkurenciát teremtett az Eliosnak, többször is megpályázta ugyanazt a közbeszerzést, de mindig egy kicsivel rosszabb ajánlatot kínált.

Gyanús cég az Infralux is, amely a Besztercebánya megyei falvak lámpáinak felújításához jutott hozzá. A cég a magyarországi Elioshoz hasonló módszerekkel utasította maga mögé a vetélytársait: folyamatosan módosították az égők paramétereit, míg végül az általuk kínált termékek feleltek meg legjobban a pályázatban szereplő műszaki feltételeknek. A Közbeszerzési Hivatal ezeknek a falvaknak is bírságot szabott ki. Dušan Kollár, a cég igazgatója a megkeresésekre nem reagált. A negyedik gyanús vállalat az E-E-E Led Lightning, melynek résztulajdonosa Marian Dostál, aki korábban az Elios Slovakia cégnek is társtulajdonosa volt.

Jól menő cégek

Az összes felsorolt szlovákiai cég jelenleg is működik. Az E-E-E Led Lightning és a Grep Slovakia bevétele folyamatosan nő. Az Elios Slovakia bevétele 2017-ben csaknem a duplájára nőtt. Egyedül az Intralux veszteséges a cégek közül, amelynek ügyeiben már a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) is nyomozást indított európai uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával.

(nar, Sme, Új Szó)

Magyar oligarchák terjeszkednek Szlovákiában

0

Szlovákiai újságírók négy, az Elioshoz, Tiborcz István korábbi cégéhez köthető vállalatot is találtak, amelyek ugyanúgy közvilágítási pályázatokon indultak.

A Slovak Spectator című lap ír arról, hogy egy cég nyerte meg csaknem az összes pályázatot, amelyet városok közvilágításának fejlesztésére írtak ki. A lap szerint

a magyarországi csalási mód terjed el Szlovákiában, ahogy a magyar oligarchák terjeszkednek.

Írnak arról, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF is vizsgálja a Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez kötődő cég, az Elios ügyeit. Szerintük a gyanús közbeszerzési pályázatokon szerzett a cég akkora profitot, hogy már külföldre is terjeszkedne.

A Slovak Spectator az SME című napilappal együttműködve talált négy olyan céget Szlovákiában, amelyek személyesen és pénzügyileg is köthetők a gyanús magyar közbeszerzésekhez.

Leírják az Elios magyarországi sikertörténetét, miszerint 2009-ben nyertek először három pályázaton, majd 2012 és 2014 között már 39 tendert nyertek meg, miközben a pályázatok egy részét rájuk szabták. Az OLAF legalább 17 esetben talált csalásra utaló nyomot, és később a magyar városok is panaszkodtak, hogy rossz minőségű az új világítás.

Tiborcz 2015-ben kiszállt a cégből, üzletrészét régi barátjának, Hamar Endrének adta el.

A lap szerint

az itthoni botrányok után a cég külföldön kezdett új piacokat keresni,

Szlovákia mellett Szerbiában is találtak Elios-leányvállalatot.

Szlovákiában Robert Fico kormányának gazdasági minisztere, Pavol Pavlis 2015 márciusában jelentette be a közvilágítás modernizálására kiírt pályázatot. Ekkortájt alapították az Elios Slovakia nevű céget, amelynek hamarosan Marian Dostál lett az ügyvezetője.

A szlovák Elios egyik tulajdonosa az egy évvel korábban alapított E-E-E LED Lighting nevű cég – ennek tulajdonosai Dostál (31%), Gabriel Stanko (48%) és az U Light nevű magyar cég (21%).

Ez utóbbiról gyanították Magyarországon, hogy az Elios ál-versenytársa,

hiszen mindig ugyanazokon a pályázatokon indult el, és mindig egy kicsivel magasabb árat ajánlott.

A lap két másik céget is Elios-közelinek nevez: a Grep a pályázatokon hol az Elios ellenfeleként, hol pedig partnereként tűnt fel, az Infralux pedig Besztercebánya környékén nyert hét pályázatot, méghozzá úgy, hogy az olcsóbb ajánlatot tevő indulókat kizárták – ugyanolyan indokokkal, mint amilyenekkel Magyarországon az Elios ellenfeleit kizárták. Az érintett polgármesterek tagadták, hogy csalás történt volna.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!