Kezdőlap Címkék Koponya

Címke: koponya

120 perc – 2018. január 25. 12:00

0

Nem miséznek Horthyért a holokauszt emlélnapján

Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom plébánosa a Szemlélek blognak elmondta, hogy mégsem tartják meg a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a szentmisét, illetve a megemlékezést Horthy Miklós kormányzóról. (FüHü).

Tilos pszichológiailag tesztelni a menedékkérő melegeket

Az Európai Unió Bírósága mai ítélete szerint a szexuális-érzelmi irányultság pszichológia tesztekkel történő vizsgálata jogsértő, ezért azokat nem lehet figyelembe venni a menedékjogi eljárásban. (Fühü)

18 brit cég már Hollandiába menekült a brexit elől

Nagy-Britanniából Hollandiába tette át a telephelyét tavaly 18 cég. A másfél tucat cég 19 millió eurót fektetett be a hollandiai áttelepüléssel és 483 új munkahelyet hozott létre. (MTI)

Viszonylag későn lett gömbölyded az emberi koponya

A Homo sapiens evoluciója során viszonylag későn alakult ki az emberi agy mai, gömbölyded alakja  – állapította meg egy német kutatócsoport. A kutatók a Homo sapiens, vagyis a modern ember húsz egyedének koponyamaradványait vizsgálták meg, a legidősebb lelet nagyjából 300 ezer éves volt. (Reuters)

Másfélezer terrorista élhet Németországban

Megközelítette az 1500-at a nyilvántartott potenciális terroristák száma Németországban. A múlt év végén 773 ember szerepelt a fokozottan veszélyes, terrorcselekmény elkövetésére hajlandó személyek listáján, további 707 ember azok közé tartozik, akik hajlandóak közvetlenül támogatni merényletek elkövetőit. (MTI)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!